Menü

Könnyed tavaszi megújulás

A sokadik tavasziasnak vagy inkább már kora nyárinak ígérkező hétvége után gondolkodni kezdtem vajon nekem, illetve másoknak mit jelent a tavaszi megújulás. A legtöbb embernek valószínűleg majdnem ugyanazok a tevékenységek okozzák a megújulás érzését, mégis jó ezekről beszélni, végigvenni és végigcsinálni őket, mert ezekkel az apró változásokkal tudjuk kialakítani a komfortérzetünket.

Számomra a jövő héten a frizurám megújulásával fog hivatalosan is elkezdődni a tavasz. Ilyenkor és nyáron sokkal jobb érzéssel tölt el, ha a hajszínem világosabb, mert ez tisztább, frissebb, fiatalosabb érzéssel tölt el. A nők számára a hajkorona megújítása egyébként is valami újnak a kezdetét jelenti. Ha egy nő változást szeretne elérni az életében, sokszor a frizurája megújításával kezdi a folyamatot.

A környezetemben lévő emberekkel folytatott beszélgetések alapján összegyűjtöttem néhány tevékenységet, ami a tavaszi megújulással kapcsolódik.

Ha magunkon változtatunk, sokunknak a ruhatárunk tavaszira, nyárira cserélése és egyúttal kiszelektálása jelent felfrissülést, akkor érezzük úgy, hogy kezdődhet a tavasz! Számíthat az is, ha veszünk magunknak egy könnyed, világos színű vagy virágokkal díszített új táskát. Sosem kell nagy dolgokra gondolni, gyakran az apró újítások okozzák a legnagyobb örömöt.

A lakásunk csinosítása, felfrissítése, tavaszi hangulatúvá varázslása ugyanolyan fontos lehet a mindennapi kényelem kialakításához. Sokan például csak a téli időszakban használnak szőnyeget, nyáron felszedik azokat, és talpukkal élvezik a padlóból áradó hűvösséget. Rengeteg embernek az ablakmosás az első saját maga számára felállított feladat, amit elvégez a jó idő beköszöntével. Sokan a téli ágynemű nyárira cserélésével, és a régi kimosásával kezdik érezni, igenis megint itt van a jó idő kezdete.

A hálószobánk vagy a nappalink átrendezése, kidekorálása is remek kezdet lehet a tavaszérzet kialakításához. A rendrakás, a rendezkedés sok nőnek jelenti az újat, és ezekkel a fizikális síkon végzett dolgokkal a lelkünk egyensúlyát is egyengeti tudjuk, ahogyan az fordítva is igaz lehet. Ha lelkileg rendben vagyunk, a fizikai valónk működése is sokkal kevesebb akadályba ütközik.

Cica a lakásban

Nagy felelősség egy macska örökbefogadása, de ahogy a mondás is tartja "egyetlen szőrmók kiscica is elegendő ahhoz, hogy a lakhelyed otthonná váljon". De mire van szüksége egy benti cicának?

Egészséges vendégváró falatok

Legyen szó akár szülinapi összejövetelről vagy rokon- és szomszédlátogatásról, az apró egyfalatos csemegék mindig jól jönnek. Lássuk, hogy válthatjuk ki a cukros, finomlisztes aprósüteményt, pogácsát, vagy a zsíros chipset valami egészségesebbel!

4 nem tipikus turistahely Krakkóban, amit érdemes megnézni

Krakkóba leugrani egy hétvégére a lehető legjobb döntés, ha kirándulnánk egyet az év bármely szakaszában. Íme néhány egyáltalán nem reklámozott célpont, amit érdemes megnézni a városban!

4 apró reggeli szokás, amitől megváltozik az életmódod

Új év, új fogadalmak, új szokások – erre vonatkozóan hoztam néhány csekélységnek tűnő, de annál többet érő reggeli szokást, aminek betartásával sokkal produktívabb és kiegyensúlyozottabb életmódot tudunk kialakítani.

Hogyan tervezz 2018-ban?

Az új évben is mind jobbak, eredményesebbek szeretnénk lenni a korábbinál, és nagy elánnal vetjük bele magunkat az életünk és az év megtervezésébe. Ehhez hoztam néhány, saját bőrömön is kitapasztalt jó tanácsot, amik teljesen biztos, hogy beválnak másnak is.