Félni az elköteleződéstől

Manapság egyre elfogadottabb szinglinek lenni, egyedül élni akár a 30-as években is, kitolni a házasság, az összeköltözés idejét. Amikor pedig ennek a miértjét firtatjuk, kitérő válaszokat, megideologizált elméleteket kaphatunk, mint például, hogy a „férfi nem akar egész életében együtt élni valakivel”, vagy, hogy így „nem kell senkihez alkalmazkodni, ma már nem ez az élet rendje”. Vajon az általános jellegű magyarázatok mögött milyen tényleges okok húzódhatnak a háttérben?

Mit jelent és mitől alakulhat ki a kötelékfóbia?

A kötelék egyfajta bizalom valaki iránt, amellyel vállalom azt, hogy a társam az első és a legfontosabb. A másik fontos eleme ennek pedig a MI tudata. Mi kettőnknek vannak közös céljai, közös feladatai, közös álmai. Tudom, hogy őt szeretem, mellette teszem le a voksom. Ezen kívül nem elég csak hűségesnek lenni, annak is kell látszani a külvilág felé. Ebbe beletartozik az is, hogy hogyan állok ki a párom mellett, és ha kell, hogyan védem meg őt egy társaságban. A fóbia pedig egy szorongásos zavar, amikor valamitől irracionálisan félek, és el is kerülöm annak tárgyát. Ebből a kettőből jön létre a köteléktől való ijedtség, ami tulajdonképpen az odaadás elkerülését jelenti.

Ez nem az adott párkapcsolatról, hanem összességében a lojalitás nehézségéről szól. Sokszor, ha egy kapcsolatban az egyik fél nem akar megházasodni vagy összeköltözni, akkor a másik – tévesen – azt gondolja, hogy nem szereti őt a párja, nem akar vele időt tölteni, nem becsüli, esetleg csak szórakozik vele. Ezzel szemben viszont a kötelékfóbiás fejében gyakorlatilag egy elkerülő viselkedés van. Az egyén önmagát védi. Egy ezzel küzdő ember is jól érzi magát a partnerével, jól szórakozik vele, egészen addig, amíg az elköteleződésre kerül a sor. Ekkor előjön a hatalmas mértékű szorongás, ami egészen a megsemmisülés élményéig tudja elvinni.

Hogyan jelenik meg ez egy párkapcsolatban?

Megjelenhet úgy, hogy a kapcsolat jövője egyfajta tabutémaként van jelen a partnerek között. Vannak párok, akik már hosszú ideje együtt vannak, de sosem tisztázzák azt, hogy merre is tart a kapcsolatuk. Ha az egyik fél próbálna is beszélni róla, a kötelékfóbiás már ettől rosszul lesz, és rögtön sorolni is fogja a kifogásokat. Előfordulhat, hogy bár szóba kerül a jövő, de abban mindig egyes szám első személyben beszél az adott ember, a párját meg sem említi benne.

Például, ha az egyik fél vesz bármilyen nagyobb dolgot, autót, házat, elektronikai dolgot nem kéri ki a másik véleményét, nem vonja bele a dolgokba, hanem mindenben egyedül dönt. Egy párkapcsolatban az a normális, ha az intimitás mély, és mélyül az idő előrehaladtával: egyre inkább megnyílunk egymás előtt, egyre több dolgot mesélünk el magunkról, a gyerekkorunkról. Az ilyen érzelmileg intim helyzetekbe azonban egy kötelékfóbiás nem, vagy csak nagyon nehezen megy bele. Az odaadástól való félelemmel az ember sohasem meri felvállalni a maga valóját. Nem használja azt a szót, hogy társam vagy barátom/barátnőm, inkább csak a barát, partner szavakat.

Szorongás az elköteleződéstől

Emögött (mint oly sok esetben) általában valamilyen múltbéli trauma van, ami megakadályozza a közelséget, az intimitást. A szorongást kiváltó traumatikus élmény jöhet akár előző párkapcsolatból, ahol megtépázták az egyik fél önbizalmát, de gyakran a gyerekkorból hozzuk. Hiszen ott alapozzuk meg a kötődési stílusunkat azáltal, mennyire tudtunk érzelmileg közel lenni és intim kapcsolatot kialakítani a szüleinkkel.

A fóbiás elkerüli azt, ami rossz neki, így az ettől félő ember is tulajdonképpen az egész életét le tudná élni ezzel az elkerülő viselkedéssel. Főleg azért, mert jó ideig nem jár nyomással, negatív érzésekkel. Az elköteleződéstől való félelem azt is jelenti, hogy szorongok lerakni valami, vagy valaki mellett a voksomat, idegenkedek döntéseket hozni. Ehhez kellhet a család és barátok segítsége is, illetve egy nagy adag önreflexió. Igazából a félelmeinket úgy tudjuk leginkább legyőzni, ha szembenézünk azzal, amitől félünk. Így a kötelékfóbiások a lojalitástól való félelmüket úgy tudják oldani, ha nyílt, őszinte kommunikációt folytatnak a társukkal arról, hogy mitől jön elő a szorongásuk.

Vannak olyanok, akik ugyan házasságban élnek, de munkaalkoholisták. Késő éjjelig dolgoznak, nincs igazi rendszer az életükben – ott szintén nincs sem intimitás, sem beszélgetés, sem érintés –. Mások attól félnek, hogy elveszítik azt, akit megszeretnek, ezért inkább érzelmileg távolságot tartanak, hazudnak azért, hogy fenntartsák valakivel a kapcsolatot, vagy, hogy elkerüljék az elutasítást. Általában tudattalanul választunk párt, és ezt a szükségleteinkhez igazodva tesszük. Előfordulhat, hogy mindkét félnek vannak nehézségei az elköteleződéssel kapcsolatban, vagy egy intimitáskerülőnek egy társfüggő a párja. Ilyen esetekben más tartja össze a feleket.

Kettős analízis

Adott esetben segíthet az önanalízis, hogy miért épp egy kötelékfóbiással élhetünk együtt. Ilyenkor általában kiderül, hogy a másik oldalon is van sérülés. El kell fogadni, ha a párunk nem áll készen a dolgokra. Ezzel együtt el kell gondolkodnunk azon, érdemes-e, akarjuk-e ezt így tovább folytatni. Illetve azon, hogy én mit is akarok valójában. Hiszen a jó párkapcsolat akkor működik, ha megvan a kémia a két fél között. Folyamatosan dolgozni kell azért, hogy legyen mély intimitás, elköteleződés, és a szenvedély is megmaradjon. Ha tényleg mindent megpróbáltam, analizáltam magamat, próbáltam megnyílni, és mindenben elutasító volt a párom, akkor itt jön be az a mondás, hogy „aki szeret, az el tud engedni”. Az igazi szeretet az, hogy el tudom engedni a kapcsolatot, a saját érdekemben.

Kötelékfóbia a modern világban

Manapság látható, hogy nagyrészt a csábítás, az izgalom tartja életben a kapcsolatokat, és ehhez ideológiákat is gyártanak. Ilyenkor mondják a férfiak például, hogy „képtelenek egy helyben maradni, nem akarnak letelepedni”. Vagy például a szinglik kitalálnak mindenféle indokot, hogy miért szeretnek egyedül lenni és miért nincs szükségük senkire. Kevesen vannak, akik bevallják őszintén, hogy vágynak egy kapcsolatra, de még nem sikerült megtalálniuk az ideális párt hozzá.

A modern párkeresésében könnyedén azt hisszük, hogy mindig van jobb, van másik. Nem segít ebben a mai fogyasztói attitűd sem. Manapság az a divat, hogy minden kidobható, eldobható, és már a kapcsolatokba sem teszünk akkora energiát, mint kellene. Hiszen az újdonság mindig hozza az izgalmat, és a szenvedély nem tart ki örökké. Utána át kell mennie a szenvedélynek társszerelembe, ehhez azonban intimitás kell. A kötelékfóbiás ember erre viszont nem képes. Ő is vágyik a kapcsolatra, a szeretetre, csak el sem tudja képzelni, hogy megkapja. Ha pedig megkapja, akkor nem hiszi el, hogy abban nem fog sérülni, az meg végképp elképzelhetetlen számára, hogy adjon is. A kötődés, az érzelmek szabad kifejezése nagyon fontos egy párkapcsolatban, és emiatt is érdemes foglalkozni a megfelelő kötődés kialakításával.