Menü

Segítségnyújtás nyáron

Minden évszakban lényeges, hogy legyen egy kis tudásunk az orvosi segítségnyújtás alapjairól, azonban most kifejezetten arról szeretnék néhány egyszerű példát és tippet megosztani, hogy a nyáron minket érő kisebb sérüléseket hogyan lássuk el. Mindezek előtt azonban fontos megjegyezni, hogy amennyiben nem javul az állapotunk, esetleg társunk állapota, vagy úgy érezzük nem tudjuk ellátni megfelelően a sérülést, mindenképp látogassuk meg orvosunkat, vagy hívjunk segítséget!

Az egyik leggyakoribb dolog, ami megtörténhet velünk a nyáron az egy napégés. Sokszor reggel megfeledkezünk róla, hogy lekenjük magunkat naptejjel, esetleg túl sokáig maradunk kint napozni, és megkapák a bőrünket a nap sugarai. Leégés után ajánlott azonnal hűvös fürdőt venni, vagy hideg vízbe áztatott ruhával borogatni a sérült felületet. Alkalmazzunk aloe vera gélt, vagy külön erre a célra készített napozás utáni krémet a bőr megnyugtatására. Fontos, hogy odafigyeljünk a hidratálásra, és fogyasszunk sok vizet, hiszen ez segíti a bőr regenerálódását.

Nyáron elszaporodnak a rovarok, így nagyobb esély van arra, hogy valamelyikük megcsípjen minket. Az egyik legidegesítőbb és leggyakoribb a szúnyogcsípés, amely azon kívül, hogy irritálja a bőrünket, legtöbb esetben nagy kárt nem okoz. A hideg jó hatással van a csípésekre, így például, ha egy jégakkut becsomagolunk konyharuhába és a megcsípett bőrfelülethez nyomjuk, enyhíteni tudjuk a viszketést.

Hogyha még nem vakartuk el a csípést, akkor a szódabikarbóna is egy jó megoldás lehet, keverjük össze egy kis vízzel és a kapott pasztát kenjük a csípésre, majd negyedóra múlva mossuk le. Ezt a folyamatot naponta többször is megismételhetjük. Az aloe vera gél erre a problémára is ugyanúgy megoldást nyújthat, mint a napégésre, hiszen megnyugtatja a bőrt és segíti regenerálni.

Hogyha nem figyelünk oda, és valamifajta fejfedő nélkül vagyunk kint huzamosabb ideig a napon, könnyen megeshet, hogy napszúrást kapunk. Ezt enyhe esetben, mikor csak fejfájás, hányinger, szomjúságérzet és fényérzékenység jelentkezik otthon is kezelhetjük, amennyiben azonban a láz is felszökik érdemes azonnal orvosi segítséget kérni. Célszerű hűvös és árnyékos helyre mennünk, hogyha napszúrást kapunk, lehetőleg egy másik ember társáságában, ha esetleg nagyon elszédülnénk, vagy egyéb probléma érne, legyen ki segítsen.

Érdemes a tarkóra tenni hideg borogatást, legcélszerűbb egy hidegvízbe áztatott törölköző. Hideg vizet érdemes fogyasztani ezután, lehetőleg lassan, kortyonként! Fontos, hogy semmiképp ne fogyasszunk alkoholt vagy koffeint, hiszen ezek elősegítik a folyadékvesztést!

Ezeket a problémákat könnyen megelőzhetjük, hogyha a szokásosnál kicsit jobban odafigyelünk indulás előtt arra, hogy mit viszünk magunkkal. Hogyha nyáron egész napra, akárcsak munkába, vagy iskolába elmegyünk, érdemes mindenképp magunkkal vinni egy számunkra szimpatikus fejfedőt, naptejet, legalább egy liter vizet, vagy egy palackot, amit állandóan újra tölthetünk és szúnyogriasztót, amennyiben estére is szeretnénk kint maradni. Hogyha ezt felírjuk magunknak valahová, és indulás előtt le ellenőrizzük, hogy mindent elpakoltunk – e megkímélhetjük magunkat jó néhány kellemetlen pillanattól.

A gyors elhízás lehetséges okai

A testsúly változása természetes része az életnek, azonban amikor valaki rövid idő alatt jelentős súlygyarapodást tapasztal, annak hátterében többféle ok is állhat. A gyors elhízást gyakran egyszerűen a túlzott étkezéssel azonosítjuk, pedig a valóság ennél jóval összetettebb. Az életmód, a hormonális változások, a lelki tényezők, egyes betegségek és bizonyos gyógyszerek egyaránt befolyásolhatják a testsúlyt.

A nehézlégzés lehetséges lelki okai

A nehézlégzés vagy légszomj sok ember számára kifejezetten ijesztő élmény. Ilyenkor az ember úgy érezheti, hogy nem jut elegendő levegőhöz, nem tud igazán mélyet lélegezni, szorít a mellkasa, vagy állandóan nagy levegőt kell vennie. Bár a nehézlégzésnek számos testi oka lehet, bizonyos esetekben lelki tényezők, például szorongás, stressz, pánik vagy tartós érzelmi megterhelés is szerepet játszhatnak a kialakulásában.

Miért tesz jót a délutáni pihenés?

A délutáni alvás javíthatja a közérzetünket, a figyelmünket és a teljesítményünket, miközben a nap hátralévő részére is új lendületet adhat. Egy jól időzített szieszta különösen akkor hasznos, ha az éjszaka rövidebbre sikerült a kelleténél.

Az elsősegélynyújtás életet menthet

Az elsősegélynyújtás világnapját minden évben szeptember második szombatján tartják. A jeles nap célja, hogy felhívja a figyelmet az elsősegélynyújtás fontosságára, valamint arra, hogy egy váratlan baleset vagy rosszullét esetén akár egy laikus által nyújtott gyors és szakszerű segítség is életet menthet.

Tönkreteheti a saját szempilláit a műszempilla?

A hosszú, dús és ívelt szempillák sokak számára a mindennapi szépségrutin részévé váltak. A műszempilla kényelmes megoldásnak tűnik: reggel nincs szükség spirálozásra, a tekintet hangsúlyosabb, és egy jól elkészített szett akár teljesen természetes hatást is kelthet. De vajon mi történik a saját szempilláinkkal, ha hónapokon vagy akár éveken keresztül rendszeresen hosszabbítjuk őket?