Menü

Barbi edzésnaplója

  • Dátum: 2013.04.14., 10:01

Alapvetően most már elégedett vagyok az alakommal, tekintve, hogy egy éve bő 15 kg-val többet mutatott a mérleg, de persze a tökéletestől és a vágyott alaktól már nem olyan távol, de még messze vagyok.

A mínusz 15-öt kemény konditermi edzésekkel, futásokkal sikerült elérni, de ezúttal szerettem volna valami mást kipróbálni, ami eltér a konditermi „unalomtól”, más, mint amit a testem eddig megszokott. Nem olyan rég a kettlebell edzésről írtam cikket és amíg kutakodtam, utána néztem/olvastam egyre jobban megtetszett, főleg, hogy állítólag három hónap alatt, ha tényleg komolyan veszi az ember, akkor még el is lehet vele érni valamit, és nem súlyban, hanem inkább centiben mérhetjük az eredményt.

A súlyommal már annyira nincs is gondom, de a combról és a hasról nem ártana centiket faragnom, ezért úgy döntöttem, kipróbálom legalább 3 hónapig a kettlebellt. Ahogy megírtam a cikket, utána is néztem, hogy városomban hol van edzés, be is jelentkeztem, és másnap már mehettem is. Az edzések heti két alkalommal vannak, kedden és pénteken egy-egy órás foglalkozások.  Az edzőt persze bombáztam kérdéseimmel, féltem, hogy nem fogom bírni, mert a heti 1-2 alkalmas futáson és a hétvégi, balatoni görkorcsolyázáson kívül, bevallom őszintén, nem mozogtam.

Ahogy azt vártam, kemény volt az első edzés, többször esett le a vércukrom, éreztem, hogy sötétedik a világ. Ilyenkor egy korty víz, egy kis törölközés, nagy levegő és folytatni. Többször léptem át holtpontot az edzésen, de ahogy a többiek is mondták, a legjobb érzés, mikor az edzés végén elmondhatod magadról, hogy csak azért is megcsináltam. Persze másnap kínszenvedés volt minden mozdulat az izomláztól, mert tényleg minden izmot megmozgat, ezt leginkább másnap lehet érezni, hogy mindenhol fáj :). Akármennyire is kínszenvedés, ilyenkor bizony le kell dolgozni, én is elmentem futni. Igaz, hogy kb. az eddigi táv 2/3-t tudtam csak teljesíteni, viszont másnap épphogy éreztem csak az eddig mozdítani sem bírt combomat. Az edzésnapokon, lefekvés előtt még beveszek egy magnézium tablettát is, nehogy az én ropogásaim törjék meg a többiek lendületét majd a következő alkalommal.

Mivel a fogyáshoz nem elég csak a mozgás, a táplálkozásomon is próbáltam/próbálok változtatni, reggelire szénhidrát- és fehérjedús ételeket eszek, ebédre már visszafogottan készülök és este 6 után nem eszek semmit, maximum egy kis gyümölcsöt. Próbálok odafigyelni, hogy napi ötször egyek, tízóraira és uzsonnára gyümölcsöt vagy joghurtot eszek, és igaz, eleinte nehéz, de próbálok magamba diktálni napi minimum 2 liter folyadékot.

Hogy egy kis motivációt adjak azoknak, akik a bikini szezonra szeretnének felkészülni, vagy csak simán szeretnének harmonikus izmokat és arányos testet, minden héten jelentkezem, hogy milyen volt az edzés, és hogy állok a fogyással, így legalább nekem is van biztos okom, miért kell betartanom az étkezési szabályaimat, merthogy az edzésekre el fogok járni az biztos, mert nagyon tetszik :).

Íme a kezdő adataim:
Magasság: 160 cm
Súly: 64,1 kg
Comb körméret: 57 cm
Csípő körméret: 89 cm
Has körméret a köldöknél: 80 cm
Kar körméret: 29 cm

És még egy jó tanács a végére, ha esetleg úgy jársz, mint én az első edzésen, hogy elkezd sötétülni minden és szédülsz, érdemes szőlőcukrot tartani magadnál. Én a második edzésre már vittem, az óra előtt bekaptam egyet és nem is volt semmi gond. Ha a gyakorlatok közben mégis rosszul lennél, állj le, igyál egyet és vegyél be egy szem szőlőcukrot, hidd el, sokat segít. Ahhoz, hogy visszalendülj pedig elég motivációt ad az üvöltő rock zene és az edző folyamatos odafigyelése :).

Fotó:
yakuzafight.eu

A visszahízás okai

A fogyókúrázók klasszikus, 22-es csapdája előbb-utóbb minden fogyni vágyót utolér. A jelenség maga arra utal, hogy a diétázók eleinte gyors fogyásnak indulnak, majd - a fogyókúra abbahagyását követően - visszatérnek eredeti súlyukhoz. (Vagy rosszabb esetben akár plusz kilókkal is gyarapodhatnak.)

Jelek, hogy nem mozogsz eleget

Mozogsz eleget a hétköznapokban? Mikor néztél rá utoljára a telefon lépésszámlálójára? Meglepetten tapasztalhatod, hogy akár még a néhány ezer lépést sem éri el a napi teljesítményed, nemhogy a szakemberek által javasolt minimum 10 ezer lépést. Mi a helyzet a testmozgással? Van olyan edzésforma, amit szívesen végzel?

Mire utalhat a hirtelen fogyás?

Manapság nagyon sok ember túlsúllyal küzd, és minden vágya az, hogy gyorsan lefogyjon. A nagyon gyors súlyvesztés még akkor sem jó, ha ezt akarattal tesszük karcsúságunk érdekében. Sokkal nagyobb lehet azonban a baj, ha a fogyás akaratunktól függetlenül, változatlan étrend mellett következik be.

4 tipp gyors fogyáshoz

Nyaralásra vagy különleges eseményekre, mint esküvőre, esetleg egy versenyre bizony előfordulhat, hogy kevés idő alatt kell leadni néhány felesleges kilót. Ugyanakkor a gyors fogyás nem feltétlenül a legjobb módja a súlyvesztésnek, ha valóban tartós eredményt szeretnél elérni, hiszen ezek a diéták tápanyaghiányra apellálnak, amit a szervezet később visszakövetel.

Testzsír csökkentés okosan - Erre figyelj!

Testünk az energiát alapvetően zsírban vagyis testzsírban tárolja. Így kijelenthető, hogy a magas testzsírarány vagyis testzsírszázalék, krónikus energiatöbbletet jelent. Ennek oka, hogy több energiát viszünk be, mint amennyit testünk felhasznál, eléget. Ezt érdemes tovább fejtegetni, mivel ilyenkor jön az egyél kevesebbet, mozogj többet javaslat, ami nem mindig célravezető. Van ugyanis aki ehet bármennyit, nem hízik, míg más akkor is hízik, ha ránéz az ételre, pedig még mozog is.