Menü

Ne éljünk a múlt fogságában

Az elmúlt években folyamatos veszteségélmények és válságok között élünk, erre pedig rárakodnak az egyéni gondok is. A krízisek egyik jellemzője a bizonytalanság. Elengedni valamit, vagy küzdeni érte? Ez a fajta ellentmondásosság meggondolatlannak tűnő, vagy látszólag teljesen érthetetlen, irracionális döntésekhez vezethet, viszont lehetőség is egyúttal. Az alábbi cikkben arra kaphatunk válaszokat, hogy milyen módszereket, gondolatokat vethetünk be az elengedés érdekében.

A beteges birtoklási vàgy kialakulása

A birtoklás az emberi természet természetes része, ha ésszel csináljuk, kontroll alatt tartjuk. A birtoklás – sajnos – ma már teljesen természetes dolog, sőt törekszünk arra, hogy minél több javat magunkénak tudhassunk, ahogy törekszünk arra is, hogy minél több ismeretségünk legyen. Ez utóbbinál csak az a baj, hogy a birtoklás minden esetben azt feltételezi, hogy a birtokolt dolog egy tárgy, eszköz, vagy képesség. Márpedig embert nem lehet birtokolni… valójában nem, mivel mindenkinek van szabad akarata.

Mit jelent a szürke szín a pszichológiában?

Amikor hallunk olyan emberről, aki "szürke személy" vagy "szürke nap" volt, általában olyan tulajdonságok létezésére utal, mint a szomorúság vagy a monotonitás és az illúzió hiánya. Ezzel szemben egy bizonyos folytonosságot és pályát is kifejt.

Gondolatok a továbblépéshez

Amikor a szíved apró darabokra törik, úgy tűnhet, még a világ legerősebb ragasztója sem lenne képes összeilleszteni a részeit. A szakításnak megvannak a maga szakaszai, akárcsak a gyászolásnak: eleinte nem tudod elhinni, hogy ez az egész tényleg megtörténik. Aztán csalódottnak érzed magad, azt gondolva, bárcsak másképp tettél volna néhány dolgot. Ezek után dühös leszel, és hitegeted magad: „ha kapnál még egy esélyt, biztosan minden máshogy lenne”.

Számít-e a pénz, avagy mi az elég és mi a sok?

Az anyagi helyzetünk elég sokszor kerül a középpontba, de vajon álszentség-e érdektelenséget mutatni vele kapcsolatban, és valóban egészségtelen-e hajszolni a javakat?

Az alkoholmentes élet titka

Az alkoholfogyasztás kultúránként változó van, ahol bárhol lehet inni, és a mennyiség miatt is elnézőbbek, máshol meg egyszerűen tilos. Tudjuk, hogy káros a szervezetre, a testünkre és a lelkünkre is, mégis hajlamosak vagyunk mértéktelenül is fogyasztani. Aztán jön a macskajaj, a megbánás– és a következő alkalom. De vajon mi történne velünk, az egészségünkkel, ha többé nem néznénk a pohár aljára?

A nemet mondás gyümölcse

Akaratunk érvényesítése azért fontos, mert a boldogságunk abban az útban rejlik, amit bejárunk életünk során. Vannak balra, jobbra kanyarok, stop táblák, amelyek döntések sorozatát jelentik számunkra. Minden embernek van egy itt és mostja, ehhez a belső hangokra való figyelés elengedhetetlen szerepet játszik. Ha mindig a külvilágnak akarunk megfelelni, nem engedjük önmagunkat érvényesíteni, akkor falakba ütközünk. Az elkövetkezendőkben számos tippet kaphatsz arra, hogyan erősítsd magad és ezáltal a jövőben könnyebben tudj nemet mondani.

Milyen út vezet a tiszta gondolkodáshoz?

Miért törekszünk mindannyian a tisztaságra? Mit keresünk valójában? Önmagunkat keressük, a tisztaság állapotát, amely mentes az egocentrikus gondolatoktól és vágyaktól. A természetes, eredeti állapotunk ténylegesen tiszta. Ez a tisztaság az, akik igazából vagyunk.

Önfejlesztés – Igény az értelmi fejlődésre

Habár elménk szép minőségben engedélyezi számunkra az élményeket és emberségünk kifejezését, ez korlátokkal és kihívásokkal jár együtt.

Álmok útján

A családom normális. Házasság, gyerekek és közben munka – számukra ez a természetes és boldog élet. Mindig kissé furcsa voltam közöttük, a szívemben nehezen értelmezhető vágyakkal és álmokkal. Akkor sem sikerült rendes életet élnem, ha törekedtem rá. Idővel az is kiderült, hogy miért...

Ez Magyarország bakancslistája

A pénz csak az ötödik vágyként szerepel a magyar emberek kívánságlistáján, más néven bakancslistáján. Jobban vágyunk utazásra, élményekre, boldogságra és nagy tettekre – derül ki egy internetes felméréséből. Az emberek vágyai között akadnak egészen hétköznapi, extrém és pikáns dolgok is.

Döntési nehézségek – mit tegyünk, hogy megtaláljuk a helyes utat?

Mindannyian kerültünk már olyan élethelyzetbe, amikor döntenünk kellett két, vagy több lehetőség közül. Mit tehetünk azért, hogy könnyebben tudjunk dönteni? Most induló cikksorozatunk a segítségére lehet!

Őrület: Viagra nőknek - tényleg szükség van ilyesmire?

A női viagra már jócskán kapható a kereskedelmi forgalomban. Állítólag növeli a szexuális vágyat, és könnyebb lesz tőle az orgazmus elérése. Vajon tényleg egy tablettán múlik a nők szexuális boldogsága?

Vegyük komolyan a játékszenvedélyt!

Mivel hazánkban már csak korlátozott helyszínen lehet hozzáférni a játékgépekhez, a játékszenvedélyről azóta kevesebb szó esik. Pedig a probléma még mindig fennáll, hiszen a szerencsejátékok, valamint az internetes kaszinók virágkorukat élik. Ez a függőség pedig ugyanolyan komoly következményekkel jár, mint például az alkoholizmus.

Szerelem első látásra – létezik, vagy sem?

A romantikus filmek és történetek építenek a „szerelem első látásra” fogalmára. Nagyon jól hangzik, de ettől még nem biztos, hogy létezik… Persze attól is függ, mit nevezünk szerelemnek. Csupán a kellemes, megragadó érzést, az elinduló kémiai folyamatokat, vagy az ennél tartalmasabb, elfogadó szeretetet?

Filmajánló: Szerelempatak

Sós Ágnes dokumentumfilmje különleges alkotás. Bár valóban dokumentál, de azt olyan érzékletességgel teszi, hogy teljesen elmerülünk benne. Két okból is: a rendhagyó téma, és a csodálatos képi alkotások miatt.

A szex utáni levertség normális lehet

Többféle kutatás is foglalkozott már azzal, hogy az ember rosszkedvet érezhet a szexuális együttlétek után. Azért kezdtek többen is foglalkozni a kérdéssel, mert érdekesnek találták, hogy a jelenség szinte független lehet a szexuális együttlét minőségétől. A szeretett személlyel való kellemes és kielégítő szeretkezés után ugyanúgy felléphet!

Az autonómia, mint a szexuális vágy őrzője

Sok férfi állítja, hogy nem hajlandó feláldozni a szexuális izgalmat egy hosszú kapcsolat kedvéért. Sok nő tapasztalja, hogy a vágy csökken a kapcsolat előrehaladtával. És valljuk be, hogy mindez nemtől függetlenül is igaz lehet. De vajon természetes, hogy idővel a szexuális vágy csökken, vagy eltűnik egy hosszú kapcsolatban?