Menü

„Super Size Me”

A gyorséttermek népszerűsége annak ellenére töretlen, hogy megkérdőjelezhetetlenül felelősek az egészségi állapotunk megromlásáért. Ám ennek ellenére mégis egyre többen választják ezt a megoldási módszert, s étkeznek fiatalok, kisgyermekes családok, idősebbek a gyorsbüfékben. Vajon miért? S hová vezet majd ez?

Miért eszünk többet, mint amire szükségünk van?

A túlsúly oka nem csak az, hogy hizlaló ételeket fogyasztunk, hanem az is, hogy jóval többet eszünk, mint amire szükségünk lenne. Ezen a téren a változást nem a gyomrunknál, hanem fejben kell elkezdeni.

Kutya a családban

A gyerekek egy háziállat mellett felelősséget tanulnak, hiszen az állatot minden nap gondozni kell, emellett szociális készségeket is elsajátíthatnak, s türelmességet gyakorolhatnak. Mindezek érdekében pedig a tiltakozó szülők (vagy nagyszülők) szíve is meglágyul néha...

Korai vagy kései gyerekvállalás?

Manapság igencsak kitolódott a gyerekvállalás időpontja, és örök vitatéma, hogy fiatalon, vagy később érdemes a "gyerekprojektbe fogni". Mivel testvérem és közöttem 15 év korkülönbség van, így a családon belül mindegyiket kipróbáltuk. Nézzük a saját tapasztalatokat!

Cicatartás felelősségteljesen

Sokat beszélünk a kutyásokról, de kevesebb szó esik róla, hogy miként lehet okosan és felelősségteljesen macskát tartani. Éppen ezért a cicák helyzete sokszor nehezebb lehet, mint a kutyáké. Amennyiben kisállatunk van, akkor vegyük komolyan ezt a döntést, és vegyük figyelembe a fontos szempontokat!

Édes gyerekeink, avagy miért NE dugjuk el a csokit?

Az egészséges életmódban hivatalosan nincs helye a cukros édességeknek, és csak nagy adag bűntudattal fogyaszthatunk el egy szelet sütit, vagy pár kocka csokit. Pedig az édes ízek iránti vágy már az anyatejjel elkezdődött az életünkben, az édes íz nem ellenség, elfojtásával több kárt okozhatunk, mint hasznot.

Felelős szórakozás a gyerekekkel is

Szülőként tudjuk, hogy nem egyszerű olyan szabadidős programot találni otthon, vagy a nyaralás, üdülés alatt, ami a gyerekeket igazán leköti, de a felnőtt sem rohan tőle világgá. Mégis fontos, hogy e tekintetben is felelősen gondolkodjunk: a delfinárium, óceanárium vagy a cirkusz nem a legjobb választás állatvédelmi szempontból.

Nyolc nap Facebook nélkül

Reggelente a metróra felszállva a tekintetemet igyekszem az olvasó embereken pihentetni, hacsak nem egy könyvet bújok éppen. Az okostelefonjukat nyomkodó emberek gyakran elszomorítanak. Hová tűnik a mindennapi, közeli, szeretetteljes emberi kommunikáció...? Ezért döntöttem: egy rövid időszakra likvidálom a Facebook-ot az életemből.

Az apa szerepe a várandósság során

Sok-sok (leendő) édesapa talán nincs is annak tudatában, hogy milyen fontos szerepük lehet a gyermekvárás ideje alatt. Mivel a nőkre hárul a nagyobb (áldott) teher, leginkább az ő helyzetükről olvashatunk sokat, pedig a férfiak pozíciója is kulcsfontosságú lehet ilyenkor - persze, csak ha tudnak róla...

Minden nap egy üres lap

Ismered az üres lap technikát? Előszeretettel használják személyiségfejlesztő céllal. A lényege egyszerű, s a cikk elolvasásával te is elsajátíthatod és használhatod. Mondjuk mától, hiszen a mai nap is egy üres lap, amit bármikor teleírhatsz...

Érvek az öregedés mellett

Öregedni, megöregedni igenis jó! A mai társadalom fiatalság-fétise elképesztő, és óriási üzlet rejlik ebben a szemléletben - talán ezért esik kevesebb szó arról, hogy miért is jó idősebbnek lenni. Ne csak a hátrányokról panaszkodjunk, hanem élvezzük ki a fantasztikus lehetőségeit és előnyeit!

A felnőtté válás rögös útja

A boldogság, az önálló, teljes élet elengedhetetlen feltétele a szülőkről való leválás. Hiába költöztünk el a szülői házból, ha még mindig döntően befolyásol minket a szülőktől jövő kritika, vagy pont ellenkezőleg, állandó szembenállást tanúsítunk, konfrontálódunk, hisz ez azt jelenti, hogy még nem estünk át a felnőtté válás pszichés folyamatán.

Valódi motivációk szükségesek a sikeres diétához

Kevés elhízott ember érzi jól magát a bőrében, és a legtöbbjük fejében néha halkan, néha pedig hangosan, de megfordul, hogy talán jó lenne lefogyni. Akkor vajon mi az oka annak, hogy ez viszonylag keveseknek sikerül? A kulcs a komoly elhatározásban és a megfelelő motivációkban rejlik.

Állj ki az egészségedért

Mi az egészség kulcsa? Rengetegen abban a tévhitben élnek, hogy a szerencse, a jó genetika, vagy a sok pénz. Tévedés! A legfontosabb elem, amivel megőrizhetjük jó egészségi állapotunkat, vagy javíthatunk rajta, a felelősségvállalás és a határozottság.

Istenek, vagy orvosok?

Rengeteg panasz éri a magyar egészségügyet, ami tény és való, hogy nincs a legjobb helyzetben. De biztos, hogy a mi szemléletünk megfelelő? Vajon nem túl magasak-e az elvárásaink az orvosokkal szemben? Nagyon úgy tűnik.

Baby blues, avagy mit kezdjünk a szülés utáni depresszióval?

A szülés utáni lehangoltság, vagy depresszió rengeteg nehézséget okozhat. A probléma hormonális okokra, valamint lelki változásokra egyaránt visszavezethető. Egy azonban biztos: nem szabad félvállról venni.

Korábban érnek a gyerekek, korábban érkezik a kiskamaszkor

Tényszerű, hogy a mai kor gyermekei korábban érnek, és sok tekintetben gyorsabban fejlődnek, mint ahogy az a „nagykönyvben meg van írva”. Így a kiskamaszkor is meglepően korán jelentkezhet. Hogyan kezeljük kiskamasz gyermekeinket?

Sugallatok órája – Te vagy az életed álmodója

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy azért nem vagyunk boldogok, mert a főnökünk kegyetlen velünk, a politikusok kedvezőtlen döntéseket hoznak, és a párunk nem úgy cselekszik, ahogyan azt mi elvárnánk.

Szülő leszek, retteghetek?

Egyre inkább változik a fiatalok szülői szereppel kapcsolatos szemlélete. A kisgyerekes időszak gyakorlatilag szolgálatot és lemondást követel a szülőktől, ezt a mai kor emberei nehezebben élik meg, mint elődeink. Vajon mi lehet ennek az oka, mi változott? Elkényelmesedtünk, vagy más társadalmi hatások érnek bennünket?