Menü

Történet egy külföldi munkavállalásról

Egy korábbi cikkemben írtam arról, hogyan született meg az elhatározás a diplomával való külföldi takarítás lehetőségével kapcsolatban. Igen, sikerült munkát kapni. De hogyan kezdődött elaz életünk a határon túl?

Szerencsére a párom elég jól beszélte már az adott ország nyelvét. Én sajnos nagyon kezdő vagyok, de reménykedtem a szerencsében és a talpraesettségünkben, hiszen annyi szép történetet lehet hallani arról, hogy valaki nem beszéli a nyelvet, mégis dolgozik.

A barátommal – munkanélküliként – elindultunk hát egy kis bőrönddel, mint a filmekben. Volt egy kis spórolt pénzünk, kellemesen éreztük magunkat, s vártuk az újat, a lehetőségeket.

Jómagam pedig csodát vártam – szintén, mint ami a filmekben történik. Hiába vagyok fejben tisztában azzal, hogy az élet néha feladatokkal lát el minket, mégis az él bennem, hogy egy szempillantás alatt menni fog minden. Sokszor feleslegesen felidegesítem magam, és gyorsan elveszítem az optimizmusomat. Közben persze igyekszem tudatos lenni, és nem szeretném elrontani se a saját, se mások napját, a közhangulatot. De akkoriban gyorsan változott, hogy hittem-e a sikerben vagy sem. Viszont mindig is hittem abban, hogy minden okkal történik.

Sok dolog kivitelezésében a kudarctól való félelem tántorít el. A félelem, ami a növekedésünket akadályozza meg. Nehéz levetkőzni... Mégis így történt.

A párommal közösen bementünk a helyi munkaügyi központba, ahol egy körülbelül 200 oldalas paksamétát kaptunk a kezünkbe, tele állásajánlatokkal. Egy teljes délutánon keresztül bogarásztuk át az adott kategóriákat síri csendben, és válogattuk a potenciális helyeket. Fel voltunk villanyozva!

A következő napon ismét elfogott a pánik: „Mi lesz, ha nem sikerül? Egyáltalán miért csinálom ezt?” Később nőiesen kemény voltam a párommal, hogy igenis telefonáljunk (úgy értem, ő, mivel ő beszéli a nyelvet :D ), és meg is lett az eredménye. Több állásinterjút is leszervezett. Magának vagy kettőnknek is. Rendkívül büszke voltam rá! Ezzel ő is több gátlását levetkőzte.

Az interjúk jól mentek, ő gyakorolta a nyelvet, kiderült, jobban megy, mint gondolta. Próbanap következett, majd kiderült, hogy alkalmazásba veszik. Körülbelül úgy ment, mint a karikacsapás. Úgy volt, nem kap szállást, megbeszéltük, hogy megkérdezi, és tudtak neki ebben segíteni. Úgy volt, heti 20 órában dolgozhat, de mire a szerződést aláírták, már 40 órára bővítették.

Mivel nem hiszek a véletlenekben, úgy gondolom, az elhatározásnak, a kitartásnak, és annak, hogy nem vagyunk válogatósak, köszönhetjük mindezt. Egy szobalány/fiú állás remek kezdési lehetőség, ha az ember tőke nélkül kénytelen külföldre költözni.

Folytatása következik…

Viták az anyóssal – egészségtelen?

Az internet, a filmek, és még az életünk is, teli van anyósviccekkel. És szinte mindenki át tudja érezni, el tudja képzelni őket. A humor segít ennek a fontos, társadalmilag elterjedt problémának a kezelésében, no de egészségtelen-e ez a fajta viccelődés? Vagy a vita sokkal károsabb?

Egyszer volt hol nem volt: Vallónia

Belgium mindig is egy nagyhatalmak által elfoglalt terület volt egészen a nagy belga forradalomig (1831), amikor is végre kizavarták az éppen aktuális elnyomójukat, jelesül a hollandokat az országból. Habár az északi rész jóval szebb és gazdagabb, a déli vallon területről se feledkezzünk meg, hiszen ez a 3,5 milliós terület nem akármilyen érdekességeket rejt.

A nemet mondás gyümölcse

Akaratunk érvényesítése azért fontos, mert a boldogságunk abban az útban rejlik, amit bejárunk életünk során. Vannak balra, jobbra kanyarok, stop táblák, amelyek döntések sorozatát jelentik számunkra. Minden embernek van egy itt és mostja, ehhez a belső hangokra való figyelés elengedhetetlen szerepet játszik. Ha mindig a külvilágnak akarunk megfelelni, nem engedjük önmagunkat érvényesíteni, akkor falakba ütközünk. Az elkövetkezendőkben számos tippet kaphatsz arra, hogyan erősítsd magad és ezáltal a jövőben könnyebben tudj nemet mondani.

Amivel idegesítjük a pasikat

Mi nők gyakran azt gondoljuk, hogy a párunkat a plusz kilóinkkal, narancsbőrünkkel, smink nélküli arcunkkal idegesítjük, pedig valójában egészen más dolgokkal, tulajdonságokkal akasztjuk ki őket. Vajon mivel lehet őket az őrületbe kergetni?

Tökfaragás és felháborodás – avagy Halloween van-e Magyarországon?

A magyarok mindig találnak alkalmat a jókedvű mulatozásra, vagy a sírásig éneklős-közösen táncolós-hajnalig beszélgetős összejövetelekre. Ezek a sztereotípiák nem csupán a külföldiek fejében élnek, mi is sűrűn hangoztatjuk őket. Mégis, ha az idegen népektől átvett ünnepekről van szó, heves tiltakozás alakul ki, és foggal-körömmel védjük magunkat, azt hangoztatván, hogy: „de hát ez nálunk nem szokás!”. Erre legjobb példa a Halloween.