Menü

Egészséges, de vadító is tud lenni

A tánc az embert ősidők óta kíséri és kísérti. Egykoron a törzsi táncok az összetartozás érzését erősítették, aztán az ókori görögök művészetként tisztelték, később pedig a táncos mulatságokon kerestek párt az emberek. A tánc egyidős az emberiséggel, szerves része az életünknek, a ritmus, a zene mindenkiben ott van legbelül.

A tánc manapság sok ember számára spontán mozgásforma. Ki így, ki úgy csápol, szeletel, rázza a csípőjét, fenekét, van, aki vonaglik, mások pedig lépegetnek, tipegnek. Táncolni mindenki tud, mert a ritmus, a zene mindenkiben benne él. Persze sokan mondják, hogy nem tudnak, nem szeretnek táncolni, de magával ragadó ritmust hallva mindenkiben beindul a bizsergető mocorgás, a fejrázás, valamiféle táncforma.

A táncról mondhatjuk azt is, az emberiség legősibb találmánya. A XX. század közepéig komoly közösségformáló erővel bírtak a táncos mulatságok, bálok. Sőt nemcsak közösségi eseménynek számítottak, hanem legtöbbször jó alkalom volt a fiataloknak a párválasztásra is. Aztán ezek a rendezvények fokozatosan háttérbe szorultak a discok előretörésével, s ma már csak elvétve hallani táncmulatságról.

A táncra pedig mindenkinek szüksége lenne, ugyanis olyasféle testmozgásról van szó, amely összhangot igényel, kívül és belül. A tánc nem olyan megerőltető mozgásforma, mint mondjuk a futás, de ettől függetlenül remek zsírégető és alakformáló és emiatt olyanok is rendszeresen űzhetik, akik szív- és érrendszeri betegségük miatt csak kíméletes fizikai aktivitásnak tehetik ki magukat. Táncolás közben fokozódik teljesítő képességünk, agyunk vérellátása, a tánc segít a stressz leküzdésében, a feszültség oldásában is.

Másrészről a tánc fejleszti az egyensúlyérzékünket, növeli a mozgáskoordinációt, miközben a különböző mozdulatokat összehangoljuk. A tánc arra is jó, hogy kifejezzük vele érzéseinket, vagy véleményt formáljunk a világról, esetleg közvetítsük gondolatainkat.

Tánc közben teljesen kikapcsolhatunk, ellazulhatunk, ráadásul kizökkenhetünk egy másik világba, ezáltal feloldódunk, s önmagunk, utunk keresésében is segítségünkre lehet, elsősorban az önkifejezés, kiteljesedés területén.

Fotó:
pixabay.com

A visszahízás okai

A fogyókúrázók klasszikus, 22-es csapdája előbb-utóbb minden fogyni vágyót utolér. A jelenség maga arra utal, hogy a diétázók eleinte gyors fogyásnak indulnak, majd - a fogyókúra abbahagyását követően - visszatérnek eredeti súlyukhoz. (Vagy rosszabb esetben akár plusz kilókkal is gyarapodhatnak.)

Jelek, hogy nem mozogsz eleget

Mozogsz eleget a hétköznapokban? Mikor néztél rá utoljára a telefon lépésszámlálójára? Meglepetten tapasztalhatod, hogy akár még a néhány ezer lépést sem éri el a napi teljesítményed, nemhogy a szakemberek által javasolt minimum 10 ezer lépést. Mi a helyzet a testmozgással? Van olyan edzésforma, amit szívesen végzel?

Mire utalhat a hirtelen fogyás?

Manapság nagyon sok ember túlsúllyal küzd, és minden vágya az, hogy gyorsan lefogyjon. A nagyon gyors súlyvesztés még akkor sem jó, ha ezt akarattal tesszük karcsúságunk érdekében. Sokkal nagyobb lehet azonban a baj, ha a fogyás akaratunktól függetlenül, változatlan étrend mellett következik be.

4 tipp gyors fogyáshoz

Nyaralásra vagy különleges eseményekre, mint esküvőre, esetleg egy versenyre bizony előfordulhat, hogy kevés idő alatt kell leadni néhány felesleges kilót. Ugyanakkor a gyors fogyás nem feltétlenül a legjobb módja a súlyvesztésnek, ha valóban tartós eredményt szeretnél elérni, hiszen ezek a diéták tápanyaghiányra apellálnak, amit a szervezet később visszakövetel.

Testzsír csökkentés okosan - Erre figyelj!

Testünk az energiát alapvetően zsírban vagyis testzsírban tárolja. Így kijelenthető, hogy a magas testzsírarány vagyis testzsírszázalék, krónikus energiatöbbletet jelent. Ennek oka, hogy több energiát viszünk be, mint amennyit testünk felhasznál, eléget. Ezt érdemes tovább fejtegetni, mivel ilyenkor jön az egyél kevesebbet, mozogj többet javaslat, ami nem mindig célravezető. Van ugyanis aki ehet bármennyit, nem hízik, míg más akkor is hízik, ha ránéz az ételre, pedig még mozog is.