Menü

Bőrápolás, életkornak megfelelően

Abban azt hiszem mindenki egyetért, hogy a bőrünk megfelelő ápolása, hidratálása minden életkorban fontos, azonban – ahogy a különböző koroknak megfelelően készülnek a kozmetikumok is – nem mindegy, milyen módon végezzük az életkorunknak megfelelő bőrápolást.

Nem mindegy, hogy a pattanások ellen vesszük fel a harcot tiniként, vagy a ráncokat szeretnénk megelőzni 35 évesen, netán a meglévőket próbáljuk elhalványítani 55 évesen, illetve a májfoltok miatt keresünk speciális kezelést terhesség alatt, esetleg a száraz bőrt célozzuk meg valamilyen erre ajánlott kozmetikummal és még sorolhatnám a különböző életkorok bőrproblémáit.

Mindenképp fontos utánanéznünk és megismernünk a bőrápolás életkor szerinti ápolási tippjeit, minden kornak megvan a saját szakasza és fontossága, ha erre odafigyelünk, sokáig megőrizhetjük bőrünk szépségét.

A megfelelő arcápolási rutin négy fontos lépésből áll: az arctisztítással kezdődik, a szemkörnyékápolással folytatódik, harmadik lépés a szérumok használata, majd ezt követi a nappali/éjszakai kréme felvitele. Ha ennél is több időnk van a bőrünk ápolására, akkor a különböző arcradírokat, arcpakolásokat, maszkokat is érdemes kipróbálni.

Már egészen fiatal korban érdemes tenni a bőrünk öregedése ellen, a finom vonalak, valamint a pórusok láthatóságának csökkentésében. Ne feledje el egy húszéves sem, hogy a bőrápolást ideje megkezdeni.

A kollagén és hyaluron használata javasolt a 30-as éveinkben, ekkor már öregedésnek indul az arcbőr, veszít rugalmasságából, melynek látható nyomai is megjelennek finom vonalak, ráncok formájában. Ekkor sokat tehetünk bőrünkért megelőzésképpen.

Negyven éves korban a bőrápolási rutint már ki kell egészítenünk egy szemránckrémmel is. Ideje megbarátkozni a gondolattal, hogy fel kell keressünk egy kozmetikust is.

40 éves kor után valamikor a női nemi hormon az ösztrogén termelés csökkenni kezd. Emiatt a ráncok sajnos jobban elmélyülnek. Ebben a korban már nem szabad megfeledkezni a nyak és dekoltázs ápolásáról.

Az 50-es évek bőrápolása megint más, hiszen 50-60 év között sajnos az anyagcsere folyamatok jelentősen elkezdenek lassulni ezzel együtt az ösztrogén hormonszint is csökken. A bőr jelentősen veszít a rugalmasságából és feszességéből, megjelennek a pigmentfoltok, a ráncok tovább mélyülnek. Ebben az életkorban rendszeres anti-aging és elektro kozmetikai kezelések ajánlottak. Nappali és éjszakai krém, szemránckrém, ránctalanító szérum, arcradír, arcpakolás, kozmetika, bizony már mindent be kell vetnünk a ráncok elleni küzdelemhez.

Az életkornak megfelelő és tudatos, rendszeres bőrápolás, akár 10-20 évet is fiatalíthat rajtunk, megéri foglalkozni vele, azonban tudni kell, hogy nemcsak a kozmetikumokkal javíthatunk bőrünk állapotán és minőségén, hanem a tudatos egészséges életmódra törekvéssel is.

Esti edzés: hogyan hat a szervezetre, az alvásra és a fogyásra?

Az esti edzés egyre népszerűbb azok körében, akik napközben dolgoznak, tanulnak, vagy egyszerűen az esti órákban érzik magukat energikusabbnak. Bár sokan úgy gondolják, hogy a késői testmozgás megzavarhatja az alvást, a kutatások szerint a megfelelően megválasztott intenzitású és időzítésű esti edzés számos pozitív hatással lehet a szervezetre.

Kalisztenika – az akár otthon is ingyen végezhető mozgásforma

Ki ne keresne olcsó és hatékony megoldást a testmozgásra? Erre egy jó megoldás a kalisztenika.

Napi egy pohár céklalé: így támogathatja a vérkeringést és a sportteljesítményt

A cékla nemcsak a hagyományos magyar konyha kedvelt alapanyaga, hanem az egészségtudatos táplálkozásban is egyre nagyobb szerepet kap. Különösen a belőle készült lé került az érdeklődés középpontjába, hiszen olyan természetes vegyületeket tartalmaz, amelyek jótékonyan befolyásolhatják a vérkeringést, a vérnyomást és a fizikai teljesítőképességet. De vajon valóban érdemes mindennap fogyasztani, és mennyi az ideális mennyiség?

Lelassult anyagcsere okai

A lelassult anyagcsere sokak számára jelent problémát, különösen akkor, amikor a fogyás a megfelelő étrend és rendszeres mozgás ellenére sem indul meg. A háttérben hormonális változások, helytelen táplálkozási szokások, mozgásszegény életmód vagy alváshiány is állhat. De mit jelent valójában a lassú anyagcsere, milyen tünetek utalhatnak rá, és hogyan támogathatjuk szervezetünk megfelelő működését?

Így teszi tönkre a sok mobilozás a nyaki gerincet

Egy üzenet, egy gyors videó, néhány perc közösségi média – aztán máris eltelt fél óra. A telefon ma már szinte mindenhová velünk tart, sokan pedig naponta több órán keresztül nézik a kijelzőt. Ennek azonban nemcsak a szemünk és a figyelmünk láthatja kárát. A helytelen testtartás miatt a nyaki gerincünk is komoly terhelésnek lehet kitéve.