Menü

Kávét kollagénnel? Igen!

A kollagén szóval gyakran találkozunk, kozmetikumok összetevői, étrendkiegészítők fontos elemei, táplálékkiegészítők, melynek bevitele bizonyos kor felett egyre indokoltabbá válik, azonban joggal kérdezik, hogy hogyan kerül a kávéba kollagén?

Ne használjuk a lejárt naptejet!

Amikor beköszönt a kánikula, hajlamosak vagyunk csak előkapni a tavalyi fényvédő készítményeket, gondolván „ jó lesz az még idén”, ám most elmondunk néhány okot, amiért sose használjuk a lejárt szavatosságú napvédő szereket, sem semmilyen más lejárt kozmetikumot.

Az örök fiatalság titka

Kicsit úgy hangzik, mintha egy filmajánlóról szeretnék cikket írni, ám ehelyett ma tippeket adunk az örök fiatalság megtartásához. Ugyan nem vagyunk mindent is tudók, nem ígérhetünk csodaszereket, de ellestünk néhány ötletet azoktól, akik korukat megszégyenítő módon élnek, sportolnak.

Ezért tartsd tisztán a sminkecseteket, szivacsokat!

A sminkeszközök alatt olyan kellékeket értünk, mint az ecsetek, applikátorok, szivacsok és pamacsok. Ezeket mi nők nap, mint nap használjuk, azonban csak kevesen figyelnek oda a rendszeres és alapos fertőtlenítésükre, tisztításukra. Hogy ezek tisztántartása miért fontos feladat, máris összefoglaljuk!

Mire jó a méhviasz?

A természetes alapanyagok használata évezredekre nyúlik vissza, hiszen a régmúltban nem voltak azok a laboratóriumok és ezt követően gyárak által előállított szintetikus anyagok, mint manapság. Pont egy ilyen ősanyag a méhviasz is, melynek felhasználási módja is igen sokrétű.

Miért legyen otthon ricinusolaj?

A ricinusolaj rendkívül népszerű és értékes alapanyag, a Jónás fa magjainak hideg sajtolásával nyerik és Kelet-Afrikából származik. Ezt a növényi olajat széles körben használják kozmetikumokban, szappanokban, masszázsolajokban, valamint haj-, köröm- és szempilla termékekben.

A szemkörnyékápolás fontossága

Nem szeretjük karikásnak, táskásnak látni a szemeinket reggelente és nem örülünk, mikor azt mondják „olyan fáradtak a szemeid”. Természetesen mindenki üdén és frissen szeretne kinézni, fiatalos külsőt akar, melyet elégedetten szemlél a tükörben, azonban a fiatalos tekintet egyik kulcsa a megfelelő szemkörnyékápolás és a ráncmegelőzés.

Sminkeszközök tisztítása

A sminkeszközök, ecsetek, applikátorok, szivacsok és pamacsok használata sok nő életében mindennapos, a reggeli rutin része, azonban kevesen tudják megmondani, hogy mikor tisztították utoljára az eszközöket és mennyire figyelnek a rendszeres fertőtlenítésre.

Arcápolás kezdőknek

Akármilyen korban is járunk, akármilyen bőrproblémával is küzdünk, az arcápolás szinte minden helyzetben fontos. Mutatjuk a legalapvetőbb tudnivalókat.

Hogy kerül a kávéba kollagén?

A kollagén szóval már gyakran találkoztunk, kozmetikumok összetevői, étrendkiegészítők fontos elemei, általános vagy célzott alkalmazással ajánlott táplálékkiegészítő, melynek bevitele a kor előrehaladtával egyre indokoltabbá válik. De hogy kerül a kávénkba?

Mi az a rosacea?

Sokan azt hiszik, csak érzékeny a bőrük vagy egyszerűen nem bírja a kozmetikumokat, pedig lehet, hogy épp a Rosacea okozza.

Mit jelent, hogy egy termék organikus és parabénmentes?

Nagy divatjukat élik és nagyon népszerűek a bio, az organikus, a parabénmentes termékek. Vajon mit jelentenek pontosan ezek a fogalmak?

Kozmetikumok és szavatossági idejük – mit meddig használhatunk?

Mennyire figyelünk arra, hogy szépségápolási termékeink, dekorkozmetikumaink meddig használhatóak? Ismerjük a szavatossági időket? Meddig tárolhatók felbontás után a krémeink és meddig szabad egy rúzst őrizni? Az egészséges és szép bőr érdekében néhány hasznos tanácsot gyűjtöttünk össze.

Mire jó a citromfű?

Létezik olyan gyógynövény, amely nyugtat, emésztési panaszokat enyhít, herpesz kezelésére is jó, ráadásul itthon is megterem? Ez a csodanövény nem más, mint az orvosi citromfű.

Szépüljünk belülről!

Talán kevésbé hirdetett vagy ritkábban emlegetett dolog, hogy belülről legalább annyit tehetünk a bőrünk épségért és szépségéért, mint külsőleg, a drága kozmetikumokkal. A márkás holmik mit sem érnek, a belső támogatás nélkül. Mégis mit értünk azon, hogy szépüljünk belülről?

Miért fontos a hyaluronsav?

Sokszor mondjuk, hogy mi bizony nem dőlünk be a csodát ígérő krémeknek és kozmetikumoknak, hiszen jól tudjuk, nincs ilyen szer, mégis eladhatóvá válik egy kence, ha több divatos kifejezéssel ruházzuk fel.

Bőrápolás, életkornak megfelelően

Abban azt hiszem mindenki egyetért, hogy a bőrünk megfelelő ápolása, hidratálása minden életkorban fontos, azonban – ahogy a különböző koroknak megfelelően készülnek a kozmetikumok is – nem mindegy, milyen módon végezzük az életkorunknak megfelelő bőrápolást.

A legveszélyesebb hormonromboló anyagok – kerüld el őket!

Szinte minden nap számtalan vegyi anyaggal találkozunk, sajnos ezen az információn már meg sem lepődünk, azonban fontos tudni, hogy némely vegyszer rendesen beavatkozik a hormonrendszer működésébe, mindenféle betegséggel összefüggésbe hozva.

Rendet gyorsan!

Mindenkinek vannak olyan tárgyai, melyek hosszú időn keresztül megbújhatnak a polcokon, szekrényekben anélkül, hogy kiselejteznénk, lecserélnénk, teret tisztítanánk, szelektálnánk. A hatékony otthoni rendteremtés alapvetően egyszerű lépésekből áll.

Az arcápolás lépései

A megfelelő arctisztítás is hozzájárul az egészséges bőrhöz, a táplálkozás és a bőrápoló krémek használata mellett a tisztításra is érdemes odafigyelni.

Káros kozmetikumok – jobb, ha nem használod

Meglepődnél, ha olykor tüzetesen végigolvasnád az arckrémed, az alapozód, a krémeid, a tusolód, az arcpakolásaid, a dekor kozmetikumaid összetevőinek listáját! Pedig van belőlük a fürdőszobapolcon dögivel. Állítólag egy átlagos nő százhatvannyolc, egy férfi nyolcvanöt kozmetikai összetevőt ken magára egyetlen nap alatt.

Edzés sminkben?

A tökéletes futós instaklisék talpig sminkben és egyetlen rakoncátlan tincs nélkül ábrázolják az edzés végén fotózkodó nőket. Izzadságfolt nélkül. Kipirult arc nélkül. Nem ám a csapvíz alá tartott vörös fejjel, mint én egy éve a nyári 38 fokos maraton után. Van némi kontraszt.

Tények és tévhitek a várandósság alatt

A kismamáknak nem egyszerű kiigazodni a tiltott dolgok, terhesség alatti veszélyforrások és ártalmasnak hirdetett dolgok között. Az biztos, hogy áldott állapotban sok mindenre kell figyelnie a kismamának. Vannak valós veszélyek, és vannak tévhitek, ezek között szeretnénk segíteni eligazodni.

Kínos karácsonyi ajándékok

Előfordul, hogy nem a megfelelő ajándékot kapjuk, vagy épp mi nem találjuk el a legjobb meglepit. Valójában nem is olyan könnyű a megfelelő karácsonyi ajándék kiválasztása. Sok mindentől függ, ám egy kis odafigyeléssel meg lehet találni a találó és tökéletes, praktikus, személyes és kedves ünnepi meglepetést.

Ha apró ajándékokat keresel

Amikor ajándékot vásárolunk, gyakran kerülünk olyan helyzetbe, hogy nem családtagoknak válogatunk, hanem apró ajándékokat keresünk, csekélységekben gondolkozunk, mert több olyan személy, ismerős, szomszéd vagy kollega, esetleg távolabbi rokon gyermeke van a környezetünkben, akiket szeretnénk meglepni valamivel, valami aprósággal. Mit ajándékozhatunk ilyenkor?

Az alga jótékony hatásai

Ha eddig az algákat csak a vizek elalgásodásával hoztad kapcsolatba, akkor itt az ideje, hogy egy kicsit bővüljenek az ismereteid ezekről a növényekről, mert amennyire egyszerű a felépítésük, annyira hasznosak az emberi szervezet számára.

Filléres trükkök

A szépségipar mindent el akar adni, nem győznek újabb alapanyagokat felfedezni, trendi csomagolásban új piperéket piacra dobni. Pedig, akkor is lehet valaki csinos, szép és ápolt, ha konkrétan ezer forintot szán rá ebben a hónapban, hogy foglalkozzon magával. Nézzük azt az ezrest!

Anya, ne dobd ki!

Egy kisebb lakás berendezése mindig nagy kihívást jelent, de néha csak egy kis tértisztítás, szelektálás és ötletesség kell ahhoz, hogy otthonunkban mindig rend legyen.

A biztos alapok

Sokszor gondoljuk azt, hogy az egészséges életmódhoz illetve a fitt formánkhoz, csinos külsőnkhöz megannyi drága dolog szükséges, azonban a legfontosabb feltételei a testi és lelki egészségnek valójában nem kerülnek semmibe. Csupán nyolc dolog kell hozzá!

Néhány hiba, amit elkövetünk szépségápolásnál

Számtalan médiumban hallani-látni-olvasni arról, hogyan ápoljuk bőrünket, hajunkat, milyen kencéket, kozmetikumokat kenjünk magunkra, hogy sminkeljünk. De ritkán esik szó azokról a mindennapi szépségápolási szokásainkról, amelyek –valójában- káros hatással vannak ránk. Nézzünk néhány hibát, amit ilyenkor elkövethetünk.

Bőrszépítő ételek

Az örök fiatalságot ígérő, borsos árú fiatalító krémek helyett nem ártana olyan ételeket, zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztani, amik támogatják külsőnk felé irányuló fáradhatatlan törekvéseinket. Életmódunk nemcsak formánkra és immunrendszerünkre hat, hanem bőrünk állapotát is nagymértékben befolyásolja. Fogyasszunk bőrszépítő ételeket!

Mikor mondj búcsút a kozmetikumodnak? – A szavatossági idő

Lelkileg igazán fájdalmas tud lenni, ha egy drága kozmetikumot kell kidobnunk. Mindezt csak azért, mert a szavatossági ideje lejár, viszont a szervezetünk – főleg a bőrünk - meghálálja ezt. Mennyi a kozmetikumaink élettartama?

Kutatás: minden ötödik akne heget hagy maga után

Klinikai vizsgálatok szerint legalább minden ötödik esetben – egyes tanulmányok szerint akár 95 százalékában – maradnak hegek a bőrön az akne után. Noha sok esetben ez megelőzhető lenne. Akkor sem kell kétségbe esni, ha a heg már kialakult, egyes hegtípusok ugyanis kozmetikai készítményekkel is javíthatók.

Nézd meg jól, milyen naptejet használsz!

A bőrünkön keresztül közvetlenül, védelem nélkül jutnak a szervezetünkbe azok az anyagok, amiket rákenünk és kozmetikumként használunk. Itt a nyár, amikor naptejjel óvjuk a bőrünket - de tájékozódjunk róla, hogy ez valóban védelem-e számunkra, vagy a termék káros összetevőket tartalmaz.

Bio borotválkozás borotvaszappannal

Miközben a tudatos vásárlók már egyre több élelmiszert, kozmetikumot és háztartási tisztítószert cserélnek természetesebbre, még mindig elmegyünk néhány fontos dolog mellett, és bizonyos típusú kozmetikai cikkek, valamint a férfiak által használt termékek kevésbé vannak fókuszban. Pedig a felmérések szerint a borotvahab használata impotenciát okozhat!

Váltson természetes kozmetikumokra, tisztálkodószerekre!

Tudta, hogy a legtöbb kozmetikum alapja a kőolaj-hulladék? És hogy még mindig biztonságosabb lenne a kozmetikumainkat megenni, mint magunkra kenni, mert az emésztőrendszerünk még mindig könnyebben tudja azokat megszűrni, mint a bőrünk, amelyen keresztül kétszer annyi káros anyag tud felszívódni?

Nem minden egészséges, ami annak látszik – ne hagyja magát becsapni!

Rengeteg olyan termék sorakozik az élelmiszerüzletek polcain, ami egészségesnek, vagy diétásnak látszik, de sajnálatos módon ezek jó része csupán egy marketingfogás, és az étel csak részben tartalmaz egészséges összetevőket. Cikkünkben felsorolunk néhány figyelemfelhívó példát, hogy Ön is tisztábban lásson!

A természetes illat a jobb

Környezetünk természetes illata nemcsak, hogy jobb, hanem ami még fontosabb, egészségesebb is, mint a mesterséges. Utóbbit nehéz kivédeni, hiszen lassan minden tele van velük.