Menü

Magyar Úszás Napja - Magyar-lengyel párharcok a nyíltvízi Ek-n

  • Dátum: 2014.06.21., 19:28

Magyar-lengyel párharcokat hozott az európai szövetség nyíltvízi úszó Európa Kupa-sorozatának második, balatonfüredi versenye: a férfiaknál Gyurta Gergely győzött Mateusz Szawrymowicz előtt, míg a nőknél Natalia Charlos 1,5 másodperccel megelőzte Risztov Évát. Hosszú Katinka élete első 10 kilométerén a tizedik helyen végzett.

A Magyar Úszás Napján megrendezett Ek-viadalon - a hazai szövetség tájékoztatása szerint - ideális körülmények várták az úszókat, hiszen eltérően az elmúlt évi, csaknem 30 fokos vízhőmérséklettől, ezúttal 22 fokos volt a Balaton. Ez leginkább Gyurta Gergely teljesítményén látszott: míg tavaly a magyar versenyző a viadal során napszúrást kapott, és heveny rosszulléttel küzdött a célba érés után, most szinte végig vezetve, magabiztos győzelmet aratott a férfiak 10 kilométeres számában. Az ezüstérem Mateusz Szawrymowicznak jutott: a lengyelek 1500-as világbajnoka nagyot hajrázott, de 15 másodperccel az ifjabbik Gyurta mögött ért célba, harmadikként pedig a sorozat első, izraeli állomásán diadalmaskodó francia Damien Cattin Vidal végzett, néhány méterrel előzve meg Rákos Patrikot.
    

"Múlt héten, Rómában sajnos a vihar miatt elmaradt az ezerötszázas számom, azaz nagyon az volt bennem, hogy most jó iramot szeretnék úszni, és ez sikerült is - mondta Gyurta Gergely. Hozzátette, nagyon örül, hogy győzött, remek verseny volt, össze sem hasonlítható a tavalyival: ilyen vízben sokkal könnyebb a dolguk.
    

A nőknél gyakorlatilag végig együtt haladt a mezőny, az utolsó kétszáz méteren húzott el az első három versenyző a többitől. A hatalmas hajrát végül a lengyel Natalia Charlos bírta a legjobban, bár a verseny kiélezettségére jellemző volt, hogy Risztov Éva csupán másfél, Olasz Anna pedig további másfél másodperccel később ütötte meg a célpanelt.
   

 "Jó úszás volt, elégedett vagyok: tökéletesek voltak a körülmények, bár mindig ilyen vízben lehetne úszni - nyilatkozta a versenyt követően Risztov Éva. Az eredmény most másodlagos, az a legfontosabb, hogy olyan ritmusban sikerült végigúszni a versenyt, amilyenben eltervezték - tette hozzá. "A berlini Európa-bajnokságra még jobb formában leszek. Várom már az Eb-t, egyáltalán nem féltem magam" - jelentette ki.
   

 Olasz Anna - aki egy éve szintén egy leheletnyivel Risztov Éva mögött ért célba, akkor másodikként - ugyancsak elégedett volt a teljesítményével.    "Jól ment, a végén éppen az hiányzott, amivel eddig még nem foglalkoztunk: gyorsítani a hajrában. Ez nem ment, de nem is baj, ezt majd Berlinben kell tökéletesen csinálni, és ott menni is fog" - mondta.
    

Kiemelt figyelem övezte a világbajnok Hosszú Katinka szereplését, aki életében először vállalkozott egy 10 kilométeres versenyre. Hat kilométerig meglepően jól állt, az élmezőnyben haladt, azután viszont, kissé visszacsúszott.
   

 "A hatodik fordulónál bekerültem a darálóba. Kaptam két hatalmasat, lenyomtak a víz alá, és az volt a félelmetes, hogy alig bírtam feljönni, a mezőny egy része a szó szoros értelmében elúszott fölöttem - idézte fel első "igazi" nyíltvízi élményeit. Hozzátette: utána "elvesztette a fonalat", meg is kellett állnia, és az etetőstégen álló edzők integettek, hogy merre kell úsznia. "Kedvesek voltak, mert egyedül már nehezen tájékozódtam..." - mondta.
    

Hosszú Katinka hozzátette, hogy ezek után már nem volt annyira izgalmas a verseny, miután végleg lemaradt, de mindenképpen végig akart menni, és ez gond nélkül sikerült is neki. "Nem készültem el az erőmmel, de azért maradok a medencénél. Megnyugtatóbb azt a csíkot látni a fenekén, és jobb, ha ott van az a kötél köztem és a többiek között."Hosszú Katinka egyébként a tizedik helyen végzett összesítésben, a magyar bajnokságban pedig negyedik lett.
    

A Magyar Úszás Napjának keretében rendezett Samsung Olimpiai Úszófesztiválon csaknem 3500 lelkes rajongó úszta le a budapesti világbajnokság jegyében kitűzött 2021 méteres távot, köztük a Jövő Bajnokai program összes kiválasztottja: több mint 300 sárgadresszes fiatal, továbbá a magyar szeniorok, illetve a magyar válogatott több tagja, így Cseh László és Verrasztó Evelyn, valamint a múlt nagyjai közül a négyszeres olimpiai bajnok Darnyi Tamás is.
    

Nyíltvízi Európa Kupa, 2. állomás, Balatonfüred (10 km):
    --------------------------------------------------------
    férfiak:
1. Gyurta Gergely (magyar) 1:59:17.21 óra
2. Mateusz Szawrymowicz (lengyel) 1:59:32.27
3. Damiel Cattin Vidal (francia) 2:01:04.54

    nők:
1. Nathalia Charlos (lengyel) 2:12:17.95 óra
2. Risztov Éva 2:12:19.64
3. Olasz Anna 2:12:21.02

Forrás, fotó:
MTI

Atlétikai világbajnokság Budapesten!

Mint sokan tudjuk, a 2023-as atlétikai világbajnokság rendezési jogát Budapest kapta meg a Nemzetközi Atlétikai Szövetség 2018 decemberében tartott ülésén. Ez a 19. szabadtéri atlétikai világbajnokság, melyre 195 országból 2000 atléta érkezett.

Az eper szervezetre gyakorolt hatása

A nyár igazi jele a piacokon megjelenő friss eper, ami nem csak finom, de rendkívül egészséges is, mondhatni bűntelen élvezet.

Miért szednek sótablettát a futók?

Sokan esküsznek rá, mások pedig egyáltalán nem használják. De most akkor kell vagy sem? Mire jó a sótabletta?

Segíti-e az olimpia egy ország sportjának felemelkedését?

Előző cikkünkben arról elmélkedtünk, hogy vajon egy átlag hazai világverseny generál-e az utánpótlásnak több versenyzőt. Egyértelmű válasz nem adható, annyi bizonyos, hogy a kettő között nincs összefüggés. Az már egy másik kérdés, hogy néhány kiugró eredmény viszont érdeklődő fiatalokat hoz az adott sportágba. Ám azt már viszonylag objektíven meg tudjuk vizsgálni, hogy okozott-e sportági fejlődést egy olimpia az adott országnak. Maradjunk csak a XXI. századi olimpiáknál.

Az egészséges edző-gyermek-szülő háromszög a sport területén.

Amikor gyermekünket klubkeretek között sportolni adjuk, nagyon fontos, hogy megmaradjon a gyermek-szülő-edző háromszög stabilitása. Ennek fenntartásáért különösen a két felnőttnek kell sokat tenni, mert ha megbillen, vagy bármilyen törés következik be, annak a gyermek látja a kárát. Néhány sportág erre már konkrét leírásokat dolgozott ki.