Menü

"Anyaaaaaaaaaa!!!"

Anya! Anya, nézd! Anya gyere! Anyaaaaa!”- vajon hányszor hangzik el ez a felkiáltás nálunk egy nap? Olyan jó hosszan. Megsaccolni sem tudom, de az egészen biztos, hogy reggel 5:40-kor ezzel indítunk szombat reggel. "Anya, kakaóóót!" Ettől kezdve pedig egész nap anyázik mindkét gyerekem.

Napközben amikor telefonálok (helyesbítek: telefonálni szeretnék), akkor szinte biztosra vehető, hogy a fiaim a háttérből ezt kiabálják kórusban: "Anyaaaa". Ha elvonulok, jönnek utánam. Amikor csak egy rövid válaszüzenetet szeretnék bepötyögni a kolleganőmnek a mobilomba, akkor is ott rajzanak körülöttem és rángatják a kezem. Vagy amikor a férjemmel váltanánk pár fontos mondatot - az is esélytelen. Mert ők nem tudnak várni öt percet. De még kettőt sem.

Nagyon bosszant, mikor pont abban a két percben nem tudok lebonyolítani egy fontos hivatalos telefont, vagy akár egy baráti beszélgetést, vagy egy rövid bevásárló listát lediktálni a páromnak a telefonban. Felejtős. Minden második szavam a "ne piszkáld", a "maradj csöndben", a "ne vedd le", az "oda ne mássz fel" és társai. Legközelebb, amikor majd ők mondhatják el telefonban a mamának, hogy mit hozzon majd a Jézuska vagy a Mikulás, vagy mit főzzön nekik vasárnap, esküszöm egyszer én fogok ordibálni és játékokat szétdobálni a háttérben.

Arra is rájöttem már, hogy valami hipermodern beépített ülésérzékelő-szenzor van az anyukák fenekében (az enyémben tuti van), hiszen ha közelítek egy székhez, kanapéhoz vagy fotelhez, szinte pillanatokon belül ott teremnek a kis élősködők és szólítanak, kiabálnak, hogy meg kell nézni, oda kell menni, szomjas vagy éhes, de minimum pisilni kell és nem éri el a villanyt vagy csak a rajzát szeretné megmutatni, vagy a testvére bántja, vagy kisautó gurult az ágy alá... de akárhogy is - menni kell.

A játszótér kész borzalom. Nem szeretek ott lenni. "Anyaaaa!" - egyszerre harmincan kiabálják általában ezt a szót, mindegyik gyerekre azt hiszem, az enyém. De az én törpém is megérkezik, ahogy leülnék egy padra vagy a fűbe. Szerintem utálja, ha ülök.

Amikor ezt a cikket írom, a harmadik sortól már fél kézzel teszem, ugyanis a másikat rángatja Ádika, hogy "Anaa, tedd rá a fejét a legó emberkére!" Rátéve. Új mondatot kezdenék, ám közben: "Anaa, ez így nem jó, lejött, úgy csináljad, ahogy az apa szokta!" Feladom. Bocs, el kell mennem legózni.

Kis szünet után kávéval a kezemben újra itt ülök és nekilátok az írásnak, de Ádám felmászik az ölembe. "Ana, hányat kell aludni karácsonyig? És az mennyi?" és kezdődik: szüntelenül kérdez, egy percre sem hallgat el, anya ez mi, mire jó, miért és mit gépelsz, közben rákattintok egy futóverseny linkjére, "Anya ezek miért futnak és miért nincs rajtuk póló?"- kérdéseinek se vége, se hossza.

Felajánlom, hogy játszhat az ékszereimmel - ezen még magam is meglepődöm, de a célért mindent-, viszont leüti a labdát: "Majd inkább később. Most itt maradok veled."

Tulajdonképpen már azt sem tudom mit akartam írni, nem is jönnek a gondolatok, a kávé is kihűlt, amúgy is erősre sikerült és ráborulok a lecsukott laptompra. Egy pszichológus azt mondta egyszer: "Ha a gyerek hív, az olyan, mint a hasmenés. Menni kell". Nos azt hiszem, ismét mennem kell. Csak most telefonom van és ha jól látom, az anyukám hív....

Karácsonyi gondolatok

Mit lehet szeretni a télben? Például a karácsonyt. A téli rénszarvasos pulcsikat, a forró teákat. Az izgalmas készülődést, a száradó narancshéjak illatát a kályhákon, a messziről villogó ablakdíszeket, s még hosszú a lista. Lehet, hogy nem lesz tökéletes az ünnep, hogy vannak viták a családban de így is anyira szívmelengető!

3 dolog, amit nagyra tartok az olaszokban

A Dél-Olaszországban eltöltött 10 hónap alatt rájöttem, miért édesebb, nyugodtabb, jobb itt élni, mint Magyarországon, ami köszönhető az olaszok viselkedésformáinak is.

Terhesség alatt kettő helyett eszünk? (Nem)

Sajnos a kismamáknak nem egyszerű az élete, mert szinte attól a pillanattól kezdve, ahogy a család is tudomás szerez a terhességről, folyamatossá válik az etetés. A feladat sportos, fitt kismamákká válni, ami - pláne nagytestvér és munka, háztartás mellett- nem olyan egyszerű. Sosem fogom azt állítani, hogy könnyű, de egyáltalán nem is bonyolult, vagy teljesíthetetlen.

Édes élet édesítőszerekkel

Miért olyan népszerű az édesség sokunknak, miért keressük folyton ezt az ízélményt, és miért jó egy desszerttel lezárni a vasárnapi ebédet? Ha pedig édesítésről beszélünk, vajon cukrot vagy édesítőszereket használjunk inkább, melyeket és milyen gyakran? Erre keressük a választ.

Büféreform, avagy viszlát lekváros táska!

A legfrissebb kimutatások szerint minden ötödik kisfiú és negyedik kislány túlsúllyal küzd. Egy új szabályozás szerint az iskolai büféknek folyamatosan át kell állniuk arra, hogy egészséges ételeket áruljanak. A jogszabályokat mindenkinek be kell tartania, a túlcukrozott, mesterséges adalékanyagokkal ellátott termékek nem árusíthatóak.