Menü

Hogyan reagáljunk, ha sír a gyerek?

Senki sem szereti, ha a gyermekét sírni látja... Főleg, ha nem szimpla hisztiről van szó, hanem érthető oka is van a könnyhullatásnak. No de mikor kell megijedni, ha sír a csemeténk, és mikor kell figyelmen kívül hagyni, vagy leállítani? Melyik életkorban mi a normális, mennyit szomorkodhat, sírhat a gyerek?

Csecsemőkorban még természetes, hogy a picik sokat sírnak, hiszen nemigen tudják máshogyan kifejezni a nemtetszésüket. Ilyenkor aztán jön a találgatás, hogy mi baja lehet a gyermeknek, hiszen ő még nem tudja elmondani - és amellett, hogy babázni jó, a szülők várják már azt az életkort, amikor a gyerek megmondja, mi a gond. A kisbabás szülők végigpróbálják a repertoárt, ha a pici sírni kezd: éhes, álmos, ölben szeretne lenni, vagy éppen fázik...? Nem is olyan könnyű megállapítani. Mindenesetre jó, ha a megérzéseinkre tudunk, merünk hagyatkozni. Továbbá ha sokat sír a baba, akkor az édesanya, valamint a család állapotát, helyzetét is érdemes megvizsgálni, hiszen ha nyugtalan a mama, akkor nyugtalan a baba is. Hogy mi számít sok sírásnak csecsemőkorban, azt talán nem is kell ragozni - érzékeli ezt minden kisbabás család, ha eleget "zeng a ház".

Amikor már kicsit nő a csemeténk, akkor könnyebb a dolgunk, hiszen elkezd beszélni, s ha még nem is teljesen, de ki tudja magát fejezni. Ilyenkor gyakoribbá válik, hogy a sírásnak valamilyen jól körülhatárolható oka van, például szeretne valamit, amit nem kaphat meg, vagy elesik, beüti valamilyét - ami persze természetes. Fontos, hogy ilyenkor próbáljunk nyugalmat mutatni, még akkor is, ha adott esetben nehéz, mert mi is megijedünk. A gyerekek sokszor nem is a tényleges fájdalom miatt sírnak, hanem azért, mert a szülőn ijedtséget, nyugtalanságot látnak. S ha aggódó, rémült arccal, villámsebességgel pattanunk oda hozzájuk, akkor mi magunk ijesztjük meg őket. Mindazonáltal kezeljük azt, hogy a gyermek szomorú: menjünk oda hozzá, pusziljuk meg, öleljük át. Kérdezzük meg tőle, hogy mi történt vele - akkor is, ha még nincs abban a korban, hogy el tudja mondani, és akkor is, ha láttuk az esetet. De miért is fontos ez?

Mert már ebben a korban elkezdik megtanulni, megtapasztalni a kicsik, hogy odafigyelünk rájuk, megkérdezzük és meghallgatjuk őket. Amikor már tudnak mesélni - akár a maguk kis egyszerű nyelvezetén, akkor segít minden ijedtség és fájdalom feldolgozásában, hogy kommunikálhatnak a történtekről. Ilyenkor arra szocializáljuk őket, hogy ne legyenek zárkózottak, és mielőbb osszák meg velünk, szülőkkel a fájdalmukat, nálunk meghallgatásra találnak. Fontos, hogy a kisfiúkat is hagyjuk sírni, ha szomorúak, ugyanis gyakori, hogy míg a kislányok felé megértéssel fordulnak, addig a kissrácokat már pici korban arra tanítják, hogy "ne sírjanak, hiszen fiúk - és egy fiú nem sír!". Nem túlzás azt állítani, hogy ezáltal igen sok kapcsolati és érzelmi nehézsége lehet majd a későbbiek során. A gyermek érzelmi intelligenciáját fejleszti (igen, a fiúkét is!), ha érzelmeiket merik kifejezni és kommunikálni, és nem akarják elzárni azokat valamiféle szocializált keménység, férfiasság révén. S persze köztudott, hogy nem is ettől lesz férfias, vagy nem férfias valaki - sőt mi több, sokkal inkább mer önmaga lenni még ami a nemi identitást illeti is az, akinek magas az érzelmi intelligenciája.

Kisiskolás korban természetes, hogy a gyermek kevesebbet sír a sérülések, és többet a lelki fájdalmak, bántalmak miatt. Például ha valami másképpen sikerül, mint ahogy szerették volna, vagy valamilyen konfliktushelyzet következtében. Ilyenkor már elkezdjük megtapasztalni a korábbi szocializáció hatását: ettől, és persze a saját személyiségétől, karakterétől függ, hogy mennyire osztja meg velünk a bánatának okait. Természetesen az a jó, ha erről tud nyíltan beszélni, és úgymond hagyja magát megvigasztalni. Ez az életkor azért csalóka, mert hajlamosak vagyunk a gyermekre nagyként tekinteni - hiszen már okos és viszonylag önálló, úgymond "önjáró". De azért ne feledjük, hogy lelkileg még nagyonis gyermekek ilyenkor, és természetes, hogy kisebb sérelmek, apróbb bánatok miatt is hajlamosak sírni. Nekik igenis komoly szomorúság lehet, ha például egy játék tönkremegy vagy elveszik, akkor is, ha van a polcon még másik háromszáz hasonló. Igyekezzünk velük megértőek lenni. Persze teljesen más lapra tartozik, amikor sértődékenység vagy hiszti a sírás oka - ezt feltétlenül kell a figyelmünkkel megerősíteni, tehát érdemes különbséget tenni a valós szomorúság, valamint a figyelemfelhívást és komprimusszomot vagy más célt elérni kívánó sírás között.

Kamaszkorba lépve egy új életszakasz következik, jelentős érzelmi hullámzásokkal tarkítva, amit a szülőknek nehéz lehet kezelniük és követniük. Teljesen természetes, ha ilyenkor a gyermek többet sír, sőt, még az is, ha adott esetben nem is tudja az okát. Ebben az életkorban a személyiség kifejlődik és átalakul, az érzelmek előtérbe kerülnek, és a gyermeknek igen sok testi és gyakorlati változással kell szembesülnie. Még ha nem is egyszerű a szülőknek sem ez az élethelyzet, figyeljünk oda ilyenkor a gyermekre: igyekezzünk őt meghallgatni, és minél többet beszélgetni vele - már amennyire hagyja. Jó módszer lehet, ha nem a legnagyobb érzelmi kitörés közepette faggatjuk, hanem akkor, amikor már kicsit megnyugodott, ez mindkét félnek könnyebb lesz. Azért a szomorúság idején is igyekezzünk támogatni őt, és öleljük át, valamint kérdezzük meg, hogy szeretne-e beszélni róla, hogy mi bántja. Azzal kapcsolatban is legyünk résen, hogy mik azok a dolgok, amik bántják őt, és próbáljunk a segítségére lenni. Ha viszont úgy látjuk, hogy a serdülő csemeténk túl gyakran sír, és nem tudunk segíteni neki, vagy érzelmi bizonytalanságát nemigen tudjuk hathatósan kezelni, akkor nyugodtan kérjük ifjúságpszichológus, vagy mentálhigiénés szakember, esetleg kineziológus segítségét!

Pályaválasztás: mi leszek, ha nagy leszek?

A jó pálya- és iskolaválasztás hosszú időre befolyásolhatja gyermekünk életét. A középiskola hatással van a későbbi életpályára is, ezért fontos, hogy tudatosan végiggondolt döntést hozzunk, természetesen a gyermekünk véleményét is figyelembe véve.

Apa-coaching: Munka vagy magánélet?

A nyolcvanas években még kuriózumnak számított a skandináv családmodell, és hazánkban egyáltalán nem volt elterjedt, hogy az édesapa maradjon otthon gyesen, de azóta az elképzelhetetlen valósággá vált. Magyarországon is egyre több családban van jelen aktív szülőként az édesapa, de sokakat gyötör a lelkifurdalás, mert nem tudják, hogyan egyensúlyozzanak munka és magánélet közt.

A televíziós mesék és a gyerekek

Közhely, de épp ezért is igaz: manapság a televízió neveli a gyerekeket. Sok szülő borzasztóan leterhelt, vagy fáradt, vagy épp "nemtörődöm" és azért ülteti a készülék elé a lurkókat, de sok esetben a gyerekek megnövekedett igényei is közrejátszanak.

Hogy beszéljünk a gyerekkel a válásról?

Veszekedhetünk a gyerek előtt? Hogyan mondjuk el neki, hogy válni készülünk? Meg lehet számára könnyíteni ezt az időszakot? Vekerdy Tamás többek közt ezekre a kérdésekre adott választ az ÉVA Psziché Esten tartott előadásában.

Programok kisgyerek(ek)kel a négy fal között

Bizonyára sok szülő számára ismerős a szituáció: szünidő vagy hétvége otthon a gyerekekkel. Végre, ezt vártuk egész héten! Na de mit is kezdjünk eleven ördögfiókáinkkal az iskola/óvodamentes napokon? Legkézenfekvőbb lenne persze azt mondani, irány a szabadba, de a valóság sokszor nem ilyen egyszerű.