Menü

Legyen edzőtermünk otthon! Hogyan kezdünk hozzá?

Nem mindenkinek van lehetősége konditeremben sportolni, az életforma, a munkaidő nem mindig teszi lehetővé, vagy ha már itt tartunk, kisgyerekekkel otthon lévő anyukák sem tehetik meg óriási logisztika nélkül, hogy edzőterembe járjanak, azonban mindig van alternatíva, kifogások helyett alakítsunk ki otthoni edzőtermet! Fogjunk hozzá!

Ha átgondoltuk milyen összeget tudunk egyben rászánni, vagy esetleg apránként félretenni egy saját kondiszoba létrehozására, akkor máris elkezdhetünk gondolkodni, hogy az otthonunkban hol kaphatna helyet a kondisarkunk, ahova bármely napszakban elvonulhatunk.

Nagyon jó, ha ez a rész világos, s esetleg helyet kaphatnak az étrendkiegészítőink, egy-egy motivációs idézet is jól mutat a falon.

Jelöljünk ki egy szekrényt, ahol a sport felszereléseket tarthatjuk, lehetőleg a házi edzőtermünk közelében.

A közös terektől távol eső helyiségek privát teret biztosítanak az edzések során, nincs szem előtt a sportrészlegünk, azonban, ha ez máshogy nem megoldható, elképzelhető közös terek kiugró vagy félreeső részeiben is, nálunk a nappaliban van, lépcső alatti elszeparált részen, s nagyon jól kialakítottuk.

Bár egy nappali tele van szórakoztató lehetőségekkel, ezek azonban élvezetessé tehetik az otthoni edzéseket. Az alagsori edzőtermek is népszerűek, sokszor az alagsorok kiválóan alkalmasak erősítő és kardio edzésekhez.

Az fontos, hogy mennyire magasan van a plafon, a lámpa, hiszen, ha ugrálunk vagy a fejünk fölé kell kinyomni egy súlyt, akkor mindenképpen vegyük számításba, mekkora mozgásterünk van.

Megvan a helyszín. Remek. Mit vásároljunk?

Az alap felszerelést az határozza meg, milyen edzéseket szeretnénk végezni, a fitnesz kellékek azonban mindig jól jönnek. Fitnesz szőnyegre szükség van, ahogy a felcsatolható súlyoknak, kézisúlyoknak is hasznát vesszük, amit kézre és lábra is fel lehet rakni. A kettlebell használata nagyon hatékony, ezt is érdemes beszereznünk, nekünk megfelelő súlyban, ezen felül használhatunk még ugrálókötelet is.

Ha anyagilag megengedhetjük magunknak, felhajtható futópadot, erősítőgépeket, szobakerékpárt, elliptikus trénert, ezek nem foglalnak el túl nagy helyet, s nem is hangosak.

Alapként egy vagy két kardióeszköz ajánlott, egy futópad, egy evezőgép vagy egy kerékpár. Súlyzós edző eszközök közül szerezzünk be egy guggoló állványt, állítható padot, kettlebellt, kézisúlyzót és súlytárcsákat rúddal. Kevés helyet foglal egy medicin labda, pár kézisúlyzó és SMR henger.

Ha a zaj problémát jelent, részesítsük előnyben a halkabban működő kardióeszközöket, ha anyagilag nem engedhetünk meg gépeket, akkor vásároljunk kisebb kézi fitneszeszközöket, gumiszalagokat. Ne a kifogásokat keressük, hanem a megoldásokat, lényeg, hogy ne használjuk őket ruhafogasnak.

Digitális emésztés – Te figyelsz arra, hogy mit fogyaszt az agyad?

Az egy dolog, hogy odafigyelünk, vagy legalább is megpróbálunk odafigyelni arra, hogy mit eszünk, hogy ne terheljük az emésztőrendszerünket. De vajon hányan figyelünk arra, hogy mit fogad be az elménk?

Mindenkinek van szerencseszáma - a Tiéd melyik?

Van, aki a hármasra esküszik, más a hetest tartja különlegesnek, és akadnak olyanok is, akik egy születési dátumhoz vagy egy fontos életeseményhez kötik a „szerencseszámukat”. De vajon valóban mindenkinek van ilyen száma, vagy csupán az emberi elme játéka az egész?

Történetek a rendetlenségben – A cluttercore jelenség

A minimalista szemlélet hosszú ideig uralta a lakberendezési és életmódtrendeket, ám manapság egy új irányzat kezd elterjedni, amelyet cluttercore-nak hívnak. A letisztult terek, az üres polcok és a kapszulagardróbok korábban mind azt sugallták, hogy a boldogság a mértéktartásban rejlik. Csakhogy egy idő után az egyszerűségből éppen a személyesség és az egyediség érzése veszett el.

Húsvéti harmónia – Tudatos ünneplés a rohanó világban

A modern élet egyik legnagyobb kihívása, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a folyamatos rohanás és a valódi pihenés között. A húsvét különleges lehetőséget kínál arra, hogy kilépjünk a mindennapi rutinból, és tudatosan figyeljünk önmagunkra, valamint a környezetünkre. Ez az ünnep nemcsak hagyomány, hanem egyfajta szimbolikus megállás is, amely segít újraértékelni az életünket.

Túl sok ajándék húsvétkor? Így hat a gyerekekre, és ezt teheted helyette

A húsvét közeledtével a gyerekek izgatottan várják, mit rejt majd a kertben eldugott tojás, vagy milyen meglepetés lapul a kosárban. A csokinyuszik, játékok és apró ajándékok örömet okoznak, de könnyű átesni a ló túloldalára.