Mi tegyünk, hogy elkerüljük a kínzást?
- Dátum: 2014.10.12., 21:38
- Fog, fogmosás, fogorvos, fogselyem, lepedék, szájhigiénia, táplálkozás
A címben említett kínzás persze túlzás, hiszen gyógyításról van szó, ami ha nem is kellemes, javunkat szolgálja. Mindenesetre jó részét megúszhatjuk a megfelelő fogápolással.
A fogápolási technikák összességét nevezhetjük szájhigiéniának, amelynek alapelveit betartva némi szerencsével szépen megúszhatunk néhány igencsak kellemetlen fogorvosi beavatkozást.
Lássuk, mik is ezek!

Mindenki tudja: napi legalább két fogmosásra van szükség, persze egyáltalán nem mindegy, milyenre. A legtöbbünk szépen körbemossa fogai rágófelszínét, külső és belső részeit – ahogyan azt egyébként kell –, de a fogselyem használata még nem annyira elterjedt. Pedig a szakemberek szerint csak és kizárólag azzal lehet hatékonyan eltávolítani a fogak közötti bakteriális lepedéket. Ezek mellett ott van még a nyelv óvatos, de alapos megtisztítása is.
A fogorvosok a fogmosás időpontjával kapcsolatban felhívják a figyelmet az esti alkalom kiemelkedő fontosságára. Alvás közben ugyanis csökken a nyáltermelés, ami azt jelenti, hogy a lepedékképződés intenzívebb.
Látogassuk a fogorvost! Mármint akkor is, ha nincs semmi gond, azaz ellenőrzés céljából. A szakember időben képes felfedezni a káros elváltozásokat, emellett a gyermekeket is érdemes időben hozzászoktatni a fogorvosi rendelőhöz a későbbi szorongás megelőzése végett. Évi két látogatás az ajánlott.
És akkor itt van még a táplálkozás, mint igencsak fontos tényező. A cukortartalmú ételekkel kapcsolatban nem a mennyiség, hanem a gyakoriság a veszélyes. És az időzítés – tehetjük is rögtön hozzá, azaz két étkezés között nem ajánlatos cukros tápanyagot a szánkba vennünk. Ha nassolni akarunk, válasszunk egészséges rágcsálnivalót. Emellett számos olyan termék (például cukorkák, és más édességek) van, amely a fogakra tapadva hosszabb ideig fejti ki negatív hatását és rendkívül kockázatos a fogszuvasodás szempontjából.
Fotó:
pixabay.com
Az inzula aktiválódása, az agy rejtett központja, amely összeköti a testet és az érzelmeket
Az emberi agy egyik különösen érdekes, mégis kevésbé ismert területe az inzula (insula), más néven szigetkéreg. Ez az agykéreg mélyén elhelyezkedő struktúra meghatározó szerepet játszik az érzelmek, a testi érzékelés, az öntudat és a társas kapcsolatok feldolgozásában. Aktiválódása számos hétköznapi élményhez kapcsolódik, a szorongástól és a félelemtől kezdve az empátián át az érzelmi tudatosságig.
NEAT-faktor, hallottál már róla?
Akkor is mozgunk, ha nem sportolunk, vagy edzünk, de kiszámol ezekkel valójában?
Amikor az orrunk kiszárad: a dugulás mögött nem mindig a váladék áll
A hidegebb hónapok beköszöntével egyre többen tapasztalják, hogy nehezebben kapnak levegőt az orrukon keresztül. Ilyenkor sokan automatikusan náthára vagy allergiára gyanakodnak, pedig előfordulhat, hogy egészen más áll a háttérben: az orrnyálkahártya kiszáradása. A kellemetlen érzés akár jelentős orrdugulást is okozhat, még akkor is, ha alig van váladék az orrban.
Miért fontos a kismedencei terület egészsége?
A medencefenék izomzata láthatatlanul dolgozik a háttérben, mégis alapvetően meghatározza a mindennapi magabiztosságot és a szexuális élet minőségét. Ideje félretenni a tabukat, megérteni ennek a zónának a valódi működését, és elsajátítani azokat a mindennapi szokásokat, amelyekkel hosszú távon is megőrizhető az intim egészség.
Hasmasszázs, az emésztés érdekében
Évezredek óra tudjuk, hogy a masszázs mennyire egészséges, hát miért ne alkalmazhatnánk a hasunkon is.