Menü

Amit tudnod kell, mielőtt szerető leszel

A második hely nem is rossz. Ha alacsonyabban is, de az is fent van a dobogón, legfeljebb az ezüstérmes himnuszát nem játsszák el az olimpián. Nem úgy a szerelemben, ahol második befutónak lenni nem dicsőség, inkább valami titkos, szégyellnivaló dolog, amit legfeljebb este, halvány lámpafénynél vésel bele a naplódba.

Mert a szerető szerepe egyáltalán nem hálás, különösen, ha a hónapokig húzódó, hamis ígéretekkel teli viszony után végül vesztesen vagy kénytelen elhagyni a csatamezőt. Mielőtt tehát ilyen egyenlőtlen viszonyba keveredsz, jobban teszed, ha átgondolod, vajon megéri-e a bizonytalan románc.

Mit vársz a viszonytól?

Mielőtt egy ilyen kényes viszonyba kezdenél, fontos, hogy tisztázd magadban, hogy mik is az elvárásaid. Ha csak egy röpke kalandra és időszakos, de heves együttlétekre vágysz, és ehhez egészen biztosan tudod is magad tartani, akkor, ha a lelkiismereted és a gyomrod bírja, vágj bele. Ha azonban gyengéd érzelmek fűznek egy férfihoz, aki már egy másik nővel osztja meg az életét, akkor jobb, ha nem áltatod magad azzal, hogy a szex mellett majdcsak beléd szeret. A legtöbb férfi a szeretői viszonyban csak az izgató kalandot és a nemi kielégülést keresi, de a diák is csak addig lóg az iskolából, amíg ki nem akarják csapni. Ha tehát a pasi válaszút elé érkezik, egészen máshogy kerülnek mérlegre a dolgok, és ebben az esetben szinte bizonyos, hogy a kapcsolata többet nyom a latban, mint akármelyik, szenvedélyes szeretkezéssel töltött lopott óra.

Mi a helyzet a párjával?

Nincs abban semmi szégyellnivaló, ha a kényes határvonalat a házasságnál húzod meg, de egy egyszerű párkapcsolatból még lelkiismeret-furdalás nélkül elszereted a férfit. Így van ezzel a legtöbb nő, de azért legalább egy rövid időre nem árt, ha megpróbálod magad a megcsalt fél helyébe képzelni. Ha ugyanis szeretőd nem óhajt színt vallani kedvesének, inkább sunyi módon a háttérben szövögeti a zavaros szálakat, akkor az nem csak veled, de párjával szemben sem tisztességes, különösen, mivel ő az, aki a legkevesebbet tud a helyzetről. Ha pedig belemész ebbe az izgalmas, de annál kellemetlenebb játékba, akkor te sem vagy sokkal ártatlanabb, mint az a nőcsábász pasi, aki egyszerre két vasat próbál a tűzbe tartani. Könnyen előfordulhat akár az is, hogy nem te vagy az első ebben a felállásban, és már több nővel is megcsalta párját. Ebben a helyzetben pedig komoly érzelmekre te sem számíthatsz.

Meddig tart a büszkeséged?

Bármilyen erős érzelmeket táplálsz a pasi iránt, ha neki van valakije, akkor mindenképpen határt kell szabnod a dolgoknak. Nem a barátnőnél vagy a feleségnél, sokkal inkább ott, hogy mit kapsz a viszonytól cserébe, amiért megéri harmadiknak lenni. Ha csak a feledhetetlen éjszakák kötnek titeket össze, az is elég lehet, de csak, ha mindvégig szem előtt tartod, hogy ez egy olyan kaland, amiben elvárásaid nem lehetnek, és bármelyik percben véget érhet.

Az érzelmi viszonyban pedig jobb, ha minél előbb döntésre kényszeríted a férfit, és eléred, hogy megtegye azt a lépést, amit a legtöbb pasi igyekszik kerülni: kérd meg, hogy válasszon!

Szerző: Udvari Fanni

Gazdasági szorongás, egy ma már mindennapos gond

Sajnos sokan ismerjük az érzést, amikor arról beszélünk, hogy aggódunk a pénzügyi helyzetünk miatt, van, akinél már szorongással is jár. Nézzük, hogy mi is ez valójában és mit tehetünk ellene.

Mit jelent a tudatos jelenlét, és miért érdemes gyakorolni?

Nagyon sokat hallani azt, hogy mennyire fontos a tudatos hójelenlét az életünk minden területén, de ez vajon mit jelent és miért van szükségünk rá?

Időtlen csavargás – Hogyan veszítjük el az időérzékünket vásárlás közben?

Tegnap a barátnőimmel igazi csajos napot tartottunk: kávé, nevetés, turizás, egy kis plázázás, aztán még „csak egy utolsó bolt”. Ismerős? Dél körül indultunk, és mire észbe kaptunk, már sötét volt. Meglepődve néztünk össze: hová tűnt az idő? A vásárlás sokszor úgy szippant be, hogy szinte megszűnik a külvilág. Ez nem véletlen.

Az edzőtermi szorongás lélektana

Januárban alig lehet mozdulni a konditermekben, az újévi fogadalmak miatt minden gép foglalt. Pár hét múlva viszont már alábbhagy a lelkesedés. A kettő között pedig ott vannak azok, akik elindultak, de végül legyőzték őket a saját félelmeik. Ugyanis az év eleje nemcsak a lendületről szól, hanem a szorongásról és arról a nehezen megfogható „edzőtermi varázsról” is, amely jó esetben magával ragad.

Mit jelent ma az elköteleződés a Z generációnak?

A jelenlegi huszonéveseket gyakran bélyegzik magányosnak vagy túlzottan individualistának. Még ha egyéni szinten elő is fordul a tartós egyedüllét, a kötődés és a párkapcsolat igénye megmaradt, csak más formát öltött. A fiatalok ma már nem szerepeket vagy társadalmi elvárásokat keresnek egy házasságban, hanem biztonságot, partnerséget és kölcsönös felelősségvállalást.