Menü

Aszcendens-deszcendens, melyik mit jelent számunkra?

Az aszcendens az az állatövi jegy, amely a születésünk pillanatában kel fel a keleti horizonton. Születésünk pontos ideje (óra, perc) és helye határozza meg, hogy melyik jegy az aszcendensünk. Az aszcendens a horoszkópunk egyik legszemélyesebb, legsarkalatosabb pontja, hiszen a személyiségről ad részletes és mély információkat. Az aszcendens a személyiséget mutatja, arról ad jellemzést, akik vagyunk, a jó és rossz tulajdonságainkkal együtt.

Az aszcendens körül elhelyezkedő bolygók ismerete is lényeges információkat hordoz, a születés körüli eseményeket, gyerekkori élményeket, betegségeket mutatják, a személyiségre erősen hatnak.

Érdekesség, hogy 28 éves korunkban az aszcendens visszatér arra a pontra, ahol születésünkkor állt, ezzel befejezve első körét a horoszkóp órájában. A deszcendens kifejezés pedig talán még újkeletűbb, hiszen erről kevesebb szó esik. Az aszcendenssel éppen szemben helyezkedik el a deszcendens vonala. Ahogy az aszcendens az Én, úgy a deszcendens a Te vonal – lehetne így megfogalmazni.

A deszcendens nagyon fontos lehet abban a kérdésben, mi az, amit tudatosan mutatunk a külvilág felé. Itt jelennek meg a felvállalt szerepeink, a társadalmi funkcióink, pozícióink.

A deszcendens az, ami rávilágít, hogy milyennek lát minket a külvilág, azzal szemben, amit aszcendens szerint vélünk.

A deszcendens az a jegy, ami a születés pillanatában lemegy a horizonton, ezért mindig szemben áll az aszcendenssel. Amíg az aszcendens az „én” - érzést adja, addig a deszcendens a „te” -élményt jelenti. Az aszcendens által megjelenített „én” érzés kiegészítő ellenpólusáról van szó, nem véletlenül hívják a deszcendenst, a „másik felünknek”.

A deszcendens jelzi még az életet veszélyeztető helyzeteket, baleseteket, illetve az ellenségeket is. Míg az aszcendens esetében az imént említett módon 28 évesen van egyfajta váltás, úgy a deszcendens esetében 42-évesen történik fordulat, mégpedig úgy, hogy az aszcendens eléri a Deszcendenst, azaz a „Te” pontot. Ez egy válságpont is lehet.

Az aszcendens kiszámítását egyszerűen megtehetjük a világhálón a kalkulátorok segítségével, a deszcendens kiszámításához pedig onnan már könnyen eljuthatunk. Ha tudjuk mi az aszcendensünk, akkor könnyen megállapíthatjuk, hogy mi a deszcendens jegyünk. Az aszcendens jegyek sorrendjét kell ismerni, mely a következő: kos, bika, ikrek, rák, oroszlán, szűz, mérleg, skorpió, nyilas, bak, vízöntő, halak. Az aszcendens jegyünktől számoljunk el hatig ebben a sorrendben, s a hatodik jegy lesz a keresett a deszcendensünk.

A deszcendens jegy tulajdonságaival érdemes megismerni, megbarátkozni, hiszen nem véletlenül van jelen az életünkben, tanít nekünk.

Martinka Dia

Hidrogén peroxid, amit erről tudni érdemes

Rengeteg hasznos szerről olvashatunk az interneten, amiket a háztartásban használhatunk, ilyen a hidrogén peroxid is, de vannak veszélyei is.

Ingyenes strandélmények országszerte

Úgy tűnik, hogy a nyári hőség már idejekorán elviselhetetlen méreteket ölt. Sokan legszívesebben hűsítő vízben pancsolva töltenék a kötetlen óráikat. Amíg vannak, akik a termálfürdőkre és a medencés strandokra esküsznek, olyanok is szép számmal akadnak, akik inkább a természetes folyók, tavak mellett teszik le a voksukat.

Májusban ünnepeljük a méheket

Méhekkel már mindenki találkozott, hiszen szerencsére mindenhol ott vannak, de már kevesebben tudják, hogy mennyire fontosak ők az élet fenntartásának szempontjából.

Elektroszmog, figyelsz rá?

Életminőségünket sokféle tényező befolyásolja, olyanok is, amikre nem is gondolunk, pedig ott vannak közvetlen környezetünkben. Ilyenek az elektromos berendezések is.

Pitypang időszak, használd ki

Végre tényleg itt a jó idő, tele a kert, az udvar mindenféle szép kis növénnyel. Színes a táj, illatoznak a virágok, keressük köztük a felhasználható növényeket, mint például a pitypang.