Menü

Futás, mint újévi fogadalom

Az ünnepek után sokan szembesülnek azzal, hogy a mérleg bizony több kilogrammot mutat, mint szokott. Ilyenkor többen kezdenek el konditerembe járni, és akadnak olyanok is, akik a futást választják a kilók eltüntetése érdekében. De akár újévi fogadalmunk is vezethet oda, hogy futni kezdjünk. Ilyenkor számtalan ember határozza el, hogy egészségesebben fog élni, és el kezd sportolni, de a kezdésnél már morzsolódnak le az emberek. Az meg, hogy tényleg beépítsük az életünkbe, nagyon keveseknek sikerül. Úgy gondolom, hogy ismerős lehet sok ember számára, azok a gondolatok, és mondatok, hogy: Majd holnap kezdem! Most esik az eső, majd ha jó idő lesz! Nagyon hideg van, majd ha tavaszodik! Azonban, ha mégis rászánjuk magunkat, érdemes előtte utánajárni ennek a népszerű tevékenységnek.

A futás az a sport, ami a mindennapjaink része, még akkor is, ha nem is tűnik fel nekünk. Hiszen ha jobban belegondolunk, akkor számos olyan helyzet adódik, amikor gyorsabb sebességre kell kapcsolnunk. Ilyen lehet, például amikor hétfő reggel futunk a busz után, a piacon egy jó barátunk után, vagy rosszabb helyzetben futunk valami elől. A gyerekek utáni sprintelést már nem is említeném. De ha megszületik bennünk az elhatározás, hogy sportszerűen is űzzük, ne ugorjunk egyből a mély vízbe, szépen fokozatosan szoktassuk a szervezetünket a hosszabb távokhoz.

Mindenekelőtt fontos, hogy tisztában legyünk a fizikai állapotunkkal, ugyanis a futás hossza és távja függ a kondíciónktól. Mindenképpen fokozatosan kezdjünk el futni, eleinte rövidebb távon és lassabb tempóval. Ne akarjuk egyből lefutni a maratont! Nagyon fontos, hogy figyeljünk a testtartásunkra, hiszen ha nem egyenes háttal futunk, akkor több problémánk is adódhat a gerincünkkel. Figyeljünk oda, hogy ne lábújhegyen fussunk, hanem a sarok érjen le előszőr és gördüljön végig a talpunk a lépés során. Kevesen gondolnák, de nagyon fontos a karmunka, ugyanis ez adja a futás ritmusát. Figyeljünk arra, hogy kényelmes- és a célnak megfelelő cipőben hódoljunk ennek a sportnak. Kezdésként elég, ha veszünk egy jó cipőt és indulhat is menet.

Azonban mielőtt elindulnánk a távunkon, melegítsünk be. Ez az a része a sportnak, amit sokan elhanyagolnak és feleslegesnek gondolnak. Nem akarják magukat lefárasztani, pedig nagyon fontos, hogy az ízületeinket, gerincünket, testrészeinket bemelegítsük, hiszen komoly gondjaink is adódhatnak, ha ezt nem tesszük meg. Például a futás előtt kihagyott nyújtás a hirtelen megterhelés miatt húzódásokhoz és ficamokhoz vezethet. A sürgősségit pedig mindenki szeretné kihagyni, főleg így év elején.

Sokan szezonális sportnak gondolják a futást, hiszen kevesen veszik rá magukat arra, hogy nyáron a perzselő melegben vagy akár télen a hóban is ugyan olyan elhivatottan induljanak neki a szokásos távnak. De akár az eső is kedvünket szegheti. Ha viszont nagyon eltökéltek vagyunk-e téren, akkor fontos, hogy mindig az évszaknak és az időjárásnak megfelelően öltözzünk. Figyelembe kell venni, hogy futás közben melegünk lesz, ezért ne vegyünk fel túl vastag és meleg ruhadarabokat, mert a következménye lehet a megfázás.

A betonon való futást próbáljuk elkerülni, hiszen nagyon kemény felület, viszont ha nincs lehetőségünk máshol futni, akkor egy megfelelő cipővel a probléma kiküszöbölhető. Már szinte minden városban, de akár faluban is kiépített futópályák vannak, ami egy puhább felületet biztosít a futásra, ezáltal is védi az emberi testet. Ezért ha tehetjük, vegyük azt birtokba. A természeti környezett nyilvánvalóan különlegesebb élményt ad, mintha akármilyen jól kiépített futópályán edzenénk. Sokkal felszabadítóbb, nyugtatóbb hatással van az emberre. Ezért is választják sokan ezt a terepet.

De veszély is leselkedhet, ránk ezért különösen figyeljünk oda magunkra és természetesen egymásra. Habár nem csoportos sport a futás, azért próbáljunk meg ismerősökkel, vagy barátokkal ilyen útra elindulni, ami akár még ösztönzőleg is hathat ránk nézve. Ha ez nem lehetséges, akkor gondoskodjunk az önvédelemről. Ma már igen népszerű ez a tevékenység. Számtalan verseny, jótékonysági céllal rendezett esemény alapul a futáson. Bátran próbáljuk ki magunkat ezeken, hiszen barátokat, célt, új embereket, technikákat, felszerelést, és egyéb dolgokat is megismerhetünk ez által.

Számos jótékony hatása van ennek a testmozgásnak, mivel stresszoldó, szíverősítő, de akár még boldogabbak is lehetünk tőle, csak hogy egy párat említsünk a sok közül.

A „feel-good” étkezés korszaka – amikor a jóllét kerül a tányérra

A modern ember életében az étkezés már messze nem csupán tápanyagbevitel. Egyre többen keresik azokat az ételeket, amelyek nemcsak finomak és táplálóak, hanem mentálisan is feltöltenek. Így született meg a „feel-good” étkezés irányzata, amely új megközelítést ad a mindennapi táplálkozási szokásainknak. Ez a trend nem tiltólistákra, nem szélsőséges diétákra épít, hanem arra, hogy megtaláljuk azt az egyensúlyt, amelyben a testünk és a lelkünk is jól érzi magát.

Téli közlekedés: közös felelősség az utakon

A tél minden évben új kihívásokat tartogat az autósok számára. A hirtelen lehűlés, a csúszós utak, a korai sötétedés és a kiszámíthatatlan csapadék mind olyan tényezők, amelyekhez tudatosan és felkészülten kell alkalmazkodni. A biztonságos téli közlekedés nemcsak technikai kérdés, hanem szemléletbeli felkészültség is: minden járművezetőnek tisztában kell lennie a téli vezetés szabályaival és saját felelősségével.

A téli madáretetés aranyszabályai – hogyan segítsünk felelősen?

A madáretetés sokak számára kedves téli tevékenység, hiszen különleges élmény testközelből figyelni a kertünkbe vagy erkélyünkre látogató énekesmadarakat. Ugyanakkor kevesen tudják, hogy az etetésnek megvannak a maga írott és íratlan szabályai, amelyek betartása nélkül többet árthatunk, mint használunk.

Tradíció vagy környezettudatosság?

A karácsonyi készülődés sokak számára már az advent első napjaiban elkezdődik, és ilyenkor nemcsak az ünnepi menü, hanem a karácsonyfa és a dekorációk kérdése is előtérbe kerül. Egyre többen próbálnak tudatosabban dönteni arról, hogy igazi vagy műfenyő kerüljön az otthonukba, és hogyan lehet az ünnepeket kevesebb hulladékkal megélni. A környezettudatosság ma már nem elvesz az ünnep varázsából – épp ellenkezőleg, új hagyományokat és személyesebb megoldásokat teremt.

Egynapos kirándulások Budapest körül

Ha van egy hétvégénk kiszabadulni Budapestről, nem mindig érdemes túlgondolni, ugyanis a város környéke tele van olyan helyekkel, ahol egy lazább barangolás is feltölt, megmozgat és kikapcsol. A cikkben olyan úti célokat járunk körbe, amelyek tökéletesen passzolnak egy könnyed, mégis tartalmas egynapos kiruccanáshoz.