A falusi fiatalok összetartó közössége
- Dátum: 2022.08.18., 17:41
- Erdős Dorka
- képek:KIFLI közösségi klub facebook oldala
- barátság, borozás, egyetemisták, falu, fiatalság, Iregszemcse, KIFLI, kincskeresés, közösség, közösségi élet, kultúra, mozi, nonprofit, példamutatás, programok, társas
Sokszor felmerül a kérdés, hogy szép dolog falun lakni, mert csend, nyugalom van, de mit is kezdjen ott magával az ember, főleg egy fiatal?! Igen is van mit csinálni, erre egy nagyon jó példa egy kis falu fiatal közössége, akik nagyon kreatívan fogják össze a falu népét, hogy együtt szórakozhassanak, és felpezsdítsék nem csak a fiatalok, hanem az idősebb korosztály életét is. Interjú a KIFLI közösségével és egy oszlopos tagjával, Bódog Bencével.
Mit jelent a "KIFLI"?
A Kifli nem más, mint a Kreatív Iregszemcsei Fiatalok és Lokálpatrióták Intézménye. Ha jól emlékszem a KIFLI-t találtuk ki először, majd azután erőltettük hozzá a kifejezéseket. Utólag visszagondolva jobb nevet nem is találhattunk volna ki.

Mikor alakult a KIFLI és milyen ötlet vezérelte a megalakulást?
Az ötlet 2019 Szeptemberében pattant ki a fejünkből, ekkor kezdtünk el komolyabban foglalkozni a KIFLI-vel. Pályázatot írtunk, és elkezdtük számba venni, mire lenne szükségünk tervünk megvalósításához. Az első eseményünk 2020 Február 14.-én volt, mi ezt a napot tekintjük a KIFLI születésnapjának. Előtte még azonban tekerjünk vissza 2019 szeptemberére, a Paulus közösség által rendezett activity party-ra Budapesten, ahol mindannyian egyetemi tanulmányainkat folytattuk ebben az időben.
Ez az activity est egy útmutató volt a KIFLI szempontjából. Egy csapat egymásnak idegen fiatal játszott, ismerkedett, beszélgetett és pillanatok alatt eltelt az idő. Ez az esemény inspiráló volt számunkra. Másnap még az előző esti activity party élményének hatása alatt indultunk haza Iregszemcsére, majd út közben valaki felvetette: “Ezt simán lehetne csinálni Iregszemcsén is…”, így is történt végül. Valahol Martonvásár környékén, az M7-es autópályán megszülettet a KIFLI ötlete.
Kik a csapat tagjai?
A csapatot a Matus Boglárka, Matus Hajnalka, Csanádi Fanni, Právics-Tóth Brigitta, Matus Jácint, Bódog Bálint, Bódog Bence hetes alkotja, mindenki iregszemcsei lakos jelenleg is, még akkor is, ha az iskolai évek elcsalogatták némelyünket, de ahogy errefelé szokás mondani: „Mindenki Iregi”.

Mi a célotok és a célközönség?
Elsődleges célunk a közösségépítés, ugyanis szeretnénk, ha lenne egy alternatíva, egy hely, ahol a vidéki fiatalok is tudnak ismerkedni, barátokat szerezni, közösségi életet élni. Szeretnénk, ha Iregszemcse még annál is jobb hely lenne, mint amilyen most. Nagyon szeretjük a kis falunkat, ezért arra törekszünk, hogy minél messzebb eljusson a híre annak, hogy milyen jó fej emberek laknak itt, és milyen összetartóak tudnak lenni. Reméljük akár példaként is tudunk szolgálni más településeknek. Habár a nevünkben az olvasható, hogy iregszemcsei fiatalok, a mi célközönségünk MINDENKI, aki szereti jól érezni magát, szeret játszani, és szeret új barátokat szerezni.

Milyen programokat szerveztetek idén és mik vannak tervben?
Volt már társasozós este, boros koccintás, vagy éppen plédes, kint ülős, szabadtéri mozi is, eddig minden programra szép számmal érkeztek érdeklődők. A következő programunk egy nagy kincskeresés lesz a falu határain belül, és mindenkit sok szeretettel várunk Augusztus 20.-án 15:00-kor az iregi patakparton. A következő időszakkal, tervekkel kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy az időjárás változással szoros összhangban lassan majd költözünk vissza a Bartók Béla Művelődési Ház tetőterébe. Ez az időszak általában a kvízestek, társasjáték partyk, és egyéb benti mókák időszaka, de mindig kitalálunk valami olyat, ami még nem volt, és biztosak vagyunk benne, hogy sok embert megmozgat, ha jól hozzuk össze a dolgokat.
Hol vagytok megtalálhatóak, hol tájékozódhatunk a programokról?

A KIFLI-nek van egy közösségi oldala, ahol minden információt és eseményt megosztunk, itt lehet minket a legkönnyebben elérni is.
Miből gazdálkodtok, és mivel lehet támogatni a tevékenységeteket?
A Kifli kezdetek óta nonprofit alapon működik, így a költségvetésünk egésze pályázati forrásokból, valamint a helyi erők támogatásából valósul meg. Eszköz oldalról pedig az Iregszemcsei Önkormányzat, a Bartók Béla Művelődési Ház, és az Iregszemcse Kultúrájáért Alapítvány nyújt segítőkezet számunkra. Ezúton is szeretnénk megköszönni mindenkinek a sok segítséget, amely a KIFLI folyamatos működéséhez elengedhetetlen. Ami pedig a további támogatásokat illeti, szívesen fogadunk továbbra is bármilyen felajánlást, bármilyen formában.
A KIFLI az egyik legjobb élő példa arra, hogy ha falun sem kell unalmasnak lennie az életnek, hiszen egy kezdeményező fiatal társaság összefogása is elég egy jó barát és kulturális élményekkel gazdag közösség kialakításához. Sok sikert kívánunk a továbbiakhoz.
Óraátállítás – kinek áldás, kinek átok?
Október végén ismét elérkezik az idő, amikor egy órával visszaállítjuk a mutatókat, és ezzel hivatalosan is átlépünk a téli időszámításba. Sokan örülnek a plusz egy óra alvásnak, de a valóságban ez a látszólag apró változás sokkal több szervezetet megvisel, mint gondolnánk.
Hétköznap vagy mindennap? A munkarendek harca a 21. században
A modern multi cégek korszakában egyre több vita bontakozik ki arról, hogy melyik beosztás szolgálja jobban az ember és a gazdaság érdekeit. A klasszikus, állandó 8–4 és 9–5 rendszer, vagy a rugalmasabb, akár hétvégi műszakokat is magába foglaló struktúra. Bár mindkettő ugyanarra a 8 órára épül, a különbség nemcsak az órák számában, hanem az életstílusban és a mentális hatásokban is rejlik.
Miért kedveljük azt, amit ismerősnek érzünk?
Nap mint nap információk milliói bombáznak bennünket. Hírek, reklámok, arcok, dallamok, bejegyzések és üzenetek váltják egymást a szemünk előtt. A legtöbbre talán nem is figyelünk tudatosan, mégis beépülnek a fejünkbe. Azonban miért van az, hogy egy idő után elkezdünk kötődni azokhoz a dolgokhoz – akár egy tárgyhoz, egy emberhez vagy épp egy zenéhez –, amelyek rendszeresen felbukkannak a mindennapokban?
Szókincsfejlesztés vidáman és természetesen
Amikor a kisgyerek beszélni tanul, minden egyes új szó egy kis csoda. Anyaként pedig mi sem szebb annál, mint hallani, ahogy napról napra ügyesebben fejezi ki magát. A szókincsfejlesztés nemcsak az iskolai sikerhez fontos, hanem az önbizalomhoz, a társas kapcsolatokhoz és a gondolkodás fejlődéséhez is. És ami a legjobb: mindezt játékkal, nevetéssel, közös élményekkel is el lehet érni.
Mennyibe kerül ma a városi kutyatartás?
Hazánk nagyobb településeinek parkjaiban és kávézóiban egyre több négylábú társ sétál pórázon. A látvány idilli, de a háttérben ott húzódik a valós kérdés, hogy vajon a városi kutyatartás napjainkban már luxusnak számít? Egy szőrmók fenntartása jelenleg havonta átlagosan 20–50 ezer forintba kerül, fajtától és életmódtól függően. A táp, az oltások, a bolha- és kullancsirtók, illetve a felszerelések ma már alapkiadásnak számítanak.