Menü

Allergiaszezon, így szeretlek

Mintegy kétmillió allergiás él Magyarországon. Plusz én, az eggyel több. Már évek óta szenvedek a pollenallergiától, volt olyan év, hogy konkrétan be is lázasodtam tőle, annyit fújtam az orrom, s volt olyan is, hogy könnyebben megúsztam némi szipogással és könnyezéssel. De az a nyári-őszi szezon még nem jött el, amely ne gyötört volna meg a parlagfű és társai okozta irritáció okán.

Elsősorban, a modern életvitel a felelős az allergiások számának növekedéséért. Erről Csoma Zsuzsanna, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet allergológus főorvosa beszélt az egyik közszolgálati hírcsatornán, nemrég. A szakember azt mondta, az életvitel mellett, a szelektált érintkezés a környezettel áll a hátterében annak, hogy a fejlett társadalmakban egyre több az allergiás. A betegség bárkinél kialakulhat, a családi örökletesség és a genetikaazonban növelheti a valószínűségét. A mostani időszakban főként a tölgy, bükk, nyír és nyárfa pollenje okoz problémát, melynek kedvez a hirtelen jött meleg idő.

Az allergia genetikai háttere ellen nem sokat tehetünk, de abban van részünk, hogy mit okozunk magunknak. A modern életvitel hatására megváltozott a táplálkozásunk, ennek káros mellékhatásai (rohanó élet, stressz, környezeti-, elsősorban légszennyezés, nem megfelelő táplálkozás) mind fokozzák a szervezetben a szabadgyökök termelődését, ha pedig felborul az egyensúly, kialakulnak a betegségek.

Étrendünkben fontosabb szerepet kellene, hogy kapjon a nyers zöldség és gyümölcsfogyasztás, melyet mesterséges vitaminkészítményekkel próbálunk pótolni, ahelyett, hogy a természeteset választanánk. Dohányzunk, egészségtelen ételeket választunk, allergén ételeket eszünk, kémiai anyagokat használunk, vegyszerekkel dolgozunk. Férjem gyakran figyelmeztetett arra, hogy az allergia kialakulásának egyik fő bűnösének tartja a túlzott higiéniámat, állandó tisztaságmániámat, kozmetikumaimat, s belátom, igaza volt. Egy kis piszok kifejezetten hasznos immunrendszerünk normális működésének kialakulásáért, ezt kisgyermekeink végett is érdemes szem előtt tartanunk.

Természetes módszerekkel is segíthetjük az allergiás reakciók mérséklését, ezek közül említeném az akupunktúrát, a probiotikumokat, az immunerősítést, a tengervizes orrsprayket, az algák nehézfém kivezető és méregtelenítő hatását, sóbarlangokat vagy sóterápiát, sportolást, de hiszek a homeopátiában is, mert rajtam már sokszor segített.

Amikor elviselhetetlen volt pár éve a parlagfűszezon, minden apró szalmaszálba megkapaszkodtam, hogy enyhítsek a szenvedéseimen, gyakrabban mostam hajat és ágyneműhuzatot, kerültem a virágos réteket, friss fűnyírás után nem tartózkodtam a szabadban, nem aludtam és nem utaztam nyitott ablak mellett, illóolajokat használtam és kamillás gőzöléssel próbáltam levegőt kapni. S ha nem volt más választás, mert súlyosbodtak a tűnetek, orrspray és allergiagyógyszer is a segítségemre volt. Étrendemben kerültem a keresztallergiát okozó ételeket, s mindent megpróbáltam, hogy elviselhető legyen az a néhány allergiás hét, ami sajnos a fagyokig is eltart.

Az allergia manapság tényleg népbetegségnek számít. Sajnos évente egyre többen találkoznak ezzel a problémával, amely a modern életvitel hozadéka. Azonban ne adjuk fel. A háztartás körültekintő vezetésével, friss alapanyagokból készült ételekkel, hozzáadott adalékok nélküli étkezéssel sokat enyhíthetünkallergiás tüneteink mértékén.

Kullancs, szúnyog és társai

A levegőből és a földről is irtják rendszeresen a vérszívókat, ám még mindig vannak területek az országban, ahol egyszerűen nem lehet kimenni a kertbe, mert még a szúnyogriasztó spray ellenére sem. Megnyugtató, hogy komoly betegséget csak nagyon ritkán kaphatunk szúnyogcsípéstől, azért nem árt többféleképpen is védekezni ellenük.

Gyors hajnövesztési módszerek, ha újra dús hajat szeretnél

Az kérdés, hogy az otthoni módszerek, pakolások mennyire hatékonyak, az viszont biztos, hogy a hajnövesztésnek vannak nagyon látványos eredményeket hozó módszerei is.

Mit tehetsz és mit nem pattanások ellen? Így előzd meg a kialakulásukat

Kötelező velejárója a kamaszkornak, vagy lehet valamit tenni a pattanás ellen?

UV sugárzás – avagy hogyan védjük bőrünket?

Sajnos az UV sugárzás tavasszal sem kímél minket, most pedig a korai hőség miatt különösen oda kell figyelnünk bőrünk védelmére.

Csak pár pohárral – miért káros a hétvégi iszogatás?

Csakis alkalmanként – ahogy a mondás tartja - de mégis sok az alkalom a tavaszi és nyári hétvégéken arra, hogy egy kicsit kieresszük a gőzt, és elmenjünk a barátainkkal egy bárba. Ez önmagában még nem feltétlenül okoz gondot, de vannak dolgok, amelyekre érdemes odafigyelni.