Igazából színdarab

A robotika és a mesterséges intelligencia emberi érzelmi kalandokba keverése hálás téma volt már a 90-es évek végén is. A brit Sir Alan Ayckbourn világsikerű színdarabjának tavaly téli Pesti Színházbeli magyar bemutatója nem kerülte el a honi műértő színházszeretőket. Az Igazából komédiában egy robot színész, úgynevezett aktoid pergő öntudatra ébredését követhetjük végig, egy nem is olyan távoli jövőben, remek karakterekkel kiváló helyzetkomikai és karikaturisztikus csomagolásban. Az előadás részletgazdag díszletvilága és annak elkövetője Peter Sparrow joggal nyert idén díjat, külön jár még a vállveregetés az extravagáns jelmezek kreatív humoráért Tihanyi Ildinek. Minden adott a remek kikapcsolódáshoz.

Ebben a futurisztikus történetben egy rendezőpalánta, Adam (a meglepően visszafogott Kovács Tamás) próbál idolja, a most már kiégett rendező, Chandler segítségével (Méhes László), valamint egy tehetséges(?), meghibásodott, android robottal, Jacie-vel (Varga-Járó Sára) saját filmet forgatni, felrúgva a jövő médiapiacának íratlan szabályait. A robot és az ifjú Adam közötti románc borítékolható. A mű bohózat jellege közepette nem kevés szatirikus kikacsintás is akad az átlag tévénézők, a szappanoperák világára és természetesen a gépek iránti mindennapi függésünkre. Sajnos a magyar darabot levezénylő Hársing Hilda, Szabó Máté párosnak egyszerre átok és áldás Zöldi Gergely fordítása.

Méhes cinikus kiszólogatásai, túlzott trágársága a történet humorát sokszor (főleg az első felvonásban) elfojtják és jócskán kibillentik. Az öncélú káromkodásból a kevesebb több lett volna. Szerencsére a mű alaptémájában rejlő lehetőségek és a kedves, szerethető zenei betétek sokszor mentik a színdarab kissé kifulladt, laposabb részeit. A második felvonás drámaibb jellege viszont könnyedén kerek egésszé varázsolja az előadást. A csetlő-botló, ifjonc Adam kissé sótlan karaktere alig tesz valamit a látottakhoz, de a többi machinátor és vicces mellékszál (Szántó Balázzsal az élen) bőven hozza az elvártat, sőt túl is tesznek azon.

A kezdeti, túlzó öncélú trágárság, habár zavaró, de nem tudja elhomályosítani az Igazából komédia alfáját és ómegáját: a főszereplőjét, Varga-Járó Sárát, aki tökéletes választás a csábító, csinos robotnőnek. Improvizatívnak ható, kifejezetten impulzív játéka lenyűgöző. Vérbeli komikaként egy táncos eleganciájával játszik, amely egyúttal kifejezetten drámai, érzelmi mélységet is ad a látottaknak. Így válik a robotlélektan öntudatra ébredése egyfajta felnövés történetté. Ez a mű pedig megindító élménnyé itthon is, a nagyon aktuális témaválasztása mellett egy igazából örökérvényű színdarabbá, ami után még Asimov is elismerően csettintene.

fotók: Vígszínház facebook oldala