Menü

Hogyan kísérjük az utolsó időszakban szerettünket?

Nemigen van annál nehezebb élethelyzet, mint amikor valakivel az utolsónak számító hónapokat, heteket töltjük, rettegve várva, hogy szerettünk elindul a fénybe. Nagyon sokan érzik magukat tehetetlennek és felkészületlennek, ha hosszú betegeskedés előzi meg ezt az időszakot. Nem csoda - ilyesmire nemigen lehet felkészülni, és nem is szoktak. Főleg, hogy a halál tabutémának számít, és kevés szó esik arról, mit és hogyan tegyünk ebben az időszakban. Annak ellenére, hogy az itt maradtak utólag azt mondják: sok mindent megbántak, és másképp csinálnának, ha újrakezdhetnék... Emiatt is érdemes beszélgetni a búcsúzásról.

Nehéz beszélgetések a halálról

Ugyanis már azzal komoly gátakat szakítunk át, ha nyíltan és közérhetően beszélünk a halálról. Érdekes módon ezzel a beteg hozzátartozónknak is sokat segíthetünk, de itt fontos hozzátenni: amennyiben még van esély a gyógyulásra - és végső stádiumú rákos betegek csodás gyógyulására is láttunk már példákat - akkor "ne írjuk le" szerettünket, ne kérdezgessük a temetésről, ha még küzd az életéért. Fontosabb, hogy minden lehetséges esélyt megadjunk, minthogy pontos ukázt írjon arról, hogyan kívánjuk végső nyugalomra helyezni a testét. Azonban minden esetben igyekezzünk meghallgatni őt, ha beszélni szeretne a dologról, a halálról, hiszen sok beteg attól szenved leginkább, hogy a hozzátartozók félelmei miatt ezekről a kérdésekről nem esik szó - "túl fájdalmas lenne" -, és éppen ezért egyedül marad a gondolataival, a félelmeivel. Pedig a halál nagyonis félelmetes tud lenni, hiszen a "legnagyobb ismeretlen", ráadásul erre az útra mindenki egyedül lép rá, ettől is erős a magány-érzés. Hát még akkor, ha tilos róla szót ejteni! Próbáljunk meg erősek maradni, és megadni szerettünknek azt a lehetőséget, hogy bátran merjen kérdezni, és témákat felhozni még a halállal kapcsolatosan is.

A búcsú módjai

Nem meglepő, hogy nagyon sokan megbánták, hogy milyen módon töltötték az utolsó időszakot szeretteikkel. Egyesek arról számoltak be, hogy még ebben a terhelt élethelyzetben sem tudtak teljesen őszinték és nyíltak lenni, vagy nem tudták teljes mértékben megbocsátani a korábbi sérelmeket. Most pedig "itt maradva" a másik fél nélkül, ez már sokkal nehezebb. Az elengedés módja, az utolsó időszak hogyan-ja is nagyon fontos tényező. A tapasztaltak tanácsa, hogy töltsünk minél több időt szerettünkkel a halála előtt, és minél közelebb legyünk hozzájuk ilyenkor. Nehezíti a szituációt, hogy sok beteg ilyenkor ápolásra szorul, ami az életünk menetébe nehezen beilleszthető, mondjuk munka mellett. Viszont a statisztikák szerint jelentősen gyorsítja a távozási folyamatot, ha a beteg szociális, vagy ápoló otthonban kerül elhelyezésre, esetleg tartósan kórházban van, hiszen ezzel kiszakítják a megszokott és szeretett környezetéből, ezzel is erősítve benne azt a képet, hogy már nincs visszaút. Nehéz döntés, hogyan lehet áthidalni ezt az élethelyzetet, amikor egyszerre kellene lenni két helyen, de a hozzátartozók egy része azt nyilatkozta, legalább az utolsó napokra hazavinné szerettét, ha újra dönthetne. Mások azt mondják, ma sem tennének ilyet, mert nem tudnának azzal együtt élni, hogy ott a házban, otthonban kellett végignézni az utolsó lélegzetvételeket, ahol esetleg most is élnek és tartózkodnak.

Elmondani, amit lehet, elengedni, amit kell

Ilyenkor már tényleg kár és felesleges tárolni és szorongatni a sérelmeket, vagy aggódásból, hiúságból nem megbeszélni a fontos kérdéseket. Mondjuk hát el, amit csak lehet, és kérdezzünk is meg mindent, amire csak lehetőségünk van! Az egyik családban például csodálatos napló született a halálos ágy melletti beszélgetésekből - a néni rengeteg dolgot elmesélt a fiatalkorából: hogyan éltek, mik történtek vele, és miket érzett. Olyan történetekre derült fény, amiket korábban senki sem tudott, a beszámolóból pedig családi legendárium lett, ez a memoár nagyon szép kelléke volt a búcsúnak és a későbbi emlékezésnek. Az is fontos, hogy tudatosan megbocsássunk, elengedjünk és kimondjunk dolgokat. Persze ezeket jobb megtenni még azelőtt, hogy valaki megbetegszik (főleg, hogy sok esetben ezek azok a lelki tényezők, amelyek súlyos betegségeket okoznak), de jobb később, mint soha! Magunkat pedig ne hibáztassuk, ne ostorozzuk, hiszen azzal csak gyötörjük magunkat egy egyébként is rettenetesen nehéz életkörülmény közepette. Önmagunknak is próbáljunk megbocsátani, és saját magunkkal is legyünk elnézőbbek!

Érdemes hospice segítséget kérni

A hospice ápolók, házak és szakemberek direkt arra specializálódtak, hogy a halál előtti időszakban segítsék a betegeket és a hozzátartozókat. Mivel ők szakértői ennek a területnek, érdemes a segítségüket igénybe venni lehetőség szerint, legyen szó akár másképp nem megoldható ápolásról, vagy lelki kérdésekről. Mind a betegnek, mind a hozzátartozónak jelentős könnyebbséget jelent, ha olyan emberek között vannak, és azoktól kapnak segítséget, akik megértik az élethelyzetüket és a problémáikat, és felkészületen, gyakorlottan, valamint kellő együttérzéssel és tapintattal tudnak viszonyulni a búcsúzással és betegséggel tűzdelt, nehéz szituációhoz.

A zene hatása egészségünkre

Az, hogy a zene megmozgat, felüdít, szórakoztat, és jobb kedvre derít, nem mai találmány. Évezredek óta szeretnek az emberek zenére mulatni, de nemcsak ez az oka annak, hogy annyian szeretik. Az ember testi és lelki egészségéhez is rengeteg köze van.

Isten furcsa, eltévedt bárányai II.

Az előző részben láthattuk, hogy körülbelül kiket érint a szkizotip személyiségzavar. Most a gyakorlati, hétköznapi tüneteket veszem sorra. A cél nemes: komplex képet kívánok adni ezekről a hihetetlenül érdekes személyekről, aki a saját poklukat is megjárva élnek köztünk a maguk furcsaságában.

Isten furcsa, eltévedt bárányai I.

A különcök mindig is köztünk éltek, élnek. A társadalom sokszor megbecsült tagjainak is, megvan a maga kis története. Az alábbi cikk egy alig ismert, kutatott személyiségzavart mutat be, a szkizotip személyiségzavart. Ez a komplex tünet együttes az elvont művészek, szórakozott professzorok és maguknak való hajléktalanok ismérve.

A depressziót (f)okozó külső tényezők

Depresszióban szenvedni nemcsak az tud, akit valami trauma ért. Manapság a kiégés, az apátia sokak számára fenyegető veszély. Belső folyamatok mellett, számos külső tényező is közrejátszhat a kialakulásában.

A depressziót (f)okozó belső tényezők

Ha valaki depresszióban szenved, a pszichológusnak az az egyik legnehezebb feladata, hogy rájöjjön, milyen hatások, események alakították azt ki. Számos oka lehet az állapotnak, de a legfontosabb folyamatok, az elmében mennek végbe.