Menü

Nosztalgia: Kidobós-bajnokság

  • Dátum: 2013.03.13., 11:08

Nemrégiben szó esett arról, hogy az egyetemisták keveset mozognak. Következzen ellenpéldaként egy igazi egyetemi sportesemény.

A Coca-cola védjegye alatt működő Coke Funiversity kifejezetten egyetemeknek, főiskoláknak szervez programokat, próbálja aktiválni a hallgatókat, legyen szó bármilyen eseményről. Idén rendezték másodszor a Cokeball eseményt, amely egyetemek közti kidobó bajnokságot jelent.

A kidobósra mindenki emlékszik, általános és még talán középiskolás testnevelés óráknak retteget játéka, melyeket jobb helyeken gumilabdával játszottak, néhol azért előfordult a medicinlabda használat is. A játékot 8 fős csapatok játsszák, két csere lehetősége van egy csapatnak, egyszerre hatan vannak a pályán. Egy ember a pálya másik szélén van, így hátulról tudja támadni az ellenfelet, akit kidobnak, hozzá társulhat. Egy csapat akkor szerez pontot, ha minden riválist kidobtak, ekkor a csapatkapitányok mérkőznek egymással, őket kétszer kell eltalálni, így érvényes a pont és kezdődhet a következő szett. Két játékrészből áll egy mérkőzés, egy játékrész hét perces.

A Cokeball bajnokságon minden selejtezőben a nyolc legtöbb rajongóval rendelkező csapat mérkőzhet meg, a selejtező nyertese megy tovább az egyenes kieséses szakaszba. A bajnokságra nevezni és rajongókat gyűjteni a Coke Funiversity facebook oldalán lehetett március 9-ig, most már a selejtezők zajlanak nyolc helyszínen (Budapesten két helyszín, Veszprém, Eger, Debrecen, Nyíregyháza, Győr, Pécs), a döntőt Budapesten rendezik majd.

Fotó:
www.facebook.com/CokeFuniversity

A visszahízás okai

A fogyókúrázók klasszikus, 22-es csapdája előbb-utóbb minden fogyni vágyót utolér. A jelenség maga arra utal, hogy a diétázók eleinte gyors fogyásnak indulnak, majd - a fogyókúra abbahagyását követően - visszatérnek eredeti súlyukhoz. (Vagy rosszabb esetben akár plusz kilókkal is gyarapodhatnak.)

Jelek, hogy nem mozogsz eleget

Mozogsz eleget a hétköznapokban? Mikor néztél rá utoljára a telefon lépésszámlálójára? Meglepetten tapasztalhatod, hogy akár még a néhány ezer lépést sem éri el a napi teljesítményed, nemhogy a szakemberek által javasolt minimum 10 ezer lépést. Mi a helyzet a testmozgással? Van olyan edzésforma, amit szívesen végzel?

Mire utalhat a hirtelen fogyás?

Manapság nagyon sok ember túlsúllyal küzd, és minden vágya az, hogy gyorsan lefogyjon. A nagyon gyors súlyvesztés még akkor sem jó, ha ezt akarattal tesszük karcsúságunk érdekében. Sokkal nagyobb lehet azonban a baj, ha a fogyás akaratunktól függetlenül, változatlan étrend mellett következik be.

4 tipp gyors fogyáshoz

Nyaralásra vagy különleges eseményekre, mint esküvőre, esetleg egy versenyre bizony előfordulhat, hogy kevés idő alatt kell leadni néhány felesleges kilót. Ugyanakkor a gyors fogyás nem feltétlenül a legjobb módja a súlyvesztésnek, ha valóban tartós eredményt szeretnél elérni, hiszen ezek a diéták tápanyaghiányra apellálnak, amit a szervezet később visszakövetel.

Testzsír csökkentés okosan - Erre figyelj!

Testünk az energiát alapvetően zsírban vagyis testzsírban tárolja. Így kijelenthető, hogy a magas testzsírarány vagyis testzsírszázalék, krónikus energiatöbbletet jelent. Ennek oka, hogy több energiát viszünk be, mint amennyit testünk felhasznál, eléget. Ezt érdemes tovább fejtegetni, mivel ilyenkor jön az egyél kevesebbet, mozogj többet javaslat, ami nem mindig célravezető. Van ugyanis aki ehet bármennyit, nem hízik, míg más akkor is hízik, ha ránéz az ételre, pedig még mozog is.