Menü

Hogyan hangolható össze család, a munka és az edzés?

A család az életünk, a biztos háttér, az otthonunk, a sport vagy hobbi pedig az „én-időnk”, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy feltöltődjünk, levezessük a feszültséget, fizikálisan és mentálisan is fittek, frissek maradhassunk. Ennyi minden nem fér a napba, melyikről mondjunk le?

Az elengedés dinamikája

A szó,, amit nem szívesen mondunk ki manapság (ha egyáltalán kimondjuk), az a „feladom”. A neveltetésünk, egyáltalán a korszellem ellen való a vallomás, hogy én bizony most bedobom a törülközőt, nem küzdök tovább, vagy divatosan, eufemizálva az aktust: „elengedem” a problémát. A gyerekeinknek is azt tanítjuk, tartsanak ki, legyenek szívósak, eltökéltek, és ne veszítsék el soha, de soha a reményt.

Hogyan lehetünk hatékonyak csapatban?

A hatékony csapatmunka előnyeit, jelentőségét, szabályait kutatva arra voltam kíváncsi, hogyan működik a csapatmunka, melyek a szabályai, hogyan lehet hatékonyabbá tenni a munkavállalók közötti együttműködést? Erre kerestem meg a válaszokat!

Napi 10 ezer lépés!

Hallottuk már párszor, igaz? Ez a szám az ajánlás arra, hogy mennyit kell megtenni naponta a hosszabb, egészséges életért. Vajon sok vagy reális? Egyáltalán hol és hogyan tudunk ennyit gyalogolni, sétálni?

Az elengedés fontossága

Ha valaki tanáccsal fordul hozzánk, hogy nem érzi jól magát a munkahelyén, a párkapcsolatában, vagy egy baráttal, akkor mi sem egyszerűbb, mint azt tanácsolni neki, hogy engedje el, és lépjen tovább. Ha mégsem tesz így, egyáltalán nem értjük. Hiszen nincs ennél könnyebb!

Iskolai bullying – milyen jelek utalnak rá?

Mit jelent a bullying kifejezés? A megfélemlítés (angol szóval bullying) többek között terrorizálást, zsarnokoskodást, erőszakoskodást, kegyetlenkedést, megalázást, kiközösítést és zaklatást jelent. Olyan ismétlődő viselkedés, amellyel egy csoport vagy egy személy egy másik csoport vagy személy feletti hatalmát igyekszik kialakítani – írja a wikipedia.

Miért fontos a csapatépítés?

A helyi rádióban valamelyik nap a csapat építő tréningek fontossága, haszna volt a téma, így már akkor megfogalmazódott bennem, hogy erről a témáról érdemes írni. Mi a csapatépítés lényege, hogy zajlik, miért van rá szükség és kiknek ajánlott, ezekről szól mai cikkünk.

Miért nem jó, ha sok nő dolgozik együtt?

Ha egy munkahelyen csak nők dolgoznak vagy sok nő dolgozik együtt, akkor az az esetek többségében konfliktusokhoz vezethet. De mi lehet ennek az oka? Mi az a méhkirálynő-szindróma?

Munkahelyi motiváció?

Minden vezető sikeres cégre és lelkes munkatársakra vágyik, akik szakmailag kiválóak és minden nap a legjobb formájukat hozzák. A valóság azonban nem ilyen egyszerű. Még a legjobbnak tűnő munkatárs esetében sem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy ugyanolyan teljesítményt nyújt napról-napra, és mindig maximálisan eltökélt. Jó hír, hogy vezetőként nagyban befolyásolhatjuk, hogy egy dolgozó mennyire tudja és akarja kihasználni tehetségét! Lássuk, hogyan!

A rossz főnök jellemzői

Jó vezetőnek lenni kemény munka, rossz vezetőnek lenni viszont igazán könnyű. Ám semmi sem fekete vagy fehér: senki sem állhat a spektrum két végpontján, vagyis nincs teljesen tökéletes vezető, ahogy ördögtől való, rossz főnök sem. Ha a vezetők odafigyelnek arra, hogy ne kövessék el ezeket a hibákat, számos buktatót elkerülhetnek.

Kik azok a digitális nomádok?

A digitális nomád, mint életforma már a 2000-es évek elején megjelent, de a számuk a Covid–19-járvány idején kezdett igazán megnövekedni, amikor sok munkahely bezárta a kapuit.

Mit nevezünk kajakómának?

Egy kiadós evészet után gyakran érezzük magunkat fáradtnak, erőtlennek, enerváltnak, álmosnak, a köznyelv ezt kajakómának nevezi, ám kevesen tudják, hogy valójában ilyenkor milyen folyamatok zajlanak a szervezetünkben. Miért sújt le ránk a kajakóma, és mit tehetünk ellene?

Gyors reggelik, melyeket előre elkészíthetsz!

Ez benne a pláne, hogy előre elkészíthetünk. Nemcsak gyors, nemcsak reggeli, nemcsak finom és egészséges, de még pepecselni nem kell velük, kell ennél jobb cikktéma?

Mit tehetünk hátfájás ellen?

Hátfájás ellen sok mindent tehetünk, elsőként akár meg is lehet(ne) előzni, de ha már kialakult a baj, akkor is hatásosan lehet kezelni, akár otthoni, házi módszerekkel is.

Mi kerüljön az uzsidobozba? Avagy élet a szendvicsen túl.

Hamarosan újra törhetem a fejem a gyerekeim uzsonnásdobozán, amit iskolába magukkal vihetnek, s bevallom nem a szendvicseket szeretném elsősorban csomagolni, sokkal inkább valami izgalmasabb finomságokra gondoltam.

Hogyan javítható a mérgező munkahelyi légkör?

Az ébren töltött időnk felét jellemzően munkával töltjük, ráadásul jó hangulatban jobban haladunk, így nem is lehet kérdés: fontos a jó munkahelyi légkör. Vajon mit tehetünk mi magunk a hangulat javításáért?

Baljós árnyak: 5 jel, amely azt mutatja, hogy ideje új állás után nézni

Mindannyian voltunk már olyan helyzetben, hogy a munkánkban már nem találtunk túl sok örömet, ugyanakkor annyira rossz sem volt a helyzet, hogy mindenáron ki akarjunk lépni.

Klímatisztítás – hogyan, mikor, miért?

A forró nyári kánikulai napokban bizony életmentő érzés a klíma használata, akár otthon, akár az autóban, akár munkahelyen, azonban nem elhanyagolandó annak karbantartása. Milyen gyakran kell kitisztíttatni a légkondit? Miért van erre szükség, hogyan tegyük?

Mit csinál a coach?

A coaching tulajdonképpen egy fejlesztő tanácsadás, a hivatalos megfogalmazás szerint úgy is mondhatnánk, hogy a személyes kompetenciafejlesztés egyik leghatékonyabb formája, egy tanácsadó segítségével.

Pár nappal ezelőtt kirúgtak. Hogyan tovább?

Amikor a szomorúság, gyász fogalmára gondolunk, legtöbben egy halálesetet, válást, szakítást képzelünk magunk elé és az azt követő érzelmileg megterhelő időszakot. Valójában a gyász fogalmát ennél sokkal kiterjedtebben használhatjuk, adott esetben egy munkahely elvesztésére is. Az elbocsátást mindenki veszteségként éli meg, akár szerette a munkáját, akár nem. Az alábbi cikkben arra nézhetünk meg néhány tippet, hogy ezt a folyamatot hogyan dolgozhatjuk fel könnyebben.

10 ezer lépés naponta az egészségért!

Igen, az ajánlás szerint ennyit kell megtenni naponta a hosszabb, egészséges életért, vajon könnyen teljesíthető?

Nem akarok felmondani, de nem akarok dolgozni sem

A koronavírus-járványhelyzet után kezdett előjönni az egyre növekvő munkaerőhiány világszerte, közöttük Magyarországon is. Mindez pedig a a gazdasági jelenségeken túl, azzal is magyarázható, hogy megváltozott a munkához való hozzáállásunk. A fiatal munkavállalók között a „quiet quitting” jelenség egyre inkább jelen van – azaz amikor valaki nem mond fel, de a minimumot hajlandó csak elvégezni. A cikkben arra keresem a választ, hogy a fiatal munkavállalóknak miért változott meg a hozzáállásuk a munkához, mint a korábbi generációnak.

A humor a legfontosabb! Nem viccelek

Tudták, hogy a nevetés fokozza a szívműködést, kitágítja az ereket, javítja a belső szervek oxigénellátását? Emellett az agyunkban olyan vegyületek szabadulnak fel, amelyek csökkentik a fájdalomérzetet.

A szorongó, elkerülő személyiségzavar jellemzői

A szorongó, elkerülő személyiségzavarban szenvedő embert a feszültség, bizalmatlanság, bizonytalanság, csökkentértékűség jellemzi. Állandó sóvárgás a szeretet, és elfogadás után. Túlérzékenység az elutasítással és kritikával szemben. Korlátozott személyközi kapcsolatok.

Miért fontos a csapatépítés?

Hétvégén kétnapos csapatépítő programon vettem részt a kollegáimmal, így már akkor megfogalmazódott bennem, hogy erről a témáról érdemes írni. Mi a csapatépítés lényege, hogy zajlik, miért van rá szükség és kiknek ajánlott, ezekről szól mai cikkünk.

Időmenedzsment - avagy jól töltjük el az időnket?

Természetesen mi döntjük el, mivel töltjük el az időnket, de az nyilvánvaló, hogy az egyik legdrágább, visszafordíthatatlan és visszahozhatatlan. Jól kell bánnunk vele, hasznosan beosztani, helyes fontossági sorrendet tartva. De mindezt hogyan?

A munkahelyi kiégés jelei

A legtöbb munkavállalóval előfordul, hogy néha napján fáradt, nincs kedve dolgozni, akár unja, amit csinál, na de mi van abban az esetben, ha minden napunk erről szól?

Az önbizalom fejlesztésének lépései

Mi az önbizalom? Az önbizalom tulajdonképpen a saját képességekbe és a tehetségbe vetett bizalom. Az önbizalommal rendelkező ember könnyebben képes megbirkózni az akadályokkal, a problémákkal.

A munkahelyi pszichoterror egészségügyi következményei

A munkahelyi pszichoterror sajnos nem ritka jelenség hazánkban sem. A verbális zaklatás súlyos következményekkel járhat: egyrészt megmérgezi a munkahelyi kapcsolatokat, másrészt az áldozatnál testi-lelki problémák egyaránt kialakulhatnak.

Új munkahelyi őrület – kik azok a digitális nomádok?

A digitális nomádkodás lesz az elkövetkezendő évtized legnépszerűbb életmódja. Ez azt jelenti, hogy a digitális nomádok távmunkából képesek munka mellett is világot látni, vagy máshogy beosztani az idejüket.

Stressz okozta panaszok

A stressz népbetegség, ám tévedés azt hinni, hogy csak a dolgozó emberek betegsége.
A fiatalok éppúgy szenvednek tőle, s az idősek közül is sokan, a stresszes életmódnak pedig súlyos következményei lehetnek hosszútávon.

Egy jó séta?

Nemcsak a gyönyörű, napsütéses ősz miatt, hanem bármely évszakban, télen-nyáron, tavasszal-ősszel, mindig kikapcsolja az embert. Kiszellőzteti a fejünket, átmozgatja a testünket. Akár egyedül, ha épp úgy a legjobb, akár hű társunkkal egy kutyussal, akár a családdal, barátokkal, akár testedzés gyanánt. Egy kis táska kell hozzá maximum. Mehetünk?

A séta, mint edzés

A szakértők azt mondják, már napi harminc perc intenzív sétával rengeteget javíthatunk az erőnlétünkön, ha pedig egy tempós sétát, vagy emelkedőre gyaloglást választunk, amivel bizony az anyagcserét is felpörgethetjük, akkor már egy kiadós zsírégető mozgásformáról beszélünk.

A munkahelyi feszültség és az egészségünk

Az életünk különböző színtereken zajlik, és ezek közül az egyik legfontosabb a munkahelyünk, hiszen a legtöbb időnket az otthonunkon kívül ott töltjük el. Ezért nem mindegy, hogy milyen kedéllyel vágunk neki nap mint nap a munkának.

Zenét hallgatok a munkahelyemen. Vajon jól teszem?

Bizonyos előnyei vannak, de ugyanúgy megtaláljuk a hátrányait is. Nem mindegy, milyen az a zene, milyen hangerővel szól, és egyáltalán, kikkel vagyunk egy irodában. Íme egy kis elemzés, objektív és szubjektív szemüvegen keresztül egyaránt.

Az ülőmunka az új népbetegség

Hát- és nyakfájás, zsibbadó lábak, görnyedt testtartás… Mit okoz hosszútávon a szervezetünkkel mindez? Az ülőmunka az új népbetegség. Mit szólnál egy pár perces office vagy, ami mostanság aktuálisabb: home office mozgáshoz?

Amikor nem vagyunk éhesek, mégis eszünk

Egész nap odafigyelsz, szépen tartod a diétát, okosan eszel, nem sütizel, nincs csoki, megállod a munkahelyi névnapozást, aztán este otthon 7 órakor borul a szépen felépített terv, jön egy kisebb feszültség, érzelmi kilengés és máris borul a bili. Ismerős?

Csoportmunka, ahogyan (nem) szeretjük

Akár normál, akár távoktatásban vegyünk részt, szinte elkerülhetetlen, hogy csoportban dolgozzunk. Ez ugyanígy a munkahelyen is elég gyakran előfordul. Ezért nagyon nagy erény, ha jól tudunk másokkal együtt működni. Márpedig ez nehezebb feladat, mint gondolnánk.

Pletyka

Egy frappáns mondatot olvastam a közösségi oldalon „nyugodtan hidd el, amit rólam pletykálnak, sőt, ha gondolod, még hozzá is tehetsz.” Mosolyogtam rajta, de sajnos kevés ember van, akit nem foglalkoztat, hogy mit mondanak róla mások. Ők viszont boldog emberek.

Variációk forró italokra

Szeretünk kávézni, teázni, jól esik egy bögre forró valami a hideg téli napokon a munkahelyen, vagy ráérős otthoni hétvégéken, azonban érdemes elrugaszkodni a gőzölgő kávé, habos cappuccino, a számos ízvilágú teakészítmények variációitól és lehet más forró italokat is fogyasztani.

Ha már ülnünk kell a munkában

Sokan vagyunk úgy azzal, hogy felnőtt életünk mintegy harmadát, negyedét ülőmunkával töltjük, és ez bizony menthetetlenül károkat okoz a testünkben. Hajlott hát, rossz gerinc, reumatológiai fájdalom, és még lehetne sorolni. Másrészt testsúlyunknak sem tesz jót, ha nem megyünk el utána, akár napi, de legalább heti három alkalommal egy jót mozogni utána. Több cikkünkben is szóba került, mivel érdemes töltenünk a munka utáni órákat, amikor persze megtehetjük. De azért arra is érdemes lehet odafigyelni, mit művelünk az irodában, ha már olyan sokáig ott vagyunk

Kés, villa, kanál, kütyü

Az étkezőasztalnál otthon, az étteremben, az ebédidőnkben, a családi összejövetelekkor, egy közös reggelinél… Ott hever a tányér mellett. Telefon, tablet, akármilyen kütyü. Miért kell, hogy szerves része legyen az étkezéseknek? Pláne a gyerekeknél!

Hogyan hat a munka a személyiségre?

Vannak, akik szerint az alapvető mentalitásunk meghatározza azt is, hogy hogyan dolgozunk, milyen beosztásban, milyen munkakörben, és meddig. Azonban ez fordítva épp úgy igaz. Hogy végső soron a mentalitásunk határozza meg a munkánkat, vagy a munkánk az életről alkotott képünket, és ez hogyan formálja a személyiségünket az évek során, az egy fontos kérdés.

Sportoljunk e a munkahelyen?

Ha fix munkaidőnk van, akkor a reggeli felkelés, a munkába menetel és az otthon, pláne ha család is van, háromszögében valljuk be nem mindig egyszerű a mozgást beleszorítani. Ennek persze egyik megoldása, hogy de bele kell, viszont ha van egy jólelkű, befektetni kész munkaadónk, akkor akár a munkahelyen is lehet biztosítani a testmozgást. Ez pedig egy jó befektetés, mert ezáltal a teljesítményünk nem kevesebb, hanem több lesz.

Okosan használod? - az okostelefonok világáról

Ez nem egy újabb cikk az okostelefont használók elmarasztalására. Hiszen mindnyájan használjuk, és legyünk reálisak, nem csupán hasznos célokra. De hogy ez minden esetben probléma lenne, az igen erős túlzás. Gondolkodjunk okosan, és tekintsünk a dolgok mélyére!

Pár perc és rend

Sokszor előfordul, hogy a hétköznapi rohanásban eluralkodik otthon a káosz, zsúfoltság, koszos edények, az előszoba tele pakolva, a székeken ruhák ledobálva, az ágy bevetetlen. Sokszor nincs időnk kitakarítani hétköznap, pedig mindössze pár perccel nagyobb rendet tarthatnánk, mint gondolnánk.

Túléli-e a barátság a távolságot?

A szeptember tipikusan a kezdések és újrakezdések hónapja, hiszen véget ér a lazább nyári időszak, és elkezdődik a kemény hajtás, mind az iskolában, mind a munkahelyen. Sokaknak pedig ez az újrakezdés nem is az addig megszokott helyükön történik, hanem attól jóval távolabb. Ezt pedig olykor a kapcsolatok is megsínylik.

Munkahelyi zaklatás

Tabutémaként kezeljük, pedig el sem hinnénk, mennyi embert érint. Mindenképpen érdemes beszélni róla, hiszen mi is sokféleképpen kerülhetünk kínos és szerencsétlen helyzetekbe a munkánk kapcsán. Ezeket pedig olykor egyszerű megoldani, máskor pedig nincs más lehetőségünk, mint kilépni abból a környezetből.

Üldöz a szerencsétlenség?

Szörnyű érzés már az ötödik tányért összetörni a héten, a sokadik alkalommal felbukni a küszöbben? Mikor minden kicsúszik a kezeid közül, és teljesen elveszíted az irányítást, megkérdezed magadtól, hogy ennek mi az oka? Íme, néhány válasz.

A csapatépítés fontossága

Tévedés azt hinni, hogy feleslegesek a csapatépítő hétvégék! Ezeknek az összeröffenéseknek minden látszat ellenére nagyon is van értelme, rendkívül fontosak, valóban építik a közösséget!

Mikor kell nemet mondani?

„Igen, főnök, majd én túlórázok. Persze, nem gond, ha nyolc napig egyhuzamban. Ráérek hétvégén. Majd a többit is megcsinálom a szabadidőmben.” Ha számodra ismerősen cseng az idézett dolgozó hozzáállása, akkor valószínűleg neked is meg kellene tanulnod következetesen és határozottan nemet mondani.

Hogy aludjak 30 fokban?

Váratlanul köszöntött be a kánikula, s a számunkra szokatlan hőségben jelentősen romlik az alvásunk minősége. Néhány egyszerű módszerrel azonban újra pihentető lehet az alvás.

Segítség, kiégtem!

Kimerültnek érzed magad? Eltűnt a lelkesedésed, az életkedved? A kiégettség, vagy tipikus tünetei lehetnek ezek. Vajon mi az oka és hogy lehet tenni ellene?

Többnyire ülőmunkát végzek, mit tegyek?

A szervezetünk nem arra született, hogy egész nap egy helyben üljünk, ha mégis ezt tesszük, annak hosszú távon káros következményei lehetnek. Hogyan hat ránk az ülőmunka és mit tehetünk az egészségünk érdekében?

Beteg gyerekkel otthon

Nem alszik éjjel. Csillog a szeme. Forró a homloka, arca, háta. Izzad. Lázas. Nyűgös. Beteg. Hétfő reggel van.

Tízórais doboz: van élet a szendvicsen túl!

Sokszor okoz fejtörést, hogy mit csomagoljunk iskolás gyermekünk tízórais dobozába. Nézzünk körül, mi mindent tehetünk egy picike uzsonnás dobozba, ami egészséges, finom és garantáltan megeszi a gyerekünk!

Semmi időm a mozgásra – többé nem kifogás

Fárasztó napok, hetek mellett nem mindig jut időnk hobbira, sportra meg még kevesebb. De mit tegyünk, hogy ne lustuljunk el? Hogyan szakíthatunk mégis időt a mozgásra?

Az anyaság következményei

Eredetileg a téli immunerősítésről szerettem volna írni valami hasznos cikket, aztán valahogy elkalandoztam a hírek között. Vajon milyen érdekességre bukkantam? Hát az anyaság hatására az agyra. Lássuk a részleteket!

Mikuláshúzás? Igen!

Közeledik a december, és vele együtt az advent, a mikulás és a karácsony is. Felső tagozatban és talán még középiskolában is ez az egymás közti ajándékozás időszaka. Ideje tehát kitalálni, mit készíts a másiknak. De ha nálatok még nem szokás az, hogy neveket húztok ki, és annak adtok ajándékot, akkor most néhány pozitívumát feltárom előttetek, hátha kedvet kaptok hozzá.

Hogyan hangolható össze család, a munka és az edzés?

Gyakran visszatérő téma, hogy napi 8-10 órás munka, család és gyermek(ek) mellett beleférhet-e az időbe a sportolás? Hogy lehet megtalálni a megfelelő időbeosztást és egyensúlyt?

Széthúzás egy csoportban, intézményben, családban

Nincs olyan ember, aki a világon mindenkit kedvelne, és mindenkivel megtalálná a közös hangot. Márpedig naponta válunk csoportok tagjaivá, mint egy osztály, egy munkahelyi közösség, család, vagy egy baráti kör. A békesség kedvéért túl kell lépnünk a negatív érzelmeinken, és felülkerekedni a hirtelen reakcióinkon. Mutatunk pár hasznos tippet, amit az egyes helyzetekben alkalmazhatunk.

5 jó tanács az irodai ülőmunka egészségkárosító hatása ellen

Bár az állómunkánál kényelmesebbnek tűnhet, a folyamatos ülőmunka közel sem veszélytelenebb az egészségünkre nézve.

AMik*r kicsit sz_t v@gy*nk esve...

Nem tudjuk hová tettük a lakáskulcsot, fülünkön a mobilunkkal keressük a telefont és fejünkön a szemüveggel a szemüveget, elfelejtjük hová parkoltunk. Vajon mi áll a szétszórtság hátterében?

Van olyan nap, amikor minden összejön

Egyszerűen hihetetlen, de igaz Murphy törvénye: „ha valami el tud romlani, az el is romlik.”
Biztosan mindenki került már olyan helyzetbe, amikor úgy érezte, hogy minden és mindenki ellene fordult. Mit lehet ilyenkor tenni, hogy átvészeljük a nehezebb időszakot?

Ezeket ne próbáld ki!

Amikor diétáról van szó, céljaink elérése érdekében hajlamosak vagyunk mindenféle fogyókúrás módszert kipróbálni, még olyan megoldásokat is kipróbálunk, melyek károsak az egészségünkre nézve.

Enni vagy nem enni? Ez itt a kérdés!

Unalomból? Stressz miatt? Tévénézés alatt? – egy nap vajon hányszor eszünk és ezek közül vajon mennyi a valódi éhség? Egy kutatás szerint tízféle éhség létezik, ám ezek közül csak egy valódi.

A depressziót (f)okozó külső tényezők

Depresszióban szenvedni nemcsak az tud, akit valami trauma ért. Manapság a kiégés, az apátia sokak számára fenyegető veszély. Belső folyamatok mellett, számos külső tényező is közrejátszhat a kialakulásában.

Öt reggeli hétköznapokra, melyeket előre elkészíthetsz

Mindannyian tudjuk, hogy reggel versenyt futunk az idővel. A hányan vagyunk, sokszor annyifelé van dolog, teendő, készülődés, gyakran kapkodás, idegeskedés, pedig egyáltalán nem kell lemondani az ízletes napindító finomságokról! Sokkal jobbat ajánlok, mint a bolti lekváros táska.Öt változatos reggeli hétköznapokra, melyeket előre elkészíthetsz! Íme!

5 egyszerű tipp az egészséges irodai táplálkozáshoz

Biztosan szembesültél már azzal a problémával, hogy a pörgős mindennapok során nemhogy egészségesen táplálkozni, de általában pár egészségtelen falatot bekapni sincs idő. Íme, pár egyszerű, életmódváltóknak kötelező tipp, amivel nem csak időt spórolhatsz, de az egészségedért is tehetsz, ha irodai étkezésről van szó!

Egyszerű pástétomok, krémek - dobjuk fel a vacsorát!

Gyakran komoly fejtörést jelent egy háziasszony számára a hétköznap esti főzőcske, hiszen ilyenkor az egész család számára laktató, gyors és egyszerű ételekre van szükségünk. Ebben is segítünk!

Legjobb csapatépítő játékok a közösség erősítésére

Az egymással való munka, sokszor ütközik akadályokba, nézeteltérésekbe. Ilyenkor érdemes csapatépítő tréningeket tartani – akár néhány könnyű, de vicces feladat által.

Egészségmegőrzés az irodában is!

Az irodai munkából kialakuló egészségügyi problémák sokszor csak évek után okoznak tüneteket, melyeket később már nagyon nehéz kezelni.

Nem a Te hibád!

A túlsúlyos emberek nagy része önhibáján kívül nem tud fogyni. Azt látom, hogy egyszerűen a mai világban egy bevásárlás bármelyik boltban valóságos aknamező. Manipulálnak bennünket az élelmiszer-összetevőkkel, melyek gyakran evésre késztetnek és még nagyobb étvágyat gerjesztenek.

Karácsonyi gondolatok

Mit lehet szeretni a télben? Például a karácsonyt. A téli rénszarvasos pulcsikat, a forró teákat. Az izgalmas készülődést, a száradó narancshéjak illatát a kályhákon, a messziről villogó ablakdíszeket, s még hosszú a lista. Lehet, hogy nem lesz tökéletes az ünnep, hogy vannak viták a családban de így is anyira szívmelengető!

Csalónapok

Vajon mit jelent heti egy csalóétkezés az egészséges életmódban? Milyen hatással van a szervezetünkre, ártunk vele, vagy segít hosszútávon? Le tudunk mondani örökre a kedvenceinkről? Erről elmélkedtünk. Te mit gondolsz?

"Úgy hallottam, kihasználnak"

Mindenki szorgalmasan dolgozik a munkahelyemen, én pedig a segítőkészségemet és szívélyességemet is magammal hoztam, amit otthonról kaptam. Nemrég azonban a fülembe jutott, hogy bár nagyon kedves és szorgalmas srác vagyok, de engem itt kihasználnak.

Adj egy ötöst - A Legfittebb Munkahely

A Legfittebb Munkahely Program célja, hogy elismerje azon munkáltatókat, akik lépéseket tesznek munkavállalóik fittségéért, egészségéért, és iránymutatást adjon azoknak a szervezeteknek, akik most ismerik fel a munkavállalói fittség és hatékonyság közötti összefüggéseket, és tenni is szeretnének ennek optimalizálása érdekében.

Ebből nem lehet megélni? De igen!

A kiteljesedett élethez fontos, hogy olyan munkánk legyen, ami nem csak napi robot. Sokaknak azonban fogalma sincs, mi az a tevékenység, amit szívesen végeznének. Pedig mindenkinek van hivatása – csak nem mindenki találja meg. A legnagyobb gát ez a mondat lehet: ebből nem lehet megélni!

Nő a robotok száma

A világon folyamatosan emelkedik a gazdaságban/iparban alkalmazott robotok száma.

Tanácsadás a munka világához -Szegeden is nyílik a Nóra-Pont

Az országos munkaerőpiaci és esélyegyenlőségi tanácsadó hálózat új pontjának nyitórendezvényére várnak mindenkit október 20-án Szegeden.

Átadták a Visszafogadó Munkahely Díjat a Dél-Dunántúlon

Van olyan munkahely, amelyik visszavárja a kisgyerekes anyákat a GYED- és GYES után, ráadásul igyekszik teljesen családbarát környezetet biztosítani munkavállalói számára. Ilyen munkáltatókat helyezett fókuszba a Visszafogadó Munkahely Díj, amelyet a Jól-Lét Közhasznú Alapítvány, az ország első anyabarát munkaközvetítő és tanácsadó műhelye hirdetett meg.

Nem mindegy, hol dolgozunk

Bár a legtöbben nem mi választjuk meg munkahelyünk környezetét, ám ha mégis van beleszólásunk a dologba, sokat tehetünk kényelmünk, munkabírásunk és kapacitásunk érdekében.

A túldimenzionáló anyák

Ha egy nőnek gyermeke születik, akkor az megváltoztatja a belső naprendszerét. Hirtelen egy új bolygó körül kezd forogni még a nap is. A gyermek kerül a középpontba, nem is meglepő módon.