Menü

Ők kaptak idén Fair play díjat

A Magyar Olimpiai Bizottság minden évben megjutalmazza a legsportszerűbb versenyzőket, sport világában tevékenykedőket, a díjakat különböző kategóriákban adják át. Idén 14-en kaptak kitüntetést.

Az egyik leghíresebb cselekedet Nagy Lászlóé. A veszprémi kézilabdázó a tavalyi bajnoki döntőn a Szegedet erősítő, a csapatban búcsúmeccsét játszó Vadkerti Attilának adta a labdát az utolsó támadásnál, megadva a lehetőséget, hogy a Tisza-partiak ikonja góllal zárja pályafutását. A korábban szintén Szegeden játszó Nagy László ezért a cselekedetért trófeát kapott a budapesti eseményen.

A másik híres momentum Sárosi Laura nevéhez fűződik. A tollaslabdázó egy fontos meccsen cserecipővel segítette ki német vetélytársát, aki enélkül kénytelen lett volna feladni a küzdelmet. A német nagy csatában nyert és olimpiai kvótát szerzett. Sárosi aztán szintén indulási joghoz jutott, ott lesz Rióban, a MOB-tól pedig különdíjat vehetett át.

A további kitüntetések, különdíj oklevél: Horváth László magyar utánpótlás-válogatott jégkorongozó és MDC zenekar Fair Play című dala.

Fair play a művészetben trófea: Kocsis Zoltán zongoraművész.

Diploma: a magyar és lengyel jégkorong-válogatottak szurkolói.

Diploma: Rácz Katalin, a Szlovák Olimpiai Akadémia elnökségének tagja.

A Fair play eszméjének népszerűsítése, trófea: Malonyai Péter újságíró

Életműdíj, trófea, Fábián László olimpiai bajnok kajakozó, edző.

Diploma: Bartalos Béla korábbi sokszoros válogatott kézilabdakapus.

A sport szolgálatában kategória, trófea: Nádas Pál önkéntes kutató, a Magyar Paralimpiai Bizottság Hagyományőrző Bizottságának elnöke.

Diploma: Csoknyai László cselgáncsozó.

Diploma: Ráczkó Gitta úszó.

Diploma: Orosz Beáta gyorskorcsolyázó.

Így viselkedj edzőteremben!

Kaptál edzéstervet, vettél edzőruházatot, van időd, kialakítottál egyfajta napirendet, esetleg társaságod is lett, - pár barátod vagy barátnőd, aki elkísér-, minden adott egy kiadós edzéshez, figyelsz a megfelelő étrendre, minden megvan! Vagy mégsem?

A foci a konyhában kezdődik?

A mai sztárfocisták étrendje szigorú elvekre épül. A sporttáplálkozás fejlődött, a klubok már nemcsak dietetikusokat, hanem “teljesítményséfeket” alkalmaznak, akiknek az a feladatuk, hogy győztes formát és magas teljesítményt segítő fogásokat készítsenek a csapatoknak, s egyre nagyobb figyelmet kapnak a mérkőzések utáni gyulladáscsökkentő ételek is.

Spinning, az a bizonyos gyilkos mosoly

Ha szereted a kerékpározást, de a hűvös időben már nem merészkedsz ki a szabadba, netán túl unalmasnak tartod a szobabicikli tekerését egyedül, viszont minden vágyad, hogy formás lábaid legyenek? Akkor feltétlen ki kell próbálnod ezt az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő sportot! A következőkben elárulok pár érdekes dolgot róla, hátha kedved kapsz hozzá és végre nem csak gondolatban, hanem gyakorlatban is elindulsz az edzőterem felé.

A barátság hatása az egészségre

Családi környezetben lenni, barátságokat kötni annyira hozzátartozik az életünkhöz, hogy el sem tudnánk képzelni nélküle. Nem azzal a céllal szerzünk barátokat, hogy jobb legyen az egészségünk, pedig akár ez is lehetne az oka. Mutatjuk, miért.

Edzés a nyaralás alatt? Na ne...

A nyaralás elsősorban a pihenést jelenti, a hétköznapi mókuskerékből való kiszakadást, azonban létezik a vakációnak nagyon sok fajtája, akár aktív, akár passzív kikapcsolódást keresünk. Akik ekkor sem szeretnének ellustulni, vagy kiesni a formájukból, nekik szánjuk elsősorban ezeket a sorokat.