Menü

Poloskainvázió – megőrülök tőle!

A kinti hideg időjárás és benti fűtésszezon beköszöntével egyre több poloska jelenik meg otthonainkban és szinte alig lehet tőlük megszabadulni, mivel nagyon szűk helyekre, falak repedéseibe, konnektorok, villanyvezetékek kötődobozaiba is be tudnak mászni.

Vegyünk helyi termékeket!

Napjainkban egyre inkább előtérbe kerülnek és felértékelődnek a regionális és a helyi termékek, melyekkel tulajdonképpen megőrizzük azt az fontos tradicionális értéket, amely generációról generációra átöröklődik. A helyi termékek népszerűsítése a turizmus és a gasztronómia szempontjából is nagyon fontos feladat.

A legerősebb és legtermészetesebb tisztítószerek

Szeretnék mindenkit lebeszélni a vegyszerekről, erős kemikáliákról, vessünk be helyettük éppoly hatásos, ám természetes, házi tisztító – és fertőtlenítőszereket!

Bababiztonság

Szomorúan olvastam a minap, hogy gombelemet nyelt le egy kislány, s bár időben észrevették az orvosok és eltávolították, maradandó károsodásokat okozott. Háromgyerekes anyukaként pontosan tudom, hogy a baj pillanatok alatt megvan, ezért pásztázom állandóan a lakást és a környezetünket, hogy valóban elég bababiztonságossá tettük-e. Előzzük meg a bajt!

Természetes módszerek csípések esetén

Amikor már megtalált bennünket a szúnyog és szép piros folt, gyulladt duzzanat, viszkető dudor éktelenkedik rajtunk, akkor milyen természetes ám hatásos módszerekkel enyhíthetők a panaszok?

Hogy sokáig szép legyen a medencénk

Akár csak egy nyári szezonra veszünk kerti medencét, akár komolyabbat, hosszabb időre, melyet egész évben kint hagyhatunk, mindenképp fontos ezek fenntartása és tisztítása. Mindez néhány hasznos kellékkel meg is oldható, a következőkben ezeket gyűjtjük össze.

Tiszta mellékhelyiség környezettudatosan - recept

Hogyan élhetek úgy, hogy kevesebb terhet rójak a bolygóra? Hogyan tehetnék többet ezért a mindennapokban? Ebbe a témába a csomagolásmentes alternatívák mellett bizony beletartozik az is, hogy a takarítószerek, amelyeket a házban használok, ne károsítsák az élővilágot, és ne rójanak óriási terhet a környezetre, mégis tudjam, hogy a takarítás végeztével egy tiszta helyen pihenhet a család.

Biztonsági intézkedések otthon, avagy totyogóval az élet

A bababiztonsági intézkedések elengedhetetlenek, ha tipegővel élünk. Íme néhány fontos biztonsági óvintézkedés, amire szükség van, ha kisgyerek van a háznál.

A kézápolás fontossága

Az arcápolás fontossága mára szinte mindenki számára egyértelmű, azonban hajlamosak vagyunk elfeledkezni a kezünkről.

Csodákra képes az arctorna

Milyen jó lenne, ha vegyszerek nélküli ránckezelés is létezne, nem igaz? Tulajdonképpen már létezik, ez pedig az arctorna.

Mit jelent a túlfogyasztás és mit tehetünk ellene?

„Az emberek jelenlegi fogyasztásukat tekintve úgy élnek, mintha 1,7 Föld állna rendelkezésünkre, pedig csak ez az egy bolygónk van” – idézem Antal Alexát, a WWF Magyarország kommunikációs vezetőjét. A túlfogyasztás korunk egyik legnagyobb problémája, melynek száma országonként más és más.

A gyerekek egészségének megőrzése – mit tehet a szülő?

Az életmód az évtizedek múlásával egyre változik, az egészség azonban mindig a legfontosabb kincsünk marad, különöse tekintettel a gyermekeink egészségére, melynek megőrzése a mi felelőségünk.

Ha koszos a gyerek…

Mindenki tudja, hogy bizonyos mennyiségű koszt meg kell ennie egy gyereknek, s nem tesz jót nekik, ha mindig csupa sterilek, tiszták és foltmentesek, a környezetük pedig hiperszuper, antibakteriális

Környezettudatosság a konyhában

A környezettudatossággal már számtalan cikkben foglalkoztunk, a téma egyre aktuálisabb és fontosabb. Úgy gondolom apró napi rutinszerű tevékenységeink megváltoztatásával, gondos odafigyeléssel különösen a háztartásban tehetünk sokat a földünk, környezetünk védelméért, megóvásáért.

Tények és tévhitek a várandósság alatt

A kismamáknak nem egyszerű kiigazodni a tiltott dolgok, terhesség alatti veszélyforrások és ártalmasnak hirdetett dolgok között. Az biztos, hogy áldott állapotban sok mindenre kell figyelnie a kismamának. Vannak valós veszélyek, és vannak tévhitek, ezek között szeretnénk segíteni eligazodni.

Koszos lett a futócipőm, mosógépben kimoshatom?

Vajon bedobhatjuk a mosógépbe a szutykos futócipőt, hogy aztán egyszerűen tisztává varázsolja a gép, vagy tisztítsuk ki kézzel gondosan, kerülve a mosó-és szárítógépek használatát? Mi az igazság?

Mennyi vegyi anyagot kentél ma magadra?

Mennyi vegyi anyagot kentél ma magadra? Körülbelül hétfélét. Szakemberek szerint (mert ők biztos tudják) Európában naponta átlagosan körülbelül hétféle kozmetikai terméket használunk. Nézzünk körül a fürdőszobaszekrényben!

Értékes ételek, amiket nem eszünk

Mindenkinek megvannak a kedvelt, bevált, gyakran elkészített vagy étteremben rendelt ételei, s természetesen azok is, amelyeket kevésbé szeret. Számos olyan tápanyagról lemondunk azonban, ami fontos lenne, hogy alkalmanként a tányérunkra kerüljön.

Természetes megoldások szúnyogcsípésre

A szúnyogok zümmögésénél talán csak a csípésük okozta duzzanatok, és vöröslő viszkető foltok bosszantóbbak. Néhány egyszerű, természetes és hatékony megoldást mutatunk a szúnyogcsípések kezelésére. Ezek gyorsak, egyszerűek, vegyszerektől mentesek. Egy próbát megér. Most már, csak egy szúnyogra kell várni.

A GMO-ról dióhéjban

Ki ne hallott volna már a GMO-ról, főleg annak „káros” hatásairól. De vajon ebből mi igaz és mi nem?

A divatipar nem olyan csillogó, mint amilyennek szeretne tűnni!

Ha csak annyi a problémánk, hogy a saját kabátunk másik három emberen jön szembe az utcán, akkor messze nem látjuk a fast fashion üzletek létezésének valódi gondját. Márpedig a „baj” lista igen hosszú, szövevényes és tartalmas. Nézzük miért…

Mosogasson természetesebben!

Egyáltalán nem mindegy, hogy mivel mosogatunk, mivel a háztartási szerek közül a mosogatószerrel kerülünk a legközvetlenebb kapcsolatba. Azon kívül, hogy a bőrünkhöz ér mosogatás közben, a tányérokon, poharakon, edényeken keresztül közvetlenül a szervezetünkbe kerülnek a mosogatószerben található összetevők.

Házi praktikák III: Mossunk olcsóbban, környezetbarát módon

Egy háziasszonynak fontos, hogy a család ruhái tiszták legyenek. Az utóbbi időben mind többen gondolnak arra is, hogy mindezt környezetbarát módon valósítsák meg. Ehhez jó segítőtársa találhatnak a mosódióban.