Menü

Egyetemes egészség

    Az egyetemista életmódhoz (ugyan nem hivatalosan) de legtöbbször hozzá tartozik a különböző káros italok fogyasztása, a dohányzás, a hajnalig tartó „bulizás” és így a kevés alvás is. De mit jelent ez? Milyen hatással van a szervezetünkre ez a megterhelő „néhány” év?

    A XIX. században folyt kutatások eredményei alapján jöttek rá, már csaknem száz éve, hogy a test savasodása számos, manapság általánosnak számító egészségügyi probléma forrása. A test általános PH (potentia hydrogenii) /a hidrogén ereje/ értéke 7,35 és 7,45 közötti tartományban helyezkedik el. A semleges értéket a 7,0-ban határozták meg, ilyen például a desztillált víz, a skálán lefelé mozogva savas, felfelé pedig lúgos kémhatást tapasztalhatunk.

    Az emberi szervezet bázikus anyagokat igényel a savak semlegesítéséhez. Ha testünk semlegesítésre való képessége kimerül, akkor a savak elraktározódnak a kötőszövetekben, az ízületekben és az izmokban, ami számos kóros folyamatot indíthat el.  Az elsavasodás következtében a vér besűrűsödik, így a keringés lelassul, és kevesebb oxigén jut a sejtekhez, de a savlerakódás hatással van a gyomorra és a bélrendszerre is, ami mint tudjuk, testünk védekezőképességének közel 70 százalékáért felelős. A sav semlegesítéséhez a szervezet ásványi anyagokat (kalcium, magnézium, kálium, cink, nátrium) von el elsősorban a csontokból, de a fogakból, a porcból és az izmokból is. A sejtek általában károsodnak és elpusztulnak, de vannak olyan speciális sejtek, amelyek éppen ebben a közegben képesek szaporodni, azonban ezek abnormális (mutáns) sejtekké válnak, képesek végtelen és rendszertelen burjánzásra, mivel már nem reagálnak az agyból érkező impulzusokra, eltérnek attól is, ami a DNS-emlékezetében kódként szerepel. Így keletkeznek például a daganatos betegségek. (forrás: www.mereganyagok.hu)

    Az elsavasodás előidézői lehetnek: a stressz, az idegi túlterheltség, a hibás, helytelen táplálkozás, gyors ételek, édességek, szénsavas italok fogyasztása, túlzott alkohol- és kávéfogyasztás, kevés folyadékfogyasztás, kevés alvás, dohányzás stb. Az elsavasodás  fő tünetei között található az állandósuló fáradtság, koncentrációs és memória zavarok, továbbá csökken a terhelhetőség és a teljesítmény, esendők lehetünk bizonyos betegségekkel szemben, mint például a közönséges nátha és különféle fájdalmak jelentkeznek, például erős fejfájás, gyomorfájás, vagy ízületi bántalmak.

    Már így olvasva is szörnyen hangzik, és valószínűnek tartom, hogy most egy pillanatra mindenki visszagondolt, az elmúlt egy-két évben, hányszor történt vele hasonló, látszólag minden ok nélkül. De ne aggódj, tehetsz ellene!

    Segítsük vesénket a működésében! Megtehetjük a megfelelő folyadékbevitellel, kevesebb só fogyasztásával. Naponta többször együnk friss salátákat, zöldségeket, és kevesebb állati eredetű fehérjével táplálkozzunk! Hagyjuk a sok kávét és alkoholt (akkora amikor tényleg szükséges)!

    Nem nehéz, csak egy kis odafigyelést igényel, így máris jobb lehet a közérzetünk. Próbáld ki, meglátod, az eredménye nem marad el! De ne feledd, az egészségre való törekvés időigényes folyamat, a változás nem fog egy-két napon belül bekövetkezni, ezért fontos, hogy ne add fel az első héten, ha nem tapasztalsz változást! Ezért igazán megéri várni egy kicsit!

Írta: Medve Ákos
fotó: sxc.hu

4 légzőgyakorlat, ami segíthet csökkenteni a szorongást és megnyugtatni az idegrendszert

Amikor feszültek vagyunk, aggódunk vagy egyszerűen csak túl sok minden történik körülöttünk, azt nemcsak a gondolataink, hanem a testünk is jelzi. Gyorsulhat a szívverésünk, megfeszülhetnek az izmaink, kapkodóbbá válhat a légzésünk. Ilyenkor sokszor nehéz egyszerűen azt mondani magunknak: „Nyugodj meg!” Van azonban egy eszközünk, amely mindig kéznél van: a légzésünk.

A gyors elhízás lehetséges okai

A testsúly változása természetes része az életnek, azonban amikor valaki rövid idő alatt jelentős súlygyarapodást tapasztal, annak hátterében többféle ok is állhat. A gyors elhízást gyakran egyszerűen a túlzott étkezéssel azonosítjuk, pedig a valóság ennél jóval összetettebb. Az életmód, a hormonális változások, a lelki tényezők, egyes betegségek és bizonyos gyógyszerek egyaránt befolyásolhatják a testsúlyt.

A nehézlégzés lehetséges lelki okai

A nehézlégzés vagy légszomj sok ember számára kifejezetten ijesztő élmény. Ilyenkor az ember úgy érezheti, hogy nem jut elegendő levegőhöz, nem tud igazán mélyet lélegezni, szorít a mellkasa, vagy állandóan nagy levegőt kell vennie. Bár a nehézlégzésnek számos testi oka lehet, bizonyos esetekben lelki tényezők, például szorongás, stressz, pánik vagy tartós érzelmi megterhelés is szerepet játszhatnak a kialakulásában.

Miért tesz jót a délutáni pihenés?

A délutáni alvás javíthatja a közérzetünket, a figyelmünket és a teljesítményünket, miközben a nap hátralévő részére is új lendületet adhat. Egy jól időzített szieszta különösen akkor hasznos, ha az éjszaka rövidebbre sikerült a kelleténél.

Az elsősegélynyújtás életet menthet

Az elsősegélynyújtás világnapját minden évben szeptember második szombatján tartják. A jeles nap célja, hogy felhívja a figyelmet az elsősegélynyújtás fontosságára, valamint arra, hogy egy váratlan baleset vagy rosszullét esetén akár egy laikus által nyújtott gyors és szakszerű segítség is életet menthet.