Menü

Mennyi alkoholt isznak a nők?

Azzal mindannyian tisztában vagyunk, hogy a politikai értelemben vett szabadság terjedésével, és ezáltal a fogyasztási lehetőségek növekedésével ma már szinte nem létezik ajtó a világon, amit valahogyan ki ne tudnánk nyitni – természetesen metaforikus értelemben. Milyen hatással van ez a nők alkoholfogyasztására? Ebben az esetben persze ne az éjszakánként utcákon hemzsegő tiniket vegyük figyelembe, akiknek a keze folyton cigivel és sörrel van tele. Ássunk mélyebbre!

Azért, hogy ne csigázzam a kedélyeket, a választ már előre megadom: igen, mint ahogy mindenki valószínűleg jól sejtette, most már tudományosan is bizonyított tény, hogy a nők is nagy mennyiségben fogyasztanak alkoholt. Sőt, az 1900-as évek elejének arányaihoz viszonyítva ma a nők majdnem annyi alkoholt fogyasztanak, mint a férfiak. Az 1900-as évek kezdetén a férfiak még kétszer annyi alkoholfogyasztást tudhattak magukénak, de hát behoztuk a lemaradást. Akkoriban tehát a férfi populáció szenvedett az alkohol okozta egészségügyi problémáktól. Ez a mai világban élő nőkre vetítve nem a legjobb hír, hiszen a nők szervezete az alkoholt lassabban bontja le, és a szervezetük az egészségügyi terhelést is nehezebben bírja, ezáltal a rendszeres és nagy mennyiségű alkoholfogyasztás hatására hamarabb meg is betegszenek.

Egy ausztrál vezetés alatt álló összesítő tanulmány 1980 és 2014 között megjelent, összesen 68 darab tanulmányt vizsgált meg azzal a céllal, hogy megállapítsák a nők alkoholfogyasztása vajon hogyan változott az elmúlt években. Ők jutottak arra a következésre, amit fentebb már bemutattam. Természetesen a tanulmányt a bolygó teljes népességére nem lehet kivetíteni, hiszen a tanulmányban főleg amerikai és európai résztvevők szerepeltek, valamint ebben az esetben arra sem derült fény, hogy a fogyasztási szokások hogyan változtak, és ennek milyen okai lehetnek. Tehát még egy kosárnyi kérdés vár megválaszolásra, az azonban mindenképpen elgondolkodtató, hogy ilyen rövid idő alatt milyen jelentős növekedés figyelhető meg a hölgyek alkoholfogyasztásában.

Szörpök a kertből

Kertünk egy természet adta csoda: friss, éltető és ízletes, egészséges élelmiszerek tárháza. Akinek kertje lehet, érezze magát igazán szerencsésnek. Azonban kertünk terményeiből nemcsak lekvárok készülhetnek, hanem rendkívül finom és változatos szörpök is.

Már csekély testsúlycsökkentés mérsékli a társbetegségek kezelésére fordított gyógyszerek költségeit

Az elhízás népbetegség, sőt nem túlzás azt állítani, hogy már-már világméretű járvány. Sajnos hazánk Európa legelhízottabb nemzete az OECD adatai alapján, így nem csak a megelőzés, hanem a kezelés is kiemelt fontossággal bír. Az egyéni egészségügyi kockázatokon túl az elhízás következtében kialakuló betegségek mintegy 207 milliárd forintos többletterhet rónak az államkasszára.

Szeretetnyelvek

Az, hogy van egy anyanyelvünk, és vannak nyelvek, melyeken meg tudjuk értetni magunkat, természetes. De nemcsak a beszédünknek van nyelve, hanem a cselekedeteinknek is. A homlokráncolás, a bólogatás, ökölrázás mind olyan jel, amit mindenki megért, még akkor is, ha nem egy nemzethez tartozik. De ami sokaknak meglepő, hogy különféle szeretetnyelvekkel rendelkezünk. Ezeket fogjuk most megismerni.

A szóbeli nyelvvizsga stressze

Mindenkinek aki továbbtanulásra adja a fejét szembe kell néznie a nyelvvizsga nehézségeivel. Íme néhány tipp, hogy a szóbeli nyelvvizsga kapujában se rettenjünk meg! Hajrá, sikeres vizsgára fel!

Hogyan (ne) viselkedjünk konditeremben?

Néhány egyszerű illemszabály betartásával mindenki kellemesebben és családias légkörben érezheti magát az edzőteremben, mely dolgokra figyeljünk oda, ha a sportnak ezt a fajtáját választjuk?