Menü

Fogfájás csillapítása természetes módszerekkel

Ha fáj a fogunk, nem feltétlenül kell egyből gyógyszerekhez folyamodnunk, hiszen számos természetes módszerrel is felvehetjük a harcot a fájdalommal.

Fűszerek fájdalomcsillapító szerepben

Használja ki a szegfűszeg enyhén zsibbasztó, érzéstelenítő hatását. Rágjon szét egy darab szegfűszeget a fájó fogával, majd köpje ki. A fűszerből készült olaj is jó szolgálatot tehet: cseppentsen egy csepp szegfűszegolajat a fájó fogra. (Az olaj gyógyszertárakban kapható.)

A só és a bors is csodát tehet: keverjen össze azonos mennyiséget mindkettőből, majd cseppentsen hozzá pár csepp vizet. A kész krémet kenje rá a fájó fogra, és hagyja rajta pár percig. A só és a bors is gyulladáscsökkentő hatású, így segítenek a fájdalmon.

A vanília szintén a közkedvelt otthoni gyógymódok egyike, ugyanis zsibbasztó és nyugtató hatása is van. Mártsunk egy vattapamacsot vaníliakivonatba, és tegyük a fájdalmas területre.

Csodát tehet az öblögetés

Nagyon jótékony hatású növény a búzafű. Antibakteriális hatásának köszönhetően a belőle készült itallal való öblögetés elűzi a fogfájást. A fájdalmat és egy esetleges gyulladást is csillapít a zsályából , kamillavirágból , feketeáfonya-levélből vagy borsmentából készült főzettel való öblögetés.

A mirhatinktúra is hatásos a gyulladás ellen, hiszen baktériumölő és összehúzó hatása van. Ehhez egy teáskanálnyi porított mirhát lassú tűzön forraljon két deciliter vízben harminc percig. Ezután szűrje le, és várjon, amíg kihűl. Tegyél egy teáskanállal a keverékből körülbelül egy deciliter vízbe, és öblögessen vele. Ha nincs otthon gyógynövény vagy mirha, akkor egy egyszerű langyos sós vizes öblögetés is megteszi, hiszen a só tisztító hatású, és az íny duzzanatát is csökkenti.

Segít a borogatás

Szintén egyszerű megoldásnak számítanak a különböző borogatások. Tegyen egy kisebb méretű jégkockát nejlonzacskóba, majd vékony ruhába, és tegye a fájó fogra. A tea érösszehúzó hatását kihasználva egy beáztatott, meleg teafiltert is tehet a fogára. (Lehetőleg fekete teát válasszon.)

Régi módszer az ecet és a feketebors használata: mártson egy barna papírt ecetbe, szórja meg fekete borssal és nyomja az arcához.

Ha nincs ideje borogatással vagy öblögetéssel bajlódni, forduljon a keleti orvostudományhoz: a megfelelő akupunktúrás pontok nyomogatásával hatásosan csökkenthető a fogfájás. (Közvetlenül a fültő alatt található két ilyen pont.)

A fájdalom, amelynek nincs határideje – október 15. a perinatális gyász világnapja

Vannak veszteségek, amelyekről nehéz beszélni, amelyekre sokszor nincsenek megfelelő szavak, és amelyek fájdalma évekkel később is ugyanúgy ott élhet a szülők szívében. Október 15-én a perinatális gyász világnapján azokra a gyermekekre emlékezünk, akiknek túl rövid idő jutott ezen a világon, és azokra a családokra, akiknek meg kellett tapasztalniuk a gyermekük elvesztésével járó felfoghatatlan fájdalmat.

Napi egy pohár céklalé: így támogathatja a vérkeringést és a sportteljesítményt

A cékla nemcsak a hagyományos magyar konyha kedvelt alapanyaga, hanem az egészségtudatos táplálkozásban is egyre nagyobb szerepet kap. Különösen a belőle készült lé került az érdeklődés középpontjába, hiszen olyan természetes vegyületeket tartalmaz, amelyek jótékonyan befolyásolhatják a vérkeringést, a vérnyomást és a fizikai teljesítőképességet. De vajon valóban érdemes mindennap fogyasztani, és mennyi az ideális mennyiség?

5000 lépés az emberkereskedelem áldozataiért – amikor a csendes séta fontos üzenetet hordoz

Vannak problémák, amelyekről könnyebb azt gondolni, hogy messze történnek tőlünk. Az emberkereskedelem sokak fejében még mindig a filmekből ismert, szélsőséges helyzeteket jelenti: bezárt ajtókat, láncokat, erőszakot. A valóság azonban ennél sokkal összetettebb.

Lelassult anyagcsere okai

A lelassult anyagcsere sokak számára jelent problémát, különösen akkor, amikor a fogyás a megfelelő étrend és rendszeres mozgás ellenére sem indul meg. A háttérben hormonális változások, helytelen táplálkozási szokások, mozgásszegény életmód vagy alváshiány is állhat. De mit jelent valójában a lassú anyagcsere, milyen tünetek utalhatnak rá, és hogyan támogathatjuk szervezetünk megfelelő működését?

Így teszi tönkre a sok mobilozás a nyaki gerincet

Egy üzenet, egy gyors videó, néhány perc közösségi média – aztán máris eltelt fél óra. A telefon ma már szinte mindenhová velünk tart, sokan pedig naponta több órán keresztül nézik a kijelzőt. Ennek azonban nemcsak a szemünk és a figyelmünk láthatja kárát. A helytelen testtartás miatt a nyaki gerincünk is komoly terhelésnek lehet kitéve.