Szélsőségesen kockázatos

A bázisugrás mindössze 35 esztendős sportág. Különleges extrém sport, amely komoly ejtőernyős tapasztalatot igényel, viszont aki már kipróbálta azt mondja, az élmény megfizethetetlen.

A bázisugrás elnevezés az angol B.A.S.E. mozaikszóból ered, amely az ugorható alapobjektumok kezdőbetűiből áll. Building, azaz épület, antenna, span, vagyis híd és earth, ami földet, sziklát jelöl.
Az első bázisugró Carl Boenish volt, aki 1978-ban speciálisan kialakított ernyővel leugrott a 915 méter magas El Capitan szikláról. Ezt követően még számos helyet meghódított, töbekk között a már nem létező new yorki World Trade Centert is.

Boenish kezdetben az ejtőernyős felszerelésén végzett kisebb átalakításokat, majd speciális hajtogatási módszert dolgozott ki, így volt képes az ejtőernyőzéshez előírt, minimális magassághoz, vagyis a 800 méterhez képest jóval alacsonyabb objektumokról, felhőkarcolókról, hidakról, biztonságos ugrásokat végrehajtani. Később aztán követői finomítottak a technikán, a felszerelésen és ma már speciálisan erre a célra kialakított felszereléssel ugranak a sportág képviselői.

A szakmai etikett szerint holmi halandó nem próbálhatja ki a bázisugrást, mert ehhez igen komoly ejtőernyős múlt, tapasztalat, rutin szükséges, legalább 2-300 ugrás is szükséges, hogy valaki biztonsággal hódolhasson e sportnak.

Érdekesség, hogy akadnak országok, ahol törvény tiltja a bázisugrást, ám hazánkban legálisan űzhető sportág. Európában elsőként Magyarországon szerveztek hivatalos bázisugró versenyt, 2004-ben az Óbudai kéménynél tehették próbára tudásukat a résztvevők.

A világ egyik leghíresebb bázisugrója, Jeb Corliss, akit madáremberként is ismernek. Leugrott többek között a párizsi Eiffel-toronyról, a kuala lumpuri Petrona toronyról is.

Legutóbb az osztrák bázisugró, Felix Baumgartner hajtott végre félelmetes és fantasztikus ugrást az űrből, 39 kilométeres magasságból ért földet, ami világcsúcsnak számít.

Fotó: sxc.hu