Menü

A narancsbőr kialakulása és fajtái

A narancsbőr megértéséhez mindenképp tudnunk kell, milyen biológiai háttér áll a dolog mögött. Először is a bőrünk felépítését kell megértenünk.

A bőrünk több rétegre osztható. A legfelső réteg a hámréteg, itt helyezkednek el a bőrsejtjeink, amik ugyanúgy, mint más sejtek osztódnak, majd elszarusodnak – ez csak a hámsejtekre jellemző - és elkopnak. Fő feladatuk a védelem és a testünk szigetelése. Egyfajta első védelmi vonal szervezetünk és a külvilág között.

A hámréteg alatt az irharéteg található, ami nagyrészt kötőszöveti rostokból áll. Itt találhatók ez erek és idegvégződések is, amiken keresztül a hőt, a fájdalmat és tapintást érezzük. A verejtékmirigyek és szőrtüszők is ebben a rétegben helyezkednek el, valamint a kollagénrostok és az azokat alkotó és összekapcsoló anyagok, mint például a C-vitamin.

A legalsó réteg a bőralja, ami főként zsírsejtekből áll. Ennek feladata egyrészt a védelem és szigetelés, csakúgy, mint a felső hámrétegnek, másrészt a zsírsejtek révén történő energiaraktározás, de fontos megjegyezni, hogy a méreganyagokat is itt raktározza el a szervezetünk. Ez az a zsírréteg, ami meghatározza alakunkat és a bőrünk küllemét. Az itt található zsírsejtek száma nem változik, nem osztódnak, viszont méretük akár többszörösére is nőhet, ugyanígy pedig össze is zsugorodhat.

A narancsbőr kialakulásánál az történik, hogy a bőraljában lévő zsírsejtek térfogata a felszaporodott zsír és méreganyagok hatására megnő, viszont az ebben a rétegben és a fölötte lévőben megtalálható kötőszöveti elemek merevek, így gyakorlatilag egy fix vázszerkezet körül a felhalmozódott zsír kisebb-nagyobb bemélyedéseket és göröngyöket eredményez. Ez egy idő után akár meg is tud keményedni, így valóban a narancshéjra emlékeztető felület jön létre.

Bár sokszor genetikai hajlammal magyarázzák a narancsbőrt, valójában ez csak részben igaz. Öröklött jellemzőnk az, hogy ha hízunk, hova rakódik le a zsír, melyik testrészünk hajlamosabb a hízásra, azonban az teljes mértékben tőlünk és az életmódunktól függ, hogy mennyi tápanyagot és káros anyagot viszünk be, vagyis, hogy valóban hízunk-e, vagy sem.

A narancsbőr persze ténylegesen nagyobb százalékban érinti a nőket, mivel általános biológiai jellemzője a nőknek, hogy a derék- és csípőtájékon több zsírsejt található, itt rakódik le a felesleges zsír is, főként a fenék körül. Ezen a területen a zsírsejtek mérete az, ami problémát okoz a nem megfelelő életmód és felhalmozódott méreganyagok következtében.

A narancsbőrnek is több fajtája van. Első a lágy narancsbőr, ami tapintásra puha és nem fájdalmas. A nők nagyrésze ezzel a fajta narancsbőrrel küzd, ami olyan szempontból jó hír, hogy ennek a kezelése viszonylag egyszerű. Többnyire mozgásszegény életmód következtében jön létre és akik ezzel küzdenek, általában enyhén túlsúlyosak. Leggyakrabban a hason, combon és csípőn fordul elő. Ez könnyen kezelhető rendszeres testmozgással és méregtelenítő kúrával, de ha a probléma ezek után is fennáll, akkor akár megoldás lehet az ultrahangos zsírbontás is.

A narancsbőr másik fajtája a kemény narancsbőr. Ez a fajta gyakran sportolóknál fordul elő, akik sokat edzenek. Testalkatuk vékony, vagy normál, így talán meglepő lehet, hogy mégis kialakulhat náluk is a cellulit. Tulajdonképpen az történik, hogy itt a kötött izomrostok közé szorulnak be a megnagyobbodott zsírsejtek, így egy göröngyös bőrfelületet eredményezve, ami tapintásra is kemény, sőt, olykor fájdalmas is. Ennek kezelése is bonyolultabb, mivel itt a diéta és a sport nem hatásos, csak a komplex méregtelenítő kúrák és az ultrahangos zsírbontás.

Ösztrogén dominancia a változókori panaszok hátterében

Nők sokasága szenved a menstruációt megelőző panaszoktól, amiket premenstruációs szindrómának nevezünk, viszont kevesen gondolnak hormonháztartásuk más jellegű felborulására, amit az ösztrogén dominancia okozhat.

A homályos látás gyakori okai

Homályos látás esetén a látott dolgok nem tűnnek tisztának. Egyszerre tapasztalhatja mindkét szemen vagy csak az egyiken, attól függően, hogy mitől alakult ki. Előfordulhat, hogy minden, amit lát, homályos lesz, míg néha csak a látómező egy része tompa. A tünet fennállása esetén hunyorítással válhatnak élesebbé a dolgok.

A fènyérzèkeny szem okai

A fényérzékeny szem, az idegek ingerlése maga a látás jelensége – de ha az bizonyos fényérzékenysèg pontosabban hasító fájdalmat jelent, akkor már baj van. Nem tekinthető jó jelnek, ha valaki legszívesebben egész nyáron az árnyékba húzódna. Ki kell deríteni , hogy mi húzódik. háttérben!

Alvásproblémák elleni gyógynövények

A felborult cirkadián ritmus hosszú távon nem csupán koncentrációzavarokhoz vezethet, de akár még a rákos daganatok növekedését is elősegítheti. Azt eddig is tudni lehetett, hogy a sok éjszakázással járó munkahelyek nagyon egészségtelenek, hiszen felborítják a biológiai órát, csökkentik a melatonin-termelés hatékonyságát, és az is köztudomású, hogy a hét közben kihagyott alvásidőt sajnos nem lehet hétvégénként bepótolni.

Skinimalizmus – minimalista bőrápolás

Rengeteg trend létezik bőrünk ápolására, mindenki kedvére válogathat közülük, hogy számára melyik a legmegfelelőbb, de mi van azokkal, akik már szinte elvesztek a kínálatban
és nem vágynak órákig tartó rutinra? Na, akkor figyelem, itt a megoldás!