Menü

Túlterhelt alsó osztályosok

Baj van az iskolarendszerrel – állítja ezt sok hazai, egyenként kiváló szakember egyhangúan. Minden életkorú gyereknek megvan a maga nehézsége a suliban, így nehéz általánosan megfogalmazni, hogy mi a gond. Tárgyaljunk róla külön-külön, kezdve először a kicsikkel. Fontos az is, hogy mit tehet a szülő?

Természetesen sok függ az iskolától és a tanártól, ezért nehéz olyan leírást adni az alsó osztályosok oktatásáról, ami általánosságban megállja a helyét. Így hát akinek nem inge, ne vegye magára, de a nehézségekről azért beszélni kell, mert azok elbizonytalanítják a szülőket és a gyerekeket egyaránt.

A tankönyvek és munkafüzetek szépek, a feladatok kreatívak, bár sok esetben indokolatlanul nehezek, a mennyiségről és a velük szemben támasztott elvárásokról nem is beszélve. Hiába állítják a gyermekpszichológusok, hogy ebben az életkorban a kicsiknek még sok szaladgálásra, szabad játékra, és könnyed, vidám tanulásra lenne szüksége, a tapasztalat ezzel szemben más.

Sok a házi feladat, a tanulnivaló, amik gyakorta a napközin is túlnyúlnak. Sok szülő tartja fontosnak, hogy gyermekét sportra, valamint játékos nyelvórára, zeneórára járassa, főleg ha azt a gyermek is élvezi. Nehéz az egyensúlyozás a szülő részéről, amikor látja: gyermekére otthon még lecke vár, de a különórákra szívesebben járna, sőt mi több, a család szeretné inkább együtt eltölteni az időt.

Az osztályozás is igen szigorú az alsó osztályok többségében. Vitatott ennek a létjogosultsága: egyesek állítják, korábban sem volt ez másképp, és a régi vágású tanító bácsik és nénik is szigorúan mértek, és ezzel rendre, valamint fegyelemre okították a gyermekeket. A modernebb szemléletűek pedig azt vallják, hogy a csemetéknek nem tesz jót az öt jegybe való beskatulyázás és a felesleges szigor. Mindenki döntse el maga, hogy mit gondol, de az tény, hogy nem csak az idő telik, hanem a generációk is változnak, s ezzel elképzelhető, hogy a mai gyermekeknek kicsit másra van szükségük, mint a korábbiaknak.

Kérdéses, hogy jót tesz-e azzal a szülő, nevelő, ha hadakozik az iskolarendszerrel. Főleg, hogy a tanítóknak sincs túl sok mozgástere a követelményekkel szemben. Fontosabb inkább, hogy mit vár el a gyerektől, és mennyi feladatot hárít rá. A szakemberek szerint akkor teheti a legjobbat, ha nem állít irreális, felesleges elvárásokat. Nem valószínű, hogy az lenne a siker titka, hogy az alsó osztályokban nagy küzdelemmel és időráfordítással sikeres a gyerek.

Figyeljük meg inkább, hogy megtaláljuk az egészséges egyensúlyt a tehetsége és a tanulás mennyisége között, valamint hogy legyen olyan időtöltése, amely a személyiségéhez illik, és ami a későbbi fejlődését is szolgálja – ez nem csak az iskola dolga! Továbbá ne szorítsuk háttérbe a családban együtt töltött időt a tanulás miatt. Ma már nem kell azt sokat bizonygatni, hogy az érzelmi intelligencia és biztonság sokkal fontosabb kisgyerekünk későbbi boldogulásában, mint az IQ. Ezt pedig otthon, családi körben szerezheti meg.

A Tour de Hongrie nyomában…

A 45. Tour de Hongrie magyar kerékpárverseny nemzetközi mezőnye 2024. május 8-12. között öt nap alatt 854 kilométert tesz meg a pécsi Bárány utcai befutóig. Olyan világsztárok indulnak, mint Peter Sagan vagy a Tour de France rekordra hajtó Mark Cavendish.

Ultrabalaton negyedszer, avagy mi fán terem a csapatszellem!

A Tolna Vármegyében immáron öt éve aktívan működő FuTamási futócsoportunkból idén is nekivágott 10 fő, hogy körbefussa a Balatont, Magyarország egyik legnépszerűbb futóversenyén, a 18. alkalommal megrendezett NN Ultrabalatonon!

Korai zenei nevelés fontossága

Születésünktől kezdve megvan az a képességünk, hogy észleljük a dolgok zeneiségét. Sőt, ez a képességünk segít minél hamarabb megérteni a világ történéseit. Talán nem is olyan véletlen, hogy összehangolódásnak nevezzük az újszülöttekkel való kezdeti összecsiszolódást. Számukra még ez az elsődleges információforrás, és ennek további támogatása a fejlődési területek mindegyikére pozitív hatással lesz.

Skinimalizmus – minimalista bőrápolás

Rengeteg trend létezik bőrünk ápolására, mindenki kedvére válogathat közülük, hogy számára melyik a legmegfelelőbb, de mi van azokkal, akik már szinte elvesztek a kínálatban
és nem vágynak órákig tartó rutinra? Na, akkor figyelem, itt a megoldás!

Az idősödés megélése

Minden életszakasz egy krízis, amely az arra a korra jellemző változási pontok pozitív megélésével magában hordozza az új életszakaszba lépés lehetőségét. A szakirodalom
orvosi értelemben 60-65 éves korra teszi az időskor kezdetét.