Menü

10 dolog, amit ne vásárolj 2023-ban

Olyan személyiségjegyekkel áldott meg az élet, amik magukban foglalják azt is, hogy imádom mások életét szemlélni, abból töltekezni, ötleteket meríteni. No, nem azért, mert nem lennének egyéni elképzeléseim. Egyszerűen csak jól esik elgondolkodni mások nézőpontján, és aztán abból építkezni. Egyszer valami nagy ember azt mondta, hogy a világot mások történetein keresztül ismerhetjük meg. Talán ezért van ez így nálam.

A minap láttam egy videót a legnagyobb videómegosztó oldalon, ahol egy kétgyermekes, minimalista életmódot folytató édesanya osztotta meg, mi az a 10 dolog, amire 2023-ban biztosan nem költ pénzt, ezzel többek között pénzt megtakarítva. Gondoltam megosztom veletek, milyen meglátásai vannak a hölgynek, és így ti is átgondolhatjátok, vajon kibírnátok-e így egy teljes évet.

Alkohol

Az egyenlet egyszerű: valaki vagy iszik, vagy nem. Én mondjuk szeretek néhanapján meginni este egy pohár bort, vagy éppen ünnepekkor, de ha nem léteznének szeszes italok, azt sem bánnám. Az USA-ban mindazonáltal évente átlagosan 579 dollárt költenek az emberek alkoholra (ez mai árfolyamban kifejezve majdnem 210 ezer forint), és az amerikaiaknak mindössze 30%-a nem költ szeszes italokra. Magyarországról csak 2019-es adatokat találtam, e szerint a magyarok Luxemburg és Csehország után az európai országok rangsorában a harmadik helyet foglalják el a tekintetben, hogy a fizetésük hány százalékát költik el alkoholra. (Ez az adat persze nem feltétlenül mérvadó, hiszen jelentős bérkülönbségek merülnek fel az egyes országok között, mindenesetre az is sokatmondó, hogy a nem olyan magas átlagfizetés nagy százaléka szeszes italokban végzi.)

Konyhafelszerelés

Ehhez sokat nem is fűznék hozzá. Száz évvel ezelőtt nyolcad ennyi edény segítségével is megoldották a konyhai tevékenységeket. Tehát ha valaki egy már felszerelt konyhával rendelkezik, nyugodtan és kényelmesen töltheti el az évet anélkül, hogy bármilyen eszközt is vásárolna oda.

Bútor

A kényelmi dolgok közé sorolom. Ha nem az elmúlt 2-3 évben költöztünk egy teljesen új otthonba, talán még kibírunk egy évet új bútor vásárlása nélkül.

Filmes eszközök

Ez esetleg nehéz lehet azoknak, akiknek a munkaeszköze egy kamera, egy számítógép, egy mikrofon. Ha valami tönkremegy, manapság sajnos már javíttatni sem érdemes, mert pénztárcakímélőbb egy újat vásárolni, a régit pedig a szemétbe hajítani – ami valljuk be, nem segíti elő a fenntarthatóságot.

Könyvek

A youtuber édesanya a tavalyi évben igyekezett visszaépíteni a mindennapjaiba az olvasást mint szokást, mivel az fiatalkorában rengeteg örömöt szerzett neki. Hamar rájött azonban, hogy a munkájából adódóan az egész napot a gép előtt tölti, így estére már rendkívül fáradtak a szemei, úgyhogy inkább időt hagy nekik a pihenésre. Másrészt angol anyanyelvűként Németországban él, így sokszor meg sem találja az áhított könyveket angolul, ami nagyban megnehezíti a könyvbeszerzés folyamatát.

Én valószínűleg csak akkor bírnék ki egy teljes évet könyvvásárlás nélkül, ha valaki fizetne érte. Legalább a karácsonyfa alatt mindig lapul egy kötet.

Szabadidőfelsők és melegítőnadrágok

Mivel ezek megszállottja, így számára nehézséget okoz lemondani egy-egy csábító ajánlatról, de mivel 2022-ben felfrissítette a tárát, így a 2023-as évben nem lesz szükség újakra, megpróbál inkább hálás lenni azért, amije van. Ez az utolsó gondolat nagyon tetszik nekem. Tulajdonképpen ezt tartom az élet egyik alappillérének – örülni a már meglévő dolgoknak. Nem elfelejteni, hogyan jutottunk hozzájuk, és mit jelentenek számunkra.

Smink és arctisztító termékek

Mivel legtöbbször magas elvárásokat támaszt egy-egy új termékkel szemben, sokszor csalódás is éri. Előfordult már, hogy valami, amit sokan dicsérnek, allergiás reakciót okozott neki. Magam sem vásárolok túl sok szintetikus szépészeti terméket, hiszen a bőrápolást sokféle natúr olajjal és egyéb természetes anyagokkal is meg lehet oldani.

Sportruházat

Ahogyan ő is mondja, a legtöbb ember azt hiszi, ha több és szebb sportruházatot vásárol, akkor majd gyakrabban jár edzőterembe is, de ez legtöbbször nem így történik. Igyekezzünk inkább azt használni, amink van, és akkor lecserélni, ha már elhasználódott.

Éttermi sushi

Imádja a sushit, de ha rendes mennyiséget szeretne belőle enni az ember, sokba kerül. Szerencséjére a sógora mestere a sushikészítésnek, ezért elhatározta, hogy idén elsajátítja az otthoni sushikészítés mikéntjét.

Semmi olyan termék, ami perfekcionizmusra késztet

Szerintem ez is egy remek életalapelv. Csináld, amit szeretsz, mindegy hogy megy, a lényeg, hogy élvezd. Ne törje le a kedved, hogy valamit nem tökéletesen művelsz.

A ti listátok hogyan alakul a fentivel összehasonlítva? Kibírnátok egy évet a felsorolt dolgok beszerzése nélkül?

Fokozatosság a napfényben – így védd bőröd a nyári UV-sugárzástól

A nyár beköszöntével egyre többen vágyunk arra, hogy minél több időt töltsünk a szabadban, és élvezzük a nap melegét. A barnulás sokak számára az egészséges megjelenés szimbóluma, ám kevesen gondolnak bele, hogy a bőr természetes UV-védelme nem egyik napról a másikra alakul ki.

Tiszteljük a szolgáltatóipart – egy lemondott időpont tanulsága

A szolgáltatóipar mindennapjaink láthatatlan gerince. Fodrászok, kozmetikusok, masszőrök, szerelők és számtalan más szakember dolgozik azon, hogy kényelmesebb, rendezettebb és élhetőbb legyen az életünk.

Elektromos vagy hagyományos fogkefe? Így válassz tudatosan

A megfelelő szájápolás alapja a rendszeres és alapos fogmosás, azonban nemcsak az számít, hogy hányszor mosunk fogat, hanem az is, milyen eszközt és technikát használunk hozzá. Sokan felteszik a kérdést: vajon az elektromos vagy a hagyományos fogkefe a jobb választás?

Lélek és csillagok: mely jegyek a legfogékonyabbak a spiritualitásra?

A „spirituális csillagjegyek” kifejezés nem hivatalos asztrológiai kategória, inkább egy modern értelmezés, amely azokat a jegyeket emeli ki, amelyek különösen fogékonyak a belső világra, az intuícióra, az önismeretre és a transzcendens tapasztalatokra.

Magyar konyha újragondolva

A magyar konyha gazdag hagyományai nem zárják ki az egészségtudatos szemléletet, sőt, megfelelő átalakítással jól illeszthetők a modern életmódhoz. A kérdés nem az, hogy lemondjunk-e róla, hanem az, hogyan tudjuk okosan újragondolni ezeket a recepteket.