Menü

Szaloncukor házilag! Ajándéknak is tökéletes

Ha nem szeretnénk drága szaloncukrokat vásárolni, vagy egyszerűen a bolti ízvilág helyett a háziasabb jellegű édességeket részesítjük előnyben, akkor készítsünk idén saját magunk alkotta szaloncukrokat, ehhez mutatunk néhány szuper receptet.

A mogyoróvajas bonbon mindenki kedvence!

Ehhez 1 csésze mogyoróvaj kell, 6 evőkanál juharszirup, 2 evőkanál kókuszliszt, ½ csésze kakaópor és 4 evőkanál kókuszzsír.

Ebből készítsünk masszát, majd formázzunk gombócokat és tároljuk hűtőben, ezután a szirupot, kókuszzsírt és kakaóport olvasszuk össze, egy villa segítségével pedig mártogassuk meg benne a gombócokat.

Trüffelt is készíthetünk, 25 dkg+1 csésze apróra vágott étcsokoládé szükséges hozzá, ½ csésze tejszín, 2 evőkanál málnaszósz, valamint színes cukor a szóráshoz.

A csokit gőz felett olvassuk fel, majd tegyük egy tálba, öntsük hozzá a tejszínt és adjuk hozzá a málnaszószt, keverjük simára. Hűtőben hagyjuk megdermedni, összefagyni, majd kanállal-kézzel formázzunk belőle gombócokat.

A trüffeleket mártsuk meg a maradék felolvasztott csokiban, majd tegyük hűtőbe.

Diétás szaloncukor recept nélkül nincs gyűjtemény! Akár ételérzékenység miatt, akár a formánk és a fogyókúránk miatt szeretnék eltérni a hagyomány verziótól, erre is van lehetőség.

30 g ízlés szerinti ízvilágú fehérjepor, 300 ml víz,12 g zselatin kell hozzá, a bevonathoz pedig 15 evőkanál víz, 5 evőkanál cukrozatlan kakaópor, 10 evőkanál édesítőszer, 100 g olvasztott margarin.

Csokoládé és aszalt gyümölcs - ennyiből áll a szaloncukrunk.

Aszalt gyümölcsökből és készülhet, ha nem is cukormentes vagy alakbarát, de mindenképp reform és egészséges verzió, ehhez aszalt gyümölcsök szükségesek (mazsola, szilva, barack, füge, datolya) és étcsokoládé.

Vágjuk össze apróra az aszalt gyümölcsöket, aztán gyúrjuk jól össze, és formázzunk belőle kis szaloncukrokat. A mázhoz felolvasztunk keserű csokit vízgőz fölött, egyenként belemártjuk a szaloncukrokat, és rácsra tesszük.

Én személy szerint szeretem a gesztenyét és a gesztenyés szaloncukor is az egyik kedvencem, édesítőből, natúr gesztenyemasszából vagy a hagyományos cukrozott gesztenyemasszából pici rummal golyókat formázunk és olvasztott csokiba mártogatjuk őket.

Aki a diót kedveli, formázhat zserbós szaloncukrot, 10 dkg darált dió, 1 evőkanál sárgabaracklekvár, 1 teáskanál méz, 5 dkg apróra vágott aszalt sárgabarack és 10 dkg étcsokoládé kombinációjából.

Mindig is szerettük az általában kék színű csomagolóba burkolt kókuszos szaloncukrot, ha ezt mi magunk szeretnénk elkészíteni, akkor szánjuk rá tíz percet.

175 g cukrozott sűrített tejből, 100 g kókuszreszelékből, 100 g tejcsokoládéból golyókat formázunk és olvasztott csokoládéval mázat varázsolunk rájuk.

Érdemes otthon kísérletezni házi szaloncukrokkal, hiszen egyrészt nem ördöngösség az elkészítésük, másrészt ajándéknak vagy dekorációnak is tökéletesek.

Az esti rituálé, ami szebbé tesz – miért ne hagyd ki soha a sminklemosást?

A smink sokunk számára nem csupán eszköz, hanem önkifejezés: egy kis szín az arcon, egy határozott tusvonal vagy egy finoman kiemelt arccsont – mind hozzájárul ahhoz, ahogyan a világnak megmutatjuk magunkat.

Mirha, a sokszor elfeledett ősi csodaszer

Ki ne hallotta volna már, hogy aranyat, tömjént, mirhát kapott Mária, mikor megszületett Jézus, de ki tudja, hogy mi az a mirha valójában?

Történetek a rendetlenségben – A cluttercore jelenség

A minimalista szemlélet hosszú ideig uralta a lakberendezési és életmódtrendeket, ám manapság egy új irányzat kezd elterjedni, amelyet cluttercore-nak hívnak. A letisztult terek, az üres polcok és a kapszulagardróbok korábban mind azt sugallták, hogy a boldogság a mértéktartásban rejlik. Csakhogy egy idő után az egyszerűségből éppen a személyesség és az egyediség érzése veszett el.

Húsvéti harmónia – Tudatos ünneplés a rohanó világban

A modern élet egyik legnagyobb kihívása, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a folyamatos rohanás és a valódi pihenés között. A húsvét különleges lehetőséget kínál arra, hogy kilépjünk a mindennapi rutinból, és tudatosan figyeljünk önmagunkra, valamint a környezetünkre. Ez az ünnep nemcsak hagyomány, hanem egyfajta szimbolikus megállás is, amely segít újraértékelni az életünket.

Túl sok ajándék húsvétkor? Így hat a gyerekekre, és ezt teheted helyette

A húsvét közeledtével a gyerekek izgatottan várják, mit rejt majd a kertben eldugott tojás, vagy milyen meglepetés lapul a kosárban. A csokinyuszik, játékok és apró ajándékok örömet okoznak, de könnyű átesni a ló túloldalára.