Házi praktikák V.: a sonkafőzés
- Dátum: 2013.03.29., 21:08
Lássuk, hogy érdemes elkészíteni egy igazán finom sonkát! Tálalhatjuk mellé az elmaradhatatlan tojást, esetleg tormát és újhagymát.
Nagyanyáinktól még azt hallottuk, hogy a novemberben, decemberben levágott disznó sonkájával különlegesen kellett bánni. Egyrészt, mert akkor a sonkát a padlásra függesztették föl, ahol a hidegben jól kifagyott. Másrészt, mert a vágástól, sózástól és füstöléstől kezdve húsvétig hosszú idő telt el, ami alatta sonka a padláson kiszáradt. Ezért akkoriban áztatással kezdték a húsvéti sonka elkészítését. Ki kellett áztatni a sót, s főként puhítani a húst.
Manapság egészen más a helyzet, részben mert több helyen gyorspácban érlelik a sonkát. Sem ennél, sem a hagyományosan pácolt sonkánál nem szükséges előzetesen áztatni a húst. Ha valaki nem elégszik meg a sonka ízével, babérlevéllel, vöröshagymával, fűszerekkel ízesítheti a vizet, amiben a sonkát főzi.

Az igazán jól pácolt, füstöltsonkát azonban egyszerűen tegyük fel hideg vízbe, s lassan gyöngyöztetve főzzük, amíg meg nem puhul. A húsvét reggelén feltálalt tojást is főzhetjük együtt a sonkával, de természetesen előtte alaposan mossuk meg, fertőtlenítsük a tojást. Különlegesen finom íze lesz.
Ha megfőtt a hús, zárjuk el a gázt, főzőlapot, s a vízben hagyjuk kihűlni a sonkát. Így igazán zamatos marad.
Családja válogatja, miként tálaljuk a húsvéti sonkát: tojással, újhagymával, reszelt tormával.
Kapcsolódó cikkeink:
Házi praktikák IV: a mosószóda
Házi praktikák III: Mossunk olcsóbban, környezetbarát módon
Házi praktikák II. rész
Házi praktikák I. rész
Fotó: foodrepublic.com
Természetes gyógymódok elfertőződött sebre
Amikor egy seb elfertőződik, a szervezetben azonnal megindul a védekezés: a terület bepirosodik, meleg lesz, megduzzad, esetleg sárgás vagy zöldes váladék jelenik meg. Ilyenkor a test jelzi, hogy segítségre van szüksége. A természetes gyógymódoknak ilyenkor nem az a feladatuk, hogy kiváltsák a steril tisztítást vagy az orvosi ellátást, hanem hogy támogassák a bőr regenerációját, csökkentsék a gyulladást, és elősegítsék a tisztulást.
Fájnak a vállaid? – ezt üzeni a lelked!
A vállaink fájdalma gyakori panasz, sokszor csak egy rossz tartás okozhatja, de mi van akkor, ha más áll a háttérben? A lelki gondok sok esetben a vállainkon landolnak.
A megfelelési kényszer lélektana, avagy a belső elvárások csapdájában
A megfelelési kényszer a modern társadalom egyik leggyakoribb, mégis legtöbbször rejtve maradó lelki jelensége. Lényege, hogy az ember állandó belső nyomást érez arra, hogy mások elvárásainak megfeleljen, akkor is, ha ez a saját igényei, határai vagy jólléte rovására megy. Bár a köznyelv néha „kényszernek” nevezi, valójában nem kényszerbetegség, hanem egy szorongásból, önértékelési bizonytalanságból és korai tanult mintákból kialakuló működésmód.
A bőrviszketés fiziológiája és okai
A viszketés a bőrben lévő idegvégződések ingerlése révén jön létre, amelyek a gerincvelőn keresztül az agyba továbbítják a jelet. A kiváltó okok két nagy csoportra oszthatók: a bőrbetegségekre és a szisztémás (belgyógyászati) betegségekre.
Mit adhat a sötétségterápia a digitális világban?
A sötétségterápia elsőre talán extrémnek hangzik, de valójában egy régi időkben is alkalmazott technológia, ami a teljes fénymegvonást használja arra, hogy az idegrendszer levegőhöz jusson. Nem csodaszer és nem is óriási különlegesség, mégis kapaszkodót adhat azoknak, akik túlterhelten élik a mindennapjaikat, és már azt érzik, hogy a külvilág egyszerűen túl zajos számukra.