Menü

Végeztek az első Junior Sikerakadémiások

Mindenki tudja, hogy gyermekkorban lehet a legjobban megalapozni a sikeres és boldog életet. Szabó Péter motivációs előadó és csapata ezért hozta létre a Junior Sikerakadémiát, amelynek mintaprojektjében most először végeztek a fiatalok. Mint arról hírt adtunk, a kezdeményezés márciusban indult két városban, Szegeden és Miskolcon két korcsoport számára: felsősöknek, valamint középiskolásoknak biztosítottak ingyenes lehetőséget.

A foglalkozások hetente egy alkalommal zajlottak, és a rövid, de annál hasznosabb időszak témája az önismeret és az önbecsülés volt. A legtöbb diák számára valószínűleg újdonság volt ilyen kérdésekkel foglalkozni, így két csoport szerezhetett új tapasztalatot arról, hogy milyen tudatosan önmagunkkal és az életünkkel törődni, s arról gondolkodni.


A szegedi Junior Sikerakadémiások kisebbik csoportja, kezükben a szerzett oklevéllel

A kezdeményezés a következő tanévben folytatódik, ahol a jelenlegihez képest kibővítetten öt témakört felölelő ismereteket szerezhetnek a diákok, a foglalkozások pedig a teljes tanévet felölelik majd. Szabó Péter és team-je jelenleg is azért dolgozik, hogy a Junior Sikerakadémia ingyenes legyen a gyermekek számára. Mivel szeptembertől az ország tíz nagyvárosában indulnak csoportok, ez igen nagy anyagi áldozatokat kíván. Mindezt Szabó Péterék saját szervezete, a világhírű motivációs előadóról és példaképéről elnevezett Brian Tracy Oktatási Alapítvány finanszírozza.


A Junior Sikerakadémia működés közben

Nem titkolt szándékuk, hogy a most induló Motiváció minden napra országos roadshow bevételeinek jelentős részét erre fordítják. A rendezvénysorozat egy Szabó Péterék által létrehozott facebook csoport nevét viseli, amelynek jelen pillanatban 176 130 tagot számlál.

A Junior Sikerakadémiáról nagyban gondolkodnak, és oktatási formaként, iskolaként is szeretnék létrehozni, ahol pozitív és tudatos életszemlélet keretében folyik majd a tanítás. Ennek részleteit még nem árulták el, mivel kidolgozás alatt van, de az bizonyos, hogy izgalmas lehetőségek rejlenek benne. Hiszen jelenleg Magyarországon nemigen van átmenet a száraz, tananyagközpontú hagyományos iskolarendszer, és a talán már túlságosan is alternatív iskolák között.


Polczer Roland és Szabó Péter

Az első Junior Sikerakadémiás csoportokat azért is indították el olyan formában, ahol még csak a képzési terv és időtartam egy része valósult meg, hogy az itt szerzett tapasztalatokat hasznosíthassák, feldolgozhassák és a szerzett információk szerinti módosításokat megtéve indulhassanak élesben a tíz helyszínen. Polczer Roland, a szegedi csoport vezetője elmondta, hogy érdekes módon a két korcsoportnál más és más jellegű foglalkozási forma válik be, ezt is figyelembe fogják venni szeptembertől.

Az érdeklődők részleteket találhatnak a www.briantracyoktatasialapitvany.hu weboldalon, a motivációs road show-ról pedig ITT találhatóak információk. Szeretettel gratulálunk az Alapítványnak és az első Sikerakadémiásoknak!

Kalisztenika – az akár otthon is ingyen végezhető mozgásforma

Ki ne keresne olcsó és hatékony megoldást a testmozgásra? Erre egy jó megoldás a kalisztenika.

Nem a jóga, hanem az erdő hódít

Van, amikor nem egy edzőterem, nem egy jógamatrac, hanem egyszerűen az erdő jelenti a legjobb kikapcsolódást. A fák között sétálva, a madarak hangját hallgatva és a természet apró részleteire figyelve sokan tapasztalják meg, milyen érzés igazán lelassulni. Az erdőfürdőzés, vagyis a japán eredetű sinrin-joku egyre népszerűbb a világban, és nem véletlenül: a természet közelsége a testi-lelki feltöltődésben is segíthet.

A fájdalom, amelynek nincs határideje – október 15. a perinatális gyász világnapja

Vannak veszteségek, amelyekről nehéz beszélni, amelyekre sokszor nincsenek megfelelő szavak, és amelyek fájdalma évekkel később is ugyanúgy ott élhet a szülők szívében. Október 15-én a perinatális gyász világnapján azokra a gyermekekre emlékezünk, akiknek túl rövid idő jutott ezen a világon, és azokra a családokra, akiknek meg kellett tapasztalniuk a gyermekük elvesztésével járó felfoghatatlan fájdalmat.

5000 lépés az emberkereskedelem áldozataiért – amikor a csendes séta fontos üzenetet hordoz

Vannak problémák, amelyekről könnyebb azt gondolni, hogy messze történnek tőlünk. Az emberkereskedelem sokak fejében még mindig a filmekből ismert, szélsőséges helyzeteket jelenti: bezárt ajtókat, láncokat, erőszakot. A valóság azonban ennél sokkal összetettebb.

Így teszi tönkre a sok mobilozás a nyaki gerincet

Egy üzenet, egy gyors videó, néhány perc közösségi média – aztán máris eltelt fél óra. A telefon ma már szinte mindenhová velünk tart, sokan pedig naponta több órán keresztül nézik a kijelzőt. Ennek azonban nemcsak a szemünk és a figyelmünk láthatja kárát. A helytelen testtartás miatt a nyaki gerincünk is komoly terhelésnek lehet kitéve.