Menü

Szerencsehozó és kerülendő falatok szilveszterre és újévre

Az elmúló óesztendő, illetve az érkező újév fontos esemény, összekapcsolódnak, hatnak egymásra. Minden kultúrának megvannak a maga szerencsehozó ételei, lássuk mivel köszöntsük a 2024-es esztendőt!

Hogyan tehetjük könnyebbé házi kedvencünk szilveszterét?

A legtöbb ember izgatottan várja szilveszter éjszaka a tűzijátékot. Amikor kezd sötétedni, indulnak a nagy hanghatással és fénnyel járó durrogtatások. Nekünk szórakozásnak számít, de a legtöbb házi kedvenc ezt nem így gondolja. Vonyítanak, nyugtalanul és remegve szaladgálnak a környéken vagy elrejtőznek a legtávolabbi sarokban. De mit tehetünk mi, hogy számukra is kellemesebben teljen ez az ünnep?

Baj, ha nem szeretem a karácsonyt?

Azt hittem rosszul hallok, mikor társaságban így vélekedett valaki teljesen őszintén a közelgő ünnepekről. Először megdöbbentett, aztán elgondolkodtatott. Normális, ha valaki nem szereti a karácsonyt, tulajdonképpen ez is rendben van. Én elfogadom, ám vajon mi okból gondolják így ezt többen?

Veszélyes adventi koszorúk

Az advent lehet veszélyes is. Tűzveszélyes. A téli időszakban 45 percenként kigyullad egy lakás – olvastam valamikor egy internetes portálon. Közelednek az ünnepek, kezdődik a karácsonyi készülődés, válogatunk az adventi koszorúk között, gyújtjuk lassan a gyertyákat, elővesszük karácsonykor a csillagszórókat, ezek pedig mind veszélyforrások is.

Ötletek téli depresszió ellen

Unalmas január. Komor reggelek. Hideg. Néha eső, olykor fagy, máskor köd. Az ünnepek is elmúltak. Visszatérés a munkába, gyerekek oviba, suliba, ismét a mókuskerék. Fogadalmak, fogyókúrák, rohanós hétköznapok, „mármegintrohanás”. Mennyire ismerős?

Mitől sikeresek újévi fogadalmaink?

Majd holnaptól. Inkább hétfőtől. Január elsejétől. Vagy január egyik napjától. Egy januári hétfőtől…Ismerősen hangzik? Vajon hányan fogadjuk meg szilveszter éjjel pezsgővel a kezünkben, hogy jövőre bizony tényleg lefogyunk, letesszük a cigit, az alkoholt, sportolni kezdünk, belevágunk abba a vállalkozásba, kevesebbet eszünk, hiszen megfogadtuk, koccintottunk rá, de most akkor hogyan tovább? Vajon mi kell a sikerhez? Elég egy elhatározás?

Kutyás szilveszter

Akinek háziállata van, nem csak szórakozásképpen kell, hogy gondoljon rá, hanem felelősséggel is tartozik iránta, vigyáznia kell rá, és ez fokozottan érvényes a szilveszter alkalmával.

Karácsonyi állatstop!

Idén is állatstopot kérnek az állatvédők! Nem javasolják élő állatok ajándékozását, ugyanis sokan egyáltalán nincsenek tisztában a felelős állattartással.

Miként hat a szervezetünkre a téli hideg

A hideg napokon nemcsak az más, ahogyan reggel felöltözünk, hanem a szervezetünkre is hatást gyakorol. A hűvös levegőn más készítményekkel óvjuk a bőrünket, több vitamint eszünk, sok meleg folyadékot iszunk, de mi az, ami még jellemző ránk a téli hónapokban?

Újévi fogadalmak

Az év vége, illetve az újév éjszakája egyfajta lezárás mindenki számára, de nem csak az évszám változása miatt. Szilveszter éjjel nemcsak a pezsgőtől, hanem a változástól is megittasulunk. Ezért újévi fogadalmat teszünk. Talán azért, hogy megnyugtassuk a lelkiismeretünket, talán azért, mert nincs tétje az egésznek, de alig telik el pár hét, a legtöbben azt is elfelejtjük, hogy mit ígértünk meg magunknak. Ugye te is tudod, hogy miről van szó? Tegye fel a kezét, aki megfogadta már, hogy a következő évben le fog fogyni vagy éppen egészségesebben fog élni. Azonban az egészből végül nem lett semmi.

Szerencsehozó szilveszteri és újévi ételek

A legtöbb babona a gasztronómiában talán a szilvesztert övezi, gondoljunk csak a lencsére, vagy a malacra.

Újévi hagyományok, babonák, népszokások

Hamarosan búcsúztatjuk a 2021-es esztendőt és beköszönt az új év. Mielőtt koccintunk az óévre és köszöntjük az új esztendőt, nézzünk néhány ehhez ez ünnepkörhöz tartozó népszokást, babonát és hiedelmet.

Akik karácsonykor is értünk dolgoznak

Szinte mindenki a családjával ünnepel karácsonykor. Együtt fogyasztják el az ünnepi menüt a ragyogó karácsonyfa mellett, ajándékoznak, fényképeznek, gyerekzsivaj tölti be a házat, boldog fotók mennek a közösségi oldalakra, ám gondoljunk azokra is, akik nem otthonukban töltik az ünnepet

Újévi hagyományok a világ körül

Jól ismerjük az itthoni szilveszteri szokásokat: az ünnepi asztalt, ami roskadozik a lencsétől, grillázstól, esetleg egy szerencsehozó malactól és egyéb finomságoktól, a barátainkkal együtt ünnepelünk. Éjfélkor meghallgatjuk a himnuszt és utána teli torokból kiabáljuk: hogy BÚÉK!

Múlt, jelen, jövő 1.

Az év utolsó napján célszerű visszatekintenünk és értékelnünk. Évente elvégezve ezt a szertartást trendeket is megfigyelhetünk az életünkben. Figyelemmel követhetjük saját fejlődésünket egészségünket. Erre különböző módszerek vannak ezeket érdemes elővenni ilyenkor.

Hiszünk benne?

Az év végét és az újesztendő kezdetét a világon mindenütt megünneplik. Modern életvitelünkben háttérbe szorultak a régi idők babonái, azonban ilyenkor mindenki kicsit előtérbe helyezi őket. Vajon a szilveszterhez és az újévhez milyen babonák, hiedelmek kapcsolódnak?

Így lehet különleges a szilveszter otthon

A szilveszteri hangulatról otthon sem kell lemondani. Bár valószínűleg nem preferálod a konfettivel teleszőtt, hosszú szálú szőnyeget, a színes szalagok, csillagok és szerpentinek nem maradhatnak ki a sorból.

Mackónadrágos karácsony

Meg kell hagyni különös-furcsa karácsony előtt állunk. A koronavírus miatti járványhelyzet már március óta nem kis változást hoz életünkbe, mindent megváltoztat. A karácsonyt is.

Lencséből készült ételek újév napjára

A lencse ereje, szerencsehozó képessége abban rejlik, hogy rengeteg apró szemből áll. A babona szerint mindegy egyes szem pénzt szimbolizál, azaz minél többet fogyaszt valaki, annál szerencsésebb lesz.

Így látszik meg a bőrön az alkohol

Meggondolandó, hogy mennyit és főleg mit iszunk, ha alkoholról van szó, a bőrünk ugyanis nagyon megsínyli a mértéktelen vagy gyakori ivászatot, kiváltképp néhány ital. Nézzük, melyek ezek!

Hol szilveszterezel?

Néhányan úgy gondolják pont az „öli meg” a szilveszteri party - hangulatot, hogy túlságosan megtervezett, kigondolt, várva várt és rákészült este, miközben a spontán bulik az év bármely más napján sokkal jobban sikerülnek. Mások nagyon várják az év utolsó estéjét és hatalmas ünneplésbe csapnak.

Fogadalmak, amit fogadjunk, hogy nem tartunk be

A legtöbb fogadalmat, ígéretet pezsgőspohárral a kezünkben a szilveszteri koccintásnál tesszük meg. Mire beköszönt a tavasz, már nem is emlékszünk a fogadalmainkra.

Csak egy kicsit kevesebbet!

Karácsonykor, szilveszterkor hajlamosak vagyunk túlzásokba esni mindenből. Túl sokat vásárolunk, túl sok dekorkütyüt halmozunk fel, rengeteg ételt készítünk, mérték nélkül eszünk, belefér az alkohol, a sok cukor, majd az ehhez társuló tespedés. Később pedig a rossz közérzet, a gyomorrontás, a bűntudat, hogy nem így kellett volna.

Farsangi ételek

Alig ért véget a karácsony és a szilveszter, megint szezonális kaja van és enni kell, borzasztó. De mikor volt a mama csörögefánkja és kelt tésztája nélkül farsang? Nos, lehet ezt jól is csinálni!

Újévi fogadalom – hogyan tartsuk be?

Szinte törvényszerűnek mondható, hogy ha az újév szóba kerül, hallhatunk negatív példákat a fogadalommal kapcsolatban. Ha esetleg szóba hozod, hogy te szeretnél valamit megfogadni ez alkalomból, mindig csoportosan jönnek azok a válaszok, amelyek le akarnak beszélni róla, mondván, hogy úgysem tartod be. De hogyan tegyél fogadalmat úgy, hogy ne vallj vele kudarcot?

Szilveszter és újév egészségesen

Igen, tudjuk, a karácsony és a szilveszter időszaka nem a diétáknak és az egészséges táplálkozáshoz járul hozzá főképpen. Ám, ha még nem tervezted meg az egész szilveszteredet, ajánlatos néhány tanácsot megfogadnod, főképpen akkor, ha az egészségednek is kedvezni szeretnél.

A mérleg mondjon le – avagy az ünnepi evészet

Hamarosan karácsony és szilveszter, ünnepi evészet és rokonság, diós bejgli meg töltött káposzta, szaloncukor és társai. Készülj fel, húzós lesz, de nem feltétlen jár plusz 4 kilóval megint. Néhány rövid tanáccsal megreformálható az ünnepi menü! Lássuk csak!

December, én így szeretlek!

Kézműves foglalkozások az oviban és iskolában, mikulásváró és karácsonyi versek tanulása, adventi dalok, karácsonyi énekek hallgatása, a lakás karácsonyi díszbe öltöztetése, ünnepvárás. December, én így szeretlek!

Mitől lesznek sikeresek újévi fogadalmaink?

Holnaptól. Hétfőtől. Januártól. Január elsejétől. Ismerősen hangzik? Vajon hányan fogadjuk meg szilveszter éjjel pezsgővel a kezünkben, hogy jövőre lefogyunk, nem dohányzunk, kevesebb édességet eszünk, elkezdünk sportolni. De most tényleg sikerül! Elhatároztuk, megfogadtuk, koccintottunk rá. De vajon ennyi elég a sikerhez? Egy elhatározás?

Januári mérlegelés és a következő lépések

Odafigyeltél, mégis 2-3 kg plusszal zártad az ünnepi időszakot? Ezt egyrészt tök igazságtalannak érzed, másrészt kérdéses, hogy lesz ebből 5 hónap múlva strandforma? Kétségbeesés, kapkodás helyett nézd meg, meg mi törtélnhetett, és hogy tudod kompenzálni ezt az időszakot!

Az ünnepek itala - mindent a pezsgőről

Esküvő, születésnap, szilveszter: ha valamire inni akarunk, annak ünnepélyességét a pezsgővel való koccintással emeljük ki. Mi is ez a buborékos nedű valójában, és miért jelenik meg több európai nyelvben a pezsgő szóban a francia Champagne tartomány neve? Honnan kapta a legdrágább pezsgő a Dom Perignon nevet?

Karácsony pluszkilók nélkül

Megelőzhetjük-e valahogy a karácsonyi súlytöbbletet, amikor ott vannak a nagymama isteni süteményei, na és persze a jobbnál jobb receptek? Elképzelhető a január diéta nélkül? Néhány ötlettel segítünk, szuper receptek is a cikkben!

Karácsonyi gondolatok

Mit lehet szeretni a télben? Például a karácsonyt. A téli rénszarvasos pulcsikat, a forró teákat. Az izgalmas készülődést, a száradó narancshéjak illatát a kályhákon, a messziről villogó ablakdíszeket, s még hosszú a lista. Lehet, hogy nem lesz tökéletes az ünnep, hogy vannak viták a családban de így is anyira szívmelengető!

Tudatos súlytartás az ünnepek alatt

Karácsonyi időszak, mértéktelen evés és ivás, nem tetsző szám a mérlegen, szűk nadrágok, fogadalom, fogyókúra és tele edzőtermek... Röviden így lehetne jellemezni az év végi életmód-menetrendet. Muszáj ennek így lennie? Mi lenne, ha időben gondolkodnánk már az ünnepek előtt, és tudatosan készülve elkerülnénk ezt az őrületet?

Le lehet győzni a másnaposságot?

A másnaposság nem csak szilveszterkor népszerű téma, bár kétségtelen tény, hogy ebben az időszakban többen küzdenek vele az átlagosnál. Pontosan miről is van szó és hogyan lehet legyőzni?

Így kell pezsgőt inni!

A szilveszteri mulatságok legkedveltebb italát több mint háromszáz évvel ezelőtt készítette el először egy Dom Pierre Pérignon nevű szerzetes. A „selejt borból” így lett a világ egyik legismertebb alkoholos terméke. Selejt persze ma is van, és a jót sem mindegy, hogyan isszuk.

Kezdjük diétával az évet. Vagy inkább ne!

A karácsonyi pluszkilók leadása minden év vége egyik fő slágertémája. A hangsúly nem a diétán, hanem az odafigyelésen van.

Az újévi fogadalmak lelki háttere

Az újévi fogalmak a kedves szokások közé tartoznak, és sokkal több értelmük van, mint azt gondolnánk. Miért lehetnek fontosak, milyen kedvező pszichológiai és életvezetési hatásuk van?

Kötelező a buli Szilveszterkor?

Hamarosan búcsúztatjuk az óévet, az emberek pedig tanakodnak, hogyan töltsék az év utolsó, és az újév első napját. Néha viszont fárasztó tud lenni a kötelező bulizás, és a világraszóló party elvárásának gondolata. Töltse rendhagyóan a Szilvesztert!

Melyik pezsgőt válasszam?

Szilveszter estéjén-éjszakáján még annak is kötelező darab a pezsgő, aki egyébként ki nem állhatja a szénsavas alkoholos italt. Legalább egy koccintás erejéig illik a szánkhoz emelni, persze egyáltalán nem mindegy, hogy milyet.