Menü

Mit igyunk nyáron?

A nyári hőségben és szárazságban még inkább oda kell figyelni a folyadékfogyasztásra. Nem csak az fontos, hogy iszunk-e eleget, hanem az is hangsúlyos, hogy mit. A megfelelő mértékű folyadékfogyasztásról úton-útfélen hallunk, bár azt nem árt tudni, hogy ez testsúlytól is függ. 10 kilogrammonként 4 dl az ajánlat, ebből fakadóan igen nagy különbségek lehetnek. Vegyünk egy példát: amíg egy 60 kilós nő napi ajánlott folyadékbevitele kb. 2,5 liter, addig egy 90 kilós férfinak már legalább egy literrel többet kell innia.

Persze érthető, ha már unod a vizet, szerencsére léteznek más egészséges alternatívák is. Ami viszont fontos, hogy ajánlott elkerülni a cukros, szénsavas üdítőket - ezek nyáron még veszélyesebbek lehetnek. Ugyanis az ivás "illúziójával" kecsegtetnek bennünket, időszakosan, olthatják a szomjunkat, a szervezet azonban mégsem jut belőlük elegendő frissítőhöz.

Válassz inkább az ötleteink közül!

Limonádé okosan

A limonádé az egyik legjobb frissítő lehet,amennyiben egészségesen készítik el. Sajnos a bolti tele van cukorral, de sok esetben nem jobbak a vendéglátóhelyek alternatívái sem. Örülhetünk, ha valódi citrom, nem pedig mű citromlé és rengeteg cukor kerül bele. Erre érdemes rákérdezni rendelés előtt. A legjobb persze, ha házilag készítjük el: frissen facsart citrommal és lime-al. Ízesíthetjük friss mentával, vagy lehűtött bodzateával.

Valódi gyümölcsös ital

A nyári hőség idején kevésbé ajánlott bolti gyümölcsleveket fogyasztani, vagy ha ezt iszunk, akkor legalább higítsuk fel egy kis vízzel. Ezek ugyanis eléggé rostosak (arról nem is beszélve, hogy igencsak hízlalóak), és szintén nem jól frissítenek. Miért is hagyatkoznánk nyáron ilyesmire, amikor szezonja van a jobbnál jobb gyümölcsöknek? Dinnye, sárgadinnye barack, málna, stb. mind elérhető. Tehetünk belőle az italunkba kockára vágva, de a megevett gyümölcs megmaradt levét is felhasználhatjuk, vagy kifacsarhatjuk üdítő készítéséhez. Új ízekkel fogunk így megismerkedni, és esélyes, hogy igencsak kedvelni fogjuk!

Ice tea házilag

A málnát, barackot például teaként is elkészíthetjük, keveset forrázzunk le belőle, majd várjuk meg, amíg kihűl, és adjunk hozzá jeget, vagy tegyük hűtőbe.

A szörpből cukormenteset...

A hideg szörp igazán frissítő lehet, főleg akkor, ha cukormentes változatot választunk. Ma már kaphatóak cukormentes, egészséges édesítőszerekkel készült szörpök, amelyektől nem kell megijedni, mert az ízük isteni. Ha valódi felfrissülést szeretnénk, akkor válasszunk virágszörpöt: rózsából, levendulából, orgonából nagyon finom szörpök léteznek.

A Tour de Hongrie nyomában…

A 45. Tour de Hongrie magyar kerékpárverseny nemzetközi mezőnye 2024. május 8-12. között öt nap alatt 854 kilométert tesz meg a pécsi Bárány utcai befutóig. Olyan világsztárok indulnak, mint Peter Sagan vagy a Tour de France rekordra hajtó Mark Cavendish.

Ösztrogén dominancia a változókori panaszok hátterében

Nők sokasága szenved a menstruációt megelőző panaszoktól, amiket premenstruációs szindrómának nevezünk, viszont kevesen gondolnak hormonháztartásuk más jellegű felborulására, amit az ösztrogén dominancia okozhat.

Szezonális zöldségek májusban

Elérkezett az a tavaszi hónap, amikor a piacon már csupa friss és szezonális zöldséget találhatunk. Érdemes tudni, miért fontos ezeknek az idény zöldségeknek a fogyasztása, és hogyan csempészhetünk többet belőlük az étrendünkbe. Felejtsük el végleg a telet, és készüljünk tápanyaggal és vitaminokkal teli friss ételekkel a nyárra!

Ultrabalaton negyedszer, avagy mi fán terem a csapatszellem!

A Tolna Vármegyében immáron öt éve aktívan működő FuTamási futócsoportunkból idén is nekivágott 10 fő, hogy körbefussa a Balatont, Magyarország egyik legnépszerűbb futóversenyén, a 18. alkalommal megrendezett NN Ultrabalatonon!

Korai zenei nevelés fontossága

Születésünktől kezdve megvan az a képességünk, hogy észleljük a dolgok zeneiségét. Sőt, ez a képességünk segít minél hamarabb megérteni a világ történéseit. Talán nem is olyan véletlen, hogy összehangolódásnak nevezzük az újszülöttekkel való kezdeti összecsiszolódást. Számukra még ez az elsődleges információforrás, és ennek további támogatása a fejlődési területek mindegyikére pozitív hatással lesz.