Menü

7 titkos csomó a csuklódra – spirituális védelem

Sok emberen láthatjuk a környezetünkben, hogy egy piros fonal, akár csomózott fonalat visel a csuklóján, de ennek nem csak divatértéke, hanem fontos jelentősége is van.

Különböző vallások a megalakulásuk kezdetétől hisznek a „védelmezőben”, legyen az megszemélyesítve, vagy valamilyen más formában, akár kabalaként használva. A hinduizmus és a tibeti buddhizmus is védelmező jelképként használja a vörös fonalat. Ezt a bizonyos fonalat nem mindegy, hogy hol és hogyan használjuk, hogy védelmébe vegyen minket.

A vörös fonal jelentősége abban rejlik, hogy ez megvédhet minket az ártó, rossz tekintetektől, távolt tartván a rontást. Maga a fonal külleme nem mindegy, hiszen három ágból kell összesodorni vagy fonni. Bal csuklónkon kell viselni egészen addig, amíg le nem szakad magától. A bal csuklón keresztül lépnek be az energiák testünkbe, és a bal kezet tekintik a „kapás” oldalának, a jobb kezet pedig az „adás” oldalának. Amennyiben ezt figyelembe vesszük, akkor érthető, hogy a bal csuklón keresztül érkező negatív energiákat kell blokkolnunk, így ott kell viselni a védő kabalát.

Fontos megjegyezni, hogy a már meglévő ártalmas, rossz energiákat elűzni nem fogja, csak a viselés kezdetétől véd minket meg a további rontásoktól. A vörös szín sem véletlen, a nap és a vér szimbóluma, ezzel is erősítve az élet energiaáramlásának folyamatát. Ezt a vörös fonalat erősíthetjük hét csomóval. A hetes számnak többféle jelentése is lehet. Hét szín van a szivárványban és e szivárvány a fényesség eljövetelét hivatott megmutatni. Ha a keresztény vallások nézzük, a hetes mondhatni Isten száma, mivel Isten hét nap alatt teremtette a világot. A jelenések könyve is említi, hiszen hét angyal jelenlétében törik fel a hét pecsétet.

A héber vallásban is megtaláljuk, ott pedig ez a tökéletesség száma, teljességet és harmóniát ad életünkbe. Deepak Chopra, a világhírű spirituális gondolkodó is hét törvénybe foglalja az élet és boldogság teljes megérésének útját. Jelen esetben a csomók a hét spirituális dimenziót jelképezik, melyek folyamatos összeköttetésben állnak jelenünkkel. Az sem mindegy, hogy ki köti csuklónkra a védelmező talizmánt. Olyan személyt kell választanunk, akivel mély szálak kötnek össze, aki nem gondol ránk ártó szándékkal, és teljes mértékben megbízunk benne.

A karkötőt soha, semmilyen körülmények között nem szabad levenni, se fürdés, se strand, se sport közben, ennek magától kell leszakadnia. Aznap, mikor ez megtörténik, egy jel, hogy valami történik velünk, bennünk, körülöttünk. Amennyiben úgy érezzük, hogy itt az ideje, bármikor felköttethetünk egy újabbat.

A vörös fonal karkötő hét csomóval egy védelmező talizmán, mely nem engedi, hogy ártó, negatív energiák kerítsenek minket hatalmukba. Felkötésének és viselésének is vannak szabályai, ezek betartásával segítheti életünket jobb mederbe terelni.

Több mint 20 kg fogyás egészségesen – hogyan érdemes hosszú távon belevágni?

A több mint 20 kilogrammos fogyás komoly életmódváltást jelent, ezért érdemes nem gyors fogyókúraként, hanem hosszabb távú folyamatként tekinteni rá. Minél nagyobb a tervezett testsúlycsökkenés, annál fontosabb, hogy a módszer fenntartható, fokozatos és a szervezet számára biztonságos legyen. A túl gyors fogyás fokozott éhséggel, fáradtsággal, izomvesztéssel és későbbi visszahízással is járhat

Miért érzünk bűntudatot, amikor pihenünk?

Van, aki egy hosszú, fárasztó nap után sem tud egyszerűen leülni. Ha végre lenne egy kis szabadideje, rögtön eszébe jut, hogy még el lehetne mosogatni, válaszolni kellene egy üzenetre, rendet lehetne rakni, dolgozni vagy elintézni valamit. A pihenés pedig nem megnyugvást, hanem furcsa bűntudatot hoz.

Energiavámpírok, hogyan vedd észre, és hogyan védekezz

Társaságban vagy, vagy több emberrel dolgozol egy helyen, estére pedig mentálisan kimerülsz a körülötted lévőktől? Lehet, hogy energiavámpírok vesznek körül.

Eper vagy szamóca?

Kevés olyan gyümölcs van, amely annyira népszerű lenne, mint az eper. Tavasszal és nyár elején szinte mindenhol találkozhatunk vele: piacokon, boltokban, süteményekben, lekvárokban és fagylaltokban. A legtöbb ember egyszerűen epernek nevezi, azonban botanikai szempontból a pontosabb elnevezése valójában szamóca. Ez az aprónak tűnő különbség érdekes példája annak, hogyan térhet el a hétköznapi nyelv a tudományos szóhasználattól.

„A karma majd elintézi” – valóban mit is jelent?

„Mindenki azt kapja vissza, amit másokkal tesz- ez biztosan a karma”. Valóban mit is takar ez az egész elgondolás?