Menü

Apák napja

Te tudod mikor van apák napja? Nem csak anyák napja van ugyanis, hanem apák napja is. De mikor van apák napja? Ez a nap egy olyan ünnep, amit a világ számos országában ünnepelnek, de nem ugyanabban az időpontban.

A katolikus egyház az apák napját hagyományosan március 19-én, Szent József napján tartja. A legtöbb országban világi ünnepként tartják számon. Magyarországon 2023-ban június 18-án ünneplik.

Az apák napja eredete

Az apák napját Európa katolikus országaiban már a középkorban is ünnepelték, Szent József napján.

Az apák napja az USA-ból terjedt el 1909-ben, amikor is Sonora Smart Dodd kezdeményezte az apák napja megünneplését, egy anyák napi rendezvény után. Őt és testvéreit édesapja egyedül nevelte fel, miután édesanyjuk meghalt szülés közben. Miközben Sonora az anyák napi ünnepséget hallgatta, úgy érezte, hogy az apák napját is ünnepelni illene, mert az apáknak is ugyanúgy elismerésre van szükségük.

Az apák napját Magyarországon 1994 óta ünnepeljük, de nálunk nincs még akkora hagyománya, mint az anyák napjának, azonban népszerűsége évről évre nő.

Az apákat minden évben júniusban ünnepeljük, június harmadik vasárnapján. Idén 2023. június 18-án van apák napja.

Ahogy anyák napján az anyukák és nagymamák, úgy apák napján az apukák és nagypapák is örülnek egy - egy kis apró ajándéknak, versnek, gyerekrajznak, köszöntőnek. Ajándék ötletekért a világhálón is érdemes körülnézni, számos aranyos megoldást találni.

Ahogyan május első vasárnapján az édesanyáknak, úgy ilyenkor apák napján is illik köszönetet mondani az apukáknak mindazért, hogy támogatják, nevelik és szeretik a gyerekeiket.

Az apák napjának célja az apa és a gyermek között kialakult érzelmi kötelék ünneplése és az, hogy hangsúlyozzuk, az apa szerepe mennyire fontos a gyermeknevelésben.

Régen a klasszikus családmodell szerint az apa volt a kenyérkereső, az anya pedig a háztartást vezette, ám ma már az anyák is dolgoznak, az apukák pedig éppúgy kiveszik a részüket a gyerekek körüli teendőkből.

Az apák és nagypapák napjára én is szeretném felhívni a figyelmet, ezért született meg ez a cikk, „még időben”, hogy apró ajándékokkal, versekkel készülhessünk a június 18-ára és megünnepelhessük az apukákat is. Jegyezzük meg, fontos dátum: június 18. Apák napja!

Repülés terhesen: kockázatok, tippek és tanácsok kismamáknak a biztonságos utazáshoz

A terhesség alatti utazás sok kismama számára felmerülő kérdés, különösen akkor, ha repülővel történő közlekedésről van szó. Bár a modern légiközlekedés alapvetően biztonságos, a várandósság speciális élettani állapota miatt fontos a körültekintés, az orvosi ajánlások figyelembevétele és a megfelelő felkészülés.

Korán kelésre taktikák – hogyan válj reggeli emberré?

A korán kelés sokak számára komoly kihívást jelent, különösen akkor, ha az esti órákban aktívabbak, vagy rendszertelen az alvásuk. Pedig a korai ébredés számos előnnyel járhat: nyugodtabb reggelek, jobb időbeosztás, nagyobb produktivitás és kiegyensúlyozottabb napirend. Szerencsére a korán kelés képessége fejleszthető, és néhány egyszerű taktika segítségével bárki könnyebben alakíthat ki egészséges reggeli rutint.

Teendők otthon vihar idején

A nyári időszakban egyre gyakrabban fordulnak elő heves zivatarok, villámlással, erős széllökésekkel, jégesővel és hirtelen lezúduló csapadékkal. Bár a viharok többsége viszonylag rövid ideig tart, komoly károkat okozhatnak az épületekben, az elektromos hálózatban, valamint veszélyeztethetik az emberek biztonságát is.

Futólépésben – Plitvicei kalandon a Futamási Futócsapat

Június első hétvégéjén ismét útra kelt a Futamási Futócsapat, ezúttal a horvátországi Plitvicei Maratonra. Nem először jártunk ezen a különleges helyszínen, hiszen néhány évvel ezelőtt már megtapasztalhattuk, milyen érzés a világ egyik legszebb természeti környezetében futni.

Éttermi etikett – hogyan viselkedjünk a pincérrel, hogy mindenki jól érezze magát?

Az étterembe járás nemcsak az étkezésről szól, hanem egy társas helyzet is, ahol a viselkedésünk ugyanúgy hozzájárul az élményhez, mint az ételek minősége. Az éttermi etikett alapvető célja, hogy a vendég és a személyzet közötti kommunikáció gördülékeny, tiszteletteljes és hatékony legyen. Ennek egyik kulcseleme a pincérrel való kapcsolatunk.