P-vitamin – mit tudsz róla?
A vitaminok skálája igen széleskörű, a többségét ismerjük is, napi szinten hallunk jelentőségükről, de vannak olyan vitaminok, amiket kevésbé ismerünk, pedig ugyanolyan fontosak egészségünk szempontjából.
Vásárlásmánia
Bár a vásárlásmánia az egészségünkre nézve nem olyan káros szenvedély, mint például az alkohol- vagy drogfüggőség, mégis a szociális életünket nagyban károsíthatja, ezért fontos figyelni már a kezdő intő jelekre is.
Ezért tartsd tisztán a sminkecseteket, szivacsokat!
A sminkeszközök alatt olyan kellékeket értünk, mint az ecsetek, applikátorok, szivacsok és pamacsok. Ezeket mi nők nap, mint nap használjuk, azonban csak kevesen figyelnek oda a rendszeres és alapos fertőtlenítésükre, tisztításukra. Hogy ezek tisztántartása miért fontos feladat, máris összefoglaljuk!
Ha változásra van szükséged az életben - ötletbörze
Néha úgy érezzük, elég a megszokásból, itt az ideje változtatni. Ilyenkor nekiállunk szelektálni, elmegyünk a fodrászhoz, új stílust keresünk az öltözködésben vagy otthon, a lakásban. A teljesség igénye nélkül vessünk egy pillantást rá, milyen lehetőségeink vannak, ha vágyunk az életünk javítására vagy csak egy kis rendszerezésre, újdonságra.
Tippek a helyes elalvás előtti rutinhoz felnőtteknek
Sokan érzik azt, hogy este nehéz elaludni, valamiért nem komfortos az ágy, nem tudnak ellazulni, cikáznak a gondolatok. Van pár tippünk, amivel ezt könnyebbé tehetjük.
Akiknek nehezen indulnak a reggelek…
Kinek ismerős a szitu a reggeli kapkodásról, ideges rohanásról, a gyerekek több különböző intézménybe való percre pontos fuvarozásáról, az indulás körüli káoszról? Mivel a reggeli rutin erősen meghatározza a nap hátralévő részét, így nagyon jó lenne néhány tipp arról, hogyan indulhatna zökkenőmentesen a nap.
Sminkeszközök tisztítása
A sminkeszközök, ecsetek, applikátorok, szivacsok és pamacsok használata sok nő életében mindennapos, a reggeli rutin része, azonban kevesen tudják megmondani, hogy mikor tisztították utoljára az eszközöket és mennyire figyelnek a rendszeres fertőtlenítésre.
Miért alszunk el nehezen?
Több oka is lehet annak, ha nehezen alszunk el éjszaka, ráadásul ez egy öngerjesztő folyamat.
Arcápolás kezdőknek
Akármilyen korban is járunk, akármilyen bőrproblémával is küzdünk, az arcápolás szinte minden helyzetben fontos. Mutatjuk a legalapvetőbb tudnivalókat.
Fiatalító sminktippek és egyéb trükkök
Lehetséges, hogy mára férfiolvasóink egy részét elveszítettük, de most a fiatalító sminkeléssel kapcsolatos tippeket, trükköket gyűjtjük össze és helyezzük előtérbe, melyeket akár már a holnap reggeli készülődésnél érdemes lehet megfogadni, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben, fiatalosabb legyen a megjelenésünk.
A vásárlásfüggőség tünetei, avagy milyen az, aki boltkóros
A vásárlás a mindennapi életünk része, de vannak, akiknek ez nem a napi vagy heti, rutinszerű beszerző körutat jelenti, hanem ennél sokkal többet: függőséget. Ők nem tudják elképzelni a napjaikat vásárlás nélkül, ami szenvedélybetegség, s amivel ártanak saját maguknak és a környezetüknek.
Kisgyerekkel fogorvosnál
Tévhit, hogy a tejfogakat nem kell ápolni, gondosan mosni és fogorvosnak megmutatni, így szülőként egyik fő feladatunk már a kisgyermekkorban felkeresni a fogászatot és elbeszélgetni a szájápolásról.
Sportoljon együtt a család
Együtt lenni is jó, mozogni is jó, miért ne lehetne ezt a kettőt így együtt? Lehet! A kérdés már csupán csak annyi, hogy hol, hogyan, mikor, miként.
Szépüljünk belülről!
Talán kevésbé hirdetett vagy ritkábban emlegetett dolog, hogy belülről legalább annyit tehetünk a bőrünk épségért és szépségéért, mint külsőleg, a drága kozmetikumokkal. A márkás holmik mit sem érnek, a belső támogatás nélkül. Mégis mit értünk azon, hogy szépüljünk belülről?
Sminkbakik
Elképzelhető, hogy a férfi olvasóink most tovább görgetnek és őket itt elveszítjük, de még az is lehet, hogy az erősebbik nemet is érdekli a téma, illetve nekik is van véleményük a sminkelésről, annak hibáiról, mikor sok, mikor nem szép. Nézzük!
Miért fontos a fényvédő?
Bőrgyógyászok és kozmetikusok egyaránt nem győzik kiemelni, hogy mennyire fontos a fényvédő gyakori kenése az arcra. Nemcsak nyáron, de télen is szükség lenne rá, azonban erről sokan megfeledkeznek.
Fekete pöttyök az orron, de nem mitesszer, mi az?
Sok embert érint az a probléma, hogy az arcán kisebb-nagyobb pórusok eltömődnek. Sokan ezeket mitesszernek hiszik, sokféle ártalmas módszerrel próbálnak megszabadulni tőlük. Nos, ezek azért nem szűnnek meg, mert makacsabbak, mint a mitesszerek. Ezek a sebaceous filamentek.
Minden, amit a retinoidokról tudni akartál
Az arcápolásban nagy visszhangja van a retinolnak, retinalnak és a retinolsav. Ez a szérum lehet a kulcsa a fiatalos, ránctalan bőrnek. De mi a különbség a különböző formái között? Miért lehet jó összetevője az arcápolási termékeknek?
Milyen a bőrtípusom?
Ismerjük azt a népszerű mondást, hogy a szépség belülről fakad. Ám ha jó az ön-és emberismeretünk, azt is tudjuk, hogy az első benyomás mennyire fontos. Ilyenkor pedig nagyon fontos, hogy arcunk -amit az emberek először néznek – mennyire ápolt.
A sok állás veszélyei
Sok állásnak azt nevezhetjük, ha valaki a munkaideje több, mint 60%-ában áll, munkáját állva végzi. Sokat állnak egy helyben a bolti eladók, a tanárok, a pultosok és pincérek, a futószalagnál dolgozók, a biztonsági őrök, a fodrászok, szakácsok és még sorolhatnánk. Ezeknél a foglalkozásoknál különösen fontos odafigyelni a sok állással járó életmód veszélyeire.
A szokások rabja vagy?
Rossz szokásai szerintem mindenkinek vannak. Az ember csak egy kiscit nem figyel, és az alattomos rossz attitűdök máris beférkőznek a hétköznapokba, rutinná, szokássá válnak. Én sokban magamra ismerek. Te is?
Miért jó a Bullet Journal?
Pár éve már, hogy elárasztották a közösségi oldalakat a saját kézzel készített naptárak. Influencerektől kezdve hétköznapi embereken át rengetegen osztották ötleteiket. De mi a titka a Bullet Journal sikerének? És miért éri meg csinálni?
Diákmunka iskolaidőben
Nyáron egyre több fiatal vállal munkát, hogy egy nyaralásra, fesztiválra gyűjteni tudjon. De egyre többeknek egészen más célokra kell ez a pénz: a kollégium, albérlet, és úgy összességében az életük fenntartásához. De mik a lehetőségek, és van-e határ, amelyen túlhaladva ez már nem egészséges?
Nyaralás előtti/utáni depresszió
A nyári szünet általában csak a gyerekek számára tud igazán megvalósulni, a felnőttek jó esetben egy-két hétre tudnak elszabadulni a munkából. Ezt a pár hetet pedig sokan töltik utazással. Csakhogy az utazás nemcsak abból a pár napból áll, amíg elmegyünk. Vannak, akiknek előtte komoly stresszt kell leküzdeniük, és vannak, akik utána esnek mély letargiába
Hizlal-e a boldogság?
Az evés mindennapjaink igencsak meghatározó része. Nemcsak az alapvető szükségleteinkhez tartozik hozzá, de nagy események kísérője is. Gondoljunk csak az esküvők utáni vacsorákra, a konferenciákon zajló állófogadásokra, az évfordulós romantikus ebédekre. De vajon örömünkben eszünk? Vagy az evés csak egy megszokott rítus, aminek semmilyen hatása nincs ránk?
Kávéfogyasztás hatása egészségünkre
A kávé az egyik legnépszerűbb ital. Naponta 2,25 milliárd csésze kávé fogy világszerte. A kávéban lévő koffein köztudottan csökkenti a depressziót, valamint növeli a fizikai és mentális teljesítő képességet. Túlzott bevitele azonban stresszessé tehet, ráadásul olykor még szívproblémákhoz is vezethet. A kávé nem szünteti meg a fáradtságot, csupán segít egy ideig felülemelkedni rajta. Egy igazán jó minőségű és megfelelően elkészített kávé azonban csodákra képes.
Beágyazás fontossága minden reggel
Egy tanulmány szerint valóban jó hatással lehet az életünkre, ha rendszeresítjük a reggeli ágyazást. A kutatás során 1000 ember ágyazási szokásait mérték fel, az eredményekből pedig kiderült, hogy azok, akik így indítják a napot, sokkal elégedettebbek, és határozottabbak az életben.
Amikor a cselekvés gátja te vagy – önmagunk csapdájában
Mindannyian kerülünk olykor-olykor nehéz helyzetekbe. De ha magunkat sodorjuk bele folyton, akkor sokkal nehezebb kijönni belőle. Ez a helyzet akkor is, amikor valamit csupán azért nem teszünk meg, mert valami hatalmas visszahúzó erőt tapasztalunk, no de nem akárhonnan: saját magunkból.
A saláta uncsi. Ja, nem!
Ha változatosan és laktatóan el tudsz készíteni egy salátát, már izgalmasabbá tetted a megszokott, napi étrended. Egy kis kreativitással különleges íz világú és változatos textúrájú salátákat állíthatsz össze. Néhány tipp ebben segíthet most!
Érzelmek kezelése
Az érzelmek kezelése nemcsak a külvilág felé mutatott reakcióinkból áll. Kezelni ugyanúgy kell mások érzéseit is, mint a sajátjainkat. És ha valahol hiba kerül a gépezetbe, könnyen borulhat a kártyavár. Ha Neked is problémáid vannak azzal, hogyan mutasd ki az érzelmeidet, vagy hogyan reagálj másokéra (és a sajátjaidra), érdemes egy kicsit gondolkodnod. Ebben segítünk Neked.
Hogyan sportoljunk kánikulában? Így!
Akinek már annyira beépült a sport az életébe, hogy szokássá, rutinná vált, az nyáron sem mond le erről, csak azért, mert kánikula van. Tény, hogy 35 fokban, kora délután nem épp a futás gondolata kerülget, de íme néhány trükk, hogy eldobd a kifogásokat.
A zöld tea hatásai
A tea szerelmeseinek a zöld tea csak egy a sok közül, amelyet fogyaszthatnak többféleképpen. De, aki eddig nem fogyasztotta, annak is érdemes néha napján meginni egy csészével.
Ezt csináld és meghízol!
Számtalan olyan rutinból elkövetett cselekvésünk van, melyeket talán észre sem veszünk, mégis rögzülnek, és rossz szokásainkká válnak, ezzel egyre több problémát okozva. Kis odafigyeléssel mindez megelőzhető.
Életmódváltás buktatókkal - semmi baj, megyünk tovább
Akinek nem ismeretlen fogalom a diéta, életmódváltás, akinek voltak már kitűzött célok az életében, aki elindult már valaha is az önmegvalósítás útján, az pontosan tudja, hogy ez a göröngyös út tele van buktatókkal, és bizony meg is botlunk időnként. Azt gondolod, ezért lelkiismeret furdalást kell érezned? Elmondom neked, hogy egyáltalán nem!
A túlpörgött kecskéknek köszönhetjük a kávét?
Vagy szeretjük, vagy csak mentőövként nyúlunk érte, tény, hogy ma már kevés embernek indul a napja a megszokott kávéja nélkül. De ki találta fel az instant kávét, és vajon van-e köze az egyik híres amerikai elnökhöz? Mi köze a kecskéknek a kávéhoz? Elmesélem.
Elég a fanyalgásból!- Alakíts ki pozitív életszemléletet!
Ez se jó, az se jó… szinte társadalmi elvárás, hogy méltatlankodjunk valamin. Pedig ez az állandó negatívizmus bizonyítottan rossz hatással van fizikai egészségünkre is.
4 apró reggeli szokás, amitől megváltozik az életmódod
Új év, új fogadalmak, új szokások – erre vonatkozóan hoztam néhány csekélységnek tűnő, de annál többet érő reggeli szokást, aminek betartásával sokkal produktívabb és kiegyensúlyozottabb életmódot tudunk kialakítani.
A kiemelkedően sikeres emberek 11 szokása
A siker a tanulható viselkedésformák eredménye. Gyakran egy nagy rejtélynek tűnik – néhányan erre születtünk, néhányan nem. Valószínűleg azonban nem ez a valódi helyzet.