Menü

Teák a jobb alvásért

Rengeteg embert érint egy-egy alvási probléma, ami nem csak kellemetlen, de egy idő után az egészségünk is rámehet. A természet gyógyszertára ebben is segítségünkre lehet, nézzük mi az, amit ilyenkor bevethetünk.

Az alvás nagyon fontos egészségünk szempontjából. Éjszaka pihen a pszichénk, méregtelenít és takarít a szervezetünk, pihennek az izmaink, ízületeink. Amikor nem pihenünk eleget, a bioritmusunk felborul, a testünk próbálja menteni a menthetőt, de nem mindenre marad elég energia. Ilyenkor jön a fáradtság, az ingerlékenység, a stressztűrőképesség lecsökken, nehezen összpontosítunk, erre jöhet a fejfájás. Súlyosabb esetekben többféle betegség kialakulásához is vezethet, amit persze senki sem akar, éppen azért tennünk kell ellene. Elménk és fizikumunk miatt is szükségünk van a pihenésre és erre egy igen jó megoldás lehet a különböző gyógyteák fogyasztása, melyek már bizonyították hatékonyságukat ez ügyben.

A teázás, a tealevél, növény, gyógynövény áztatása már ősidők óta a népi gyógyászat részét képezi, hiszen nem csak külsőleg, hanem belsőleg is igen hatásos. Hihetetlen mennyiségű gyógynövény áll a rendelkezésünkre különböző egészségügyi gondjaink kezelésére, ezek között az alváskor jelentkezőkre is. Nem csak azzal van a gond, amikor nem tudunk könnyen álomba merülni, hanem azzal is, amikor éjszaka többször felébredünk, vagy esetleg olyan korán felébredünk, hogy már nem is tudunk visszaaludni. A következőkben felsorolt, a magyar népi gyógyászatban régóta ismert és használt gyógynövények lesznek segítségünkre, hogy kipihenhessük magunkat.

A kamilla virágát mindenki ismeri, szabadon terem is sok réten, de a kertekben is remekül érzi magát. A kamilla nem csak jó fertőtlenítő és gyulladáscsökkenő, de remek idegnyugtató is, jól kezeli a szorongást, enyhíti a feszültséget. Elalvás előtt egy csésze kamillatea és könnyebben alszunk el. A citromfű pompás ízesítő is, nyáron a limonádék kedvelt alapanyaga, de emellett kitűnő nyugtató és stresszoldó hatása van. Ezek mellett izzasztó és szélhajtó, a gyomrot is nyugtatja, sőt még káros mellékhatása sincs, szóval nyugodtan lehet iszogatni.

A levendula annyira közismert, hogy szinte mondani sem kell, idegnyugtató és altató hatású, küzd a migrén és a szédülés ellen is, és ez is kissé vízhajtó hatású, ezért ne közvetlen elalvás előttre tervezzük fogyasztását. Nem csak teaként, de illóolajként belélegezve nagyon hatásos. Az orbáncfű ebből a szempontból kevésbé ismert itthon, de külföldön orvosi rendelvényre nyugtatóként írják fel. Hatásos a depresszió és idegesség kezelésekor. Ezt viszont sem terhes kismamáknak, sem 18 év alattiaknak, sem epekövekkel élőknek nem ajánlott.

Ne feledkezzünk meg a macskagyökérről sem, hiszen az egyik leghatásosabb gyógynövény a stressz, idegesség, fejfájás, idegi eredetű gyomorproblémák esetén. Fontos, hogy amennyiben antidepresszánsokat, altatókat szedünk, vagy alkoholt fogyasztunk, akkor alkalmazása szigorúan tilos. Mindig gondosan ügyeljünk arra, hogy mindig ellenőrzött minőségű teának valót vásároljunk

Alvászavarok esetén is nyugodtan keressük fel a gyógynövényeket, mivel egy finoman ízesített gyógytea nem csak idegeinket nyugtatja le, hanem segíthet a pihentetőbb alvás elérésében is.

A ketózis biokémiája és hatásmechanizmusa

Az emberi szervezet anyagcseréje rendkívüli alkalmazkodóképességről tesz tanúbizonyságot a környezeti feltételek változásaira. Ennek a rugalmasságnak az egyik leglátványosabb példája a ketózis állapota. A ketózis egy olyan természetes metabolikus folyamat, amely során a szervezet az elsődleges energiaforrásáról, a szénhidrátokról (glükózról) átáll a zsírok és az azokból származó ketontestek égetésére. Bár a köztudatban gyakran csak egy drasztikus diétás módszerként él, a ketózis valójában egy mélyen gyökerező evolúciós túlélőmechanizmus.

Teák az energikus és egészséges évkezdéshez

A boltok polcai roskadoznak a tea kínálat alatt, így van pár tippünk, hogy mivel kezdd az évet, hogy energiával és egészséggel teli legyél.

Az ünnepi asztal csapdái

Karácsonykor sokan tapasztalják meg a túlevést, amit gyakran bűntudat és önvád követ, pedig a jelenség jóval összetettebb annál, mint hogy „nem tudtunk megállni”. Az ünnepi időszak érzelmi terhei, a felborult rutin és a hagyományok mind szerepet játszanak abban, miért eszünk ilyenkor többet a megszokottnál. A kérdés nem az, hogy hibáztunk-e, hanem az, mit üzen számunkra a testünk és a lelkünk.

A citrom szerepe a modern súlykontrollban

A táplálkozástudomány fejlődésével a „superfood” kifejezés új értelmet nyert: már nem csodaszereket keresünk, hanem olyan természetes összetevőket, amelyek szinergiában működnek a szervezet alapvető folyamataival. A citrom (Citrus limon) az egyik leggyakrabban emlegetett kiegészítő a fogyókúrák kapcsán. Bár a populáris média gyakran „zsírégetőként” állítja be, a valóság ennél összetettebb, mégis rendkívül értékes a testsúlycsökkentés szempontjából.

Karácsonyi vendégváró falatkák, amiket a rokonok is imádnak

A karácsonyi ünnepek egyik legszebb része, amikor a család és a rokonok végre együtt lehetnek. A beszélgetések, nevetések és közös emlékek mellé szinte elengedhetetlenek az ízletes vendégváró falatkák, amelyek folyamatosan az asztalon lehetnek.