Menü

Az elektromos cigi káros hatásai

Az elektromos cigaretta egyszeri használata is ártalmas és bajt okozhat, ennek ellenére nagyon népszerű: több millió ember érintett. Akik ezt az eszközt használják, vagy csak kipróbálták, azoknál egy nagyon veszélyes betegség kockázata nő meg. Az elektromos cigi káros hatásait vizsgáljuk.

A harag kifejezése a mindennapokban

Az emberi harag, sértődöttség az élet mindennapi része. „Kérlek, ígérd meg, hogy nem leszel dühös” – kérjük a párunktól, barátunktól amikor valami hibát követtünk el, vagy egy nehéz érzést akarunk megosztani vele. Vagy éppen „egy párkapcsolat akkor jó, ha mindig béke és nyugalom van” – fogalmazzuk meg egyfajta elvárásként. Olyan társadalomban élünk, amely számos helyzetben bagatellnek, nem érvényesnek címkézi a dühöt, holott az egyén haragja mégis megmarad.

Bababiztonság

Szomorúan olvastam a minap, hogy gombelemet nyelt le egy kislány, s bár időben észrevették az orvosok és eltávolították, maradandó károsodásokat okozott. Háromgyerekes anyukaként pontosan tudom, hogy a baj pillanatok alatt megvan, ezért pásztázom állandóan a lakást és a környezetünket, hogy valóban elég bababiztonságossá tettük-e. Előzzük meg a bajt!

Mikortól maradhat otthon egyedül a gyerek?

Szakember szerint biztonsággal 12 év felett hagyhatók egyedül a gyerekek otthon, bár előfordul az is, hogy a család sehogy sem tudja megoldani egy iskolai szünet alatt a fiatalabb gyermek felügyeletét, ezért akár fiatalabb (8-10 éves) gyerekek is gyakran maradnak otthon egyedül.

Dolgok, amiket nehezen vallanak be a férfiak

Számtalan közhellyel tömik a kisfiúk fejét a felnőttek (a fiúk nem sírnak, nem lehetnek gyengék, mindig bátornak kell lenni, ne mutassák ki érzéseiket stb.) Nem csoda hát, ha az erősebb nem képviselői felnőttként sem mindig merik/tudják kimutatni érzéseiket és kimondani azt, amit valójában gondolnak.

Veszélyes gyerekjátékok

A gyerekjátékok általában aranyosak, érdekesek, sok örömöt szereznek, és fejlesztik a képességeket - ám ha kiválasztásuk során nem figyelünk, akkor nagy bajt is okozhatnak.

Amit senki sem szeretne hazavinni

A kellemes, nyárias időben szívesen keressük az árnyékos erdőket, órákig lehet barangolni, túrázni, terepen futni. Ezzel nem is lenne semmi baj, ha a kellemetlenkedő szúnyogokon kívül egyéb veszélyes vérszívók ne leselkednének ránk.

Strandolási kisokos

A nyári időszak kedvenc tevékenysége a strandolás. Amikor eljön a nyár és a kánikula, hogy hűtsük magunkat, fürdőbe, illetve strandra menekülünk. Viszont számtalan veszély leselkedhet ránk, ha nem tartjuk be a szabályokat és nem figyelünk egymásra. Most nézzük meg, mire kell gondot fordítanunk, ha vízpartra indulunk szórakozni.

Sérüléseink

Aki rendszeresen sportol, tudja, hogy minden óvatosság ellenére, alkalmanként előfordulhatnak sportsérülések. Húzódások, ficamok akár sporttevékenység nélkül, a mindennapjaink alatt is könnyen kialakulhatnak. Elég egy rossz mozdulat és a fájdalom, akár napokig jelen lesz. Hogy mit tegyünk, ha már megtörtént a baj? Erről szól mai cikkünk!