Menü

Az elhízás valódi okai

A testsúlyt genetikai tényezők, az anyagcsere sebessége és pszichés eredetű tényezők egyaránt befolyásolják. Az éhség alapvetően elsődleges motiváció, az evés rögzült viselkedésforma, de ami az állatoknál egyszerű szabályozási mechanizmus, az embernél több tényező által meghatározott, bonyolult folyamattá válik, amelynek szociális és kulturális vonatkozásai is vannak.

Az evés boldogít?

Léteznek ételek, amelyek boldogítanak, ugyanis némely élelmiszerben megtalálható a boldogsághormonnak is nevezett szerotonin képződéséhez elengedhetetlenül fontos triptofán.

Mit nevezünk kajakómának?

Egy kiadós evészet után gyakran érezzük magunkat fáradtnak, erőtlennek, enerváltnak, álmosnak, a köznyelv ezt kajakómának nevezi, ám kevesen tudják, hogy valójában ilyenkor milyen folyamatok zajlanak a szervezetünkben. Miért sújt le ránk a kajakóma, és mit tehetünk ellene?

A nyári túlevés legyőzése

Éget a nap, izzadunk, ilyenkor a nagy melegben még az éhségünk is alábbhagy. Majd estefelé hűvösebb lesz, mi pedig farkaséhesen rontunk a hűtőre, bepótolva a napközben „elvesztegetett” étkezéseket. Ilyenkor jönnek a különböző hűtőben fellelhető aranytartalékok és az üdítőitalok, majd azt vesszük észre, hogy a nap, vagy akár az egész kánikula végére fáradtságérzés járja át a testünket. Az alábbi cikkben arra kaphatunk választ, hogy mit tehetünk a nyári túlevés, és a túl sok kalóriabevitel ellen.

Edzőtermi etikett

Mit jelent a konditermi illemtan? Milyen a megfelelő magatartás a fitneszteremben, milyen etikett szerint illik viselkedni és melyek az íratlan illemszabályok?

Ételfóbiák kialakulása, változása és kezelése

Kelkáposzta-főzelék, spenót, répafőzelék, tengeri herkentyűk, különböző állati belsőségek. Ez csak néhány olyan ételnek a neve, amelytől rengeteg ember tartózkodik, adott esetben viszolyog. Van, aki pedig egyenesen undorodik ezektől az ételektől, mint például egy vegetáriánus a húsoktól. A cikkben arra keresem a választ, hogy miért alakulnak ki valakinél ételfóbiák, és miért maradnak ezek velünk akár egy egész életen át.

Tippek egy egészségesebb karácsonyért

Lassan újra elérkezik az év azon szakasza, amit sokan az elengedéssel társítanak. De amíg a karácsony egy csodálatos időszak, hogy együnk, igyunk és vidámak legyünk, a túlzott engedékenységet érdemes elkerülni, ha nem szeretnénk az újév elején belekerülni az őrült fogyókúra pánikba.

Hogyan tanítsuk meg a gyerekeket egészségesen enni?

Gyakran trükkös lehet, amikor a gyerekeinket enni tanítjuk. Nem akarunk túl sokat beszélni, hogy mindent be tudjanak fogadni, amit hallanak, és az sem jó, ha egy-egy étkezés kiselőadássá, leckévé alakul a sok átadni kívánt információ miatt. Ha túl sokáig várunk, akkor pedig gyorsan egészségtelen étkezési szokásokat is felvehetnek.

Az éjszakai evés így hat a testre

Cukorbetegség, szívprobléma vagy metabolikus szindróma is lehet a vége az éjszakai evésnek.

A táplálkozás magatartási zavarai

A túlsúly hétköznapi terjedése lehetett az egyik alapja, hogy széles körben divattrend lett az akár kóros soványság iránti vágy, számos táplálkozási rendellenességhez vezetve. Önmagában az ideális testsúly sem jelenti azt, hogy nincs táplálkozási zavarunk!

Ételek, amelyek segítenek a koncentrálásban

Ahogy öregszünk, a testünk és ezáltal az agyunk is egyre idősebb lesz. A jó hír viszont, hogy beépíthetünk bizonyos ételeket az étrendünkbe, amelyek segíthetnek agyunk jobb egészségének megőrzésében.

Mértéktelen evészavar – hogyan küzdheted le?

A mértéktelen evészavar nem egyenlő az alkalmi evészavarral. Ki ne ette volna már túl magát egy születésnapi vacsorán vagy akár többször is a karácsonyi időszakban? Azok viszont, akik mértéktelen evészavarral küzdenek, kényszerítve érzik magukat, hogy ezt tegyék legalább hetente egyszer, több mint három hónapon keresztül.

Mit szabad és mit nem foghúzás után

Legtöbben felnőtt korunkra átesünk legalább egy foghúzáson, de akár van tapasztalatunk, akár nincs, nem árt tudni, mit szabad és mit nem, miután kihúzták egy fogunkat.

A délutáni, esti túlevés okai

Egész nap tartod magad, ügyesen eszel, mértékletesen, aztán hazaérve előbb vagy utóbb étel után nézel, és ott valami megborul. Elveszik a kontroll és jön a délutáni/esti túlevés.

Az étkezés utáni séta jótékony hatásai

Talán evés után sokan inkább ejtőznének, mégis érdemes egy rövid sétát beiktatni, hiszen szervezetünk és egészségünk is meghálálja hosszú távon.

Amiket sose fogyasszunk éhgyomorra

Mindenkinek megvan a saját reggeli rutinja és természetes, hogy más és más dolgok válnak be mindenkinek, de van néhány alapvető szabály, amit érdemes követni.

Sosem késő elkezdeni sportolni: így vágj bele 40 felett

Nem számít, hogy hány évesek vagyunk, sportolni bármikor el lehet kezdeni. Sőt, érdemes is, hiszen a rendszeres mozgás segít megőrizni a fiatalságunkat és formában tart, arról nem is beszélve, hogy sportolással rengeteg betegséget megelőzhetünk. Ám 40 éves kor felett már nem pontosan úgy kell nekikezdeni a sportolásnak, mint fiatalabb korban. Íme, azok a tippek, amelyek segítségül szolgálhatnak az elkezdésben - szakértő tippjeivel.

A hasi elhízás leggyakoribb okai

Sokakat érint a hasi elhízás problémája, ráadásul egészségügyi kockázatokkal is járhat, ha nem figyelünk oda. Nézzük, mik a leggyakoribb okai és hogyan kerülhetjük ki őket.

Mi mindenre jó a meggy?

A cseresznye szezonját, a savanykás, de sokoldalúan felhasználható testvére követi, a meggy. A meggy tipikusan nem magyar gyümölcs, hiszen egész Európában jelen van, de Magyarországon a meggynek elég komoly történelme van.

Receptek grillezéshez

Manapság grillezni bárhol és bármit lehet. A legjobb persze társaságban, akár barátokkal akár családdal, de igazából egyedül is lehet. A grillezés alapszabálya, hogy maga a sütés nem tűzön és magán a lángokon zajlik, hanem forró parázson. Nézzünk hát meg néhány receptet, amelyek tökéletesek a grillezéshez.

Elhíznak a gyerekek az online világban?

Az otthoni tanulás, home office, online lét bizony kedvez a túlsúly megjelenésének. Kevesebbet mozgunk mi is és a gyerekek is, a testnevelés órák hiányoznak, gép előtt ülünk, a kamaszok nagy többsége egész nap a szobájában kuksol. Valóban sokat híznak a járvány idején a gyerekek?

Mi fán terem a csokoládé?

A csokoládé már évezredek óta ismert élelmiszer. Valószínűleg mindenki tudja, hogy a természetes csokoládé kakaóból készül, amelyet a kakaóbabból nyernek ki. A kakaófa Közép-Amerika trópusi vidékein őshonos. Az örökzöld kakaófa viszonylag alacsonyra nő, fehér virágai egész évben virágoznak. Gyümölcse ovális alakú, színe sárgás, súlya pedig kb. fél kg. Minden egyes gyümölcs 40-50 magot tartalmaz, ezek a kakaóbabok. Nézzük meg a kakaóbab történelmét, és néhány ínycsiklandó receptet is vele.

A bulimia jelei, szövődményei

Az evészavarok, így a bulimia nervosa is több ok együttes hatásaként alakul ki, ezért kezelése is több szempontú megközelítést igényel. A szakirodalom azt a beteget tekinti bulimiásnak, akinél három hónapon belül legalább kétszer szabályozhatatlan falásroham jelentkezik, valamint ugyanennyi alkalommal hánytatja magát.

Tippek az unalomevés ellen

A karantén kilók gyorsan felszaladhatnak, de van megoldás ellenük.

Rendkívül kevés zöldséget és gyümölcsöt eszünk

Hiába tudják az emberek, hogy nagyon fontos lenne a zöldségek és gyümölcsök fogyasztása, mégis kevésszer teszik ezt meg. A magyarok pedig még az európai átlag alatt is teljesítenek, erről ír többek közt a Citygreen nevű portál.

A bulimia kezelése és tünetei

Ahogy az anorexia nervosa esetében, úgy a BN esetében is négy feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy a fentebb leírt állapotot kórosnak minősítsük:

Tippek stresszevés ellen

Ha úgy érezzük, elborít bennünket a harag, a kétségbeesés, a szorongás vagy a szomorúság, nagyon könnyű egy hatalmas tál süteménytől remélni a megkönnyebbülést.

Pisztáciás édességek

Nyugat-Ázsiában őshonos gyümölcs, a pisztácia fa magja. Ma már számos mediterrán országban termesztik, valamint az Egyesült Államok déli részein.

Kismama a strandon

A nyár, a nagy meleg, az erős UV sugárzás, a magas páratartalom bizony nagy megterhelést jelent a szervezetnek, különösen a várandósoknak. A kismamák is nyaralhatnak, strandolhatnak, utazhatnak vízpartra, de nekik mindenképpen szem előtt kell tartaniuk néhány fontos szabályt

Melyik a jó sajt-gyümölcs kombó?

Hagyományosan nagyon sokan desszert előtt esznek sajtot gyümölccsel. Bevallom én szinte bármikor, elsősorban vacsorára. Talán még gyerekkoromban alakult úgy, hogy bármelyik másik kisgyerek, nem annyira szerettem a gyümölcsöt, de sajttal egészen más. Kérdés az, hogy vajon egészséges is-e, ha sajtot eszünk gyümölccsel, és mik a legjobb mixek?

Stresszevés és depresszív evéskényszer

Nem is hinnénk el, hogy a stressz és a nagy érzelmi megerőltetés milyen hatással van a szervezetünk alapvető funkcióira. Pedig biztosan mindenkinek volt már görcsben a gyomra, remegett már a térde vagy a keze. És az is biztos, hogy rengeteg stresszevővel találkozhatunk.

Súlycsökkentő szabályok

Mielőtt belevágnál a nagy fogyási akcióba, vésd az emlékezetedbe, hogy nem vagy kövér! Súlyfelesleged van, amit nem kell szégyellned, nem vagy hibás miatta. Csak egy lépés a cél kitűzése. A diétázás olyan, mint bármely más képesség: el kell határoznod magad és keményen dolgoznod kell érte.

Az ökológiailag tudatos étkezés rajtunk múlik

Az év elején készített ökoforradalmi sorozatában a Budapest Park zenészekkel, szakértők segítségével járja körbe a klímaváltozásért felelős területeket és gyűjti össze a hétköznapokban hasznosítható tippeket, hogy együtt változtatni tudjunk, fel tudjunk lépni a klímaváltozás ellen. Természetesen ennek mi is helyt adunk ezúttal az ökológiailag tudatos étkezés pár alapszabálya kerül terítékre.

Egy boldog kapcsolat hizlal?

Minél boldogabb a párkapcsolat, vagy házasság, a tagjai annál jelentősebb túlsúllyal gyarapodnak. Vajon van ebben igazság?

Sokat egyek reggelire?

Több írásom is szólt arról, hogy hogyan mozogjunk, hogyan osszuk be hétköznapjainkat. Ugyanilyen fontos kérdés lehet a munkavégzésünk napján az, hogy vajon mennyi reggelit fogyasszunk és mennyit ebédeljünk. Persze ez nem csak egyénenként, de sokszor nemzetenként is különböző.

Gombából készült finomságok vacsorára

A táplálkozástudomány fejlődésével számos gombafélét vizsgáltak már meg. Számos gombafajról kiderült már, mennyire pozitív tulajdonságokkal, jótékony-és gyógyhatással bírnak.

Az evés rejtett pszichológiája

A fogyókúrázók többsége hamar szembesül azzal, hogy bár a súlycsökkenés negatív energiamérleg következménye, a siker mégsem ennek az egyszerű matematikai képletnek a megértésén múlik. Az ételekhez és az evéshez fűződő érzelmeink a legmeghatározóbbak.

Csak egy kicsit kevesebbet!

Karácsonykor, szilveszterkor hajlamosak vagyunk túlzásokba esni mindenből. Túl sokat vásárolunk, túl sok dekorkütyüt halmozunk fel, rengeteg ételt készítünk, mérték nélkül eszünk, belefér az alkohol, a sok cukor, majd az ehhez társuló tespedés. Később pedig a rossz közérzet, a gyomorrontás, a bűntudat, hogy nem így kellett volna.

Alvás, evés, és minden, amit a stressz kialakíthat

A stresszevés valóban létező probléma, sok fiatal szenved benne, de nemcsak evésre kényszerít az állandó stressz. Agresszív viselkedést is kialakíthat, kényszeres alvást, de a káros szenvedélyek sem ritkák azok körében, akiket a szokásosnál több izgalom ér.

Stresszevés? Számolj le vele!

Sokan azonnal ennivaló, nassolni való után nyúlnak, ha bánat éri őket, ha szomorúak, ha dühösek, ha idegesek, vagy ha nem tudják kezelni a stresszt. Ezzel most leszámolunk!

Az érzelmi evés hátterében álló okok

Az első lépés ahhoz, hogy elejét vegyük e rossz szokásnak, ha megpróbáljuk beazonosítani, mi váltotta ki belőlünk. Milyen szituációk, helyek vagy érzések vezettek ahhoz, hogy az evés kényelmével akarjunk javítani negatív állapotainkon.

Hizlal-e a boldogság?

Az evés mindennapjaink igencsak meghatározó része. Nemcsak az alapvető szükségleteinkhez tartozik hozzá, de nagy események kísérője is. Gondoljunk csak az esküvők utáni vacsorákra, a konferenciákon zajló állófogadásokra, az évfordulós romantikus ebédekre. De vajon örömünkben eszünk? Vagy az evés csak egy megszokott rítus, aminek semmilyen hatása nincs ránk?

Ételek, melyek öregítenek

Ha az egészséges életmód jegyében élünk (de akkor is, ha még nem) tudnunk kell róla, hogy léteznek alattomos kis ételek, amelyek öregítenek bennünket. Melyek ezek és hogy kerülhetjük el őket?

Az ételfüggőség kialakulásának rejtett okai

Ételfüggőség kínoz? Szinte nincs olyan nap, hogy ne kívánj meg egy kis csokit, egy kis sós rágcsálnivalót? Lehet, hogy teljesen mást kíván a szervezeted!

A plusz súly pszichológiai háttere

Az elhízás hátterében álló pszichológiai okok sokrétűek. Általában elmondható azonban, hogy a gyermekkori táplálkozási szokásoknak meghatározó szerepük van abban, hogyan viszonyul a személy az étkezéshez. Ha mindkét szülő túlsúlyos, a gyermek esélye arra, hogy szintén súlyfelesleggel küzködjön75% körül mozog.

A közös vacsora fontosabb, mint gondolnánk

A közös vacsorák nem az evésről szólnak. Nem a háromfogásos családi lakomákat értjük alatta. Az esti közös együttléttől boldogabb és kiegyensúlyozottabb gyerekeink is lehetnek.

Levesek – amelyek lehetnének népszerűbbek

Egyes kultúrákban levest enni sem szokás. A franciák például leginkább valami könnyű salátát esznek előétel gyanánt. Mi viszont élünk-halunk az ízletes levesekért, sőt, újabb és újabb variációkat találunk ki, amelyeket elkészíthetünk. Pedig vannak hagyományos levesek, melyek a megérdemeltnél kisebb figyelmet kapnak. Belőlük láthatunk egy rövidebb összeállítást.

Farsangi ételek

Alig ért véget a karácsony és a szilveszter, megint szezonális kaja van és enni kell, borzasztó. De mikor volt a mama csörögefánkja és kelt tésztája nélkül farsang? Nos, lehet ezt jól is csinálni!

Amikor a cselekvés gátja te vagy – önmagunk csapdájában

Mindannyian kerülünk olykor-olykor nehéz helyzetekbe. De ha magunkat sodorjuk bele folyton, akkor sokkal nehezebb kijönni belőle. Ez a helyzet akkor is, amikor valamit csupán azért nem teszünk meg, mert valami hatalmas visszahúzó erőt tapasztalunk, no de nem akárhonnan: saját magunkból.

Egyél annyit, amennyit csak akarsz!

Egy texasi-ausztrál tudományos összefogás során derült fény arra, hogy egyetlen egy gén elcsípésével megengedhetjük magunkat, hogy annyit együnk, amennyit csak akarunk anélkül, hogy híznánk. Egerek esetében bizonyítottan.

Így viselkedj edzőteremben!

Kaptál edzéstervet, vettél edzőruházatot, van időd, kialakítottál egyfajta napirendet, esetleg társaságod is lett, - pár barátod vagy barátnőd, aki elkísér-, minden adott egy kiadós edzéshez, figyelsz a megfelelő étrendre, minden megvan! Vagy mégsem?

Hagyd abba a kényszerevést!

A kényszer okozta étkezést egyfajta pótcselekvésnek nevezhetjük, hiszen ez a tevékenység mindig kompenzálni próbál valamit, általában lelki problémát. A kényszerevés gátat szab a diétának, fogyókúrának, nem is kérdés: mielőbb le kell szokni róla. De hogyan?

Az a bűvös nasidoboz…

Egy zöld műanyagdoboz. Vagy kék. Szögletes, vagy kör alakú. Nem túl kicsi. Tele nasikkal. Finom és üres kalóriák. Érzelmi evés. Stressz evés. Talán többen is szenvedünk néha ettől.. Mit lehet tenni ez ellen?

Stressz-evés

Az evés az egyik legnépszerűbb unaloműző és stresszcsökkentő tevékenység, főként a fiatalabbak körében. Ám ez egyáltalán nem olyan jó, mint gondolnánk.

Enni vagy nem enni? Ez itt a kérdés!

Unalomból? Stressz miatt? Tévénézés alatt? – egy nap vajon hányszor eszünk és ezek közül vajon mennyi a valódi éhség? Egy kutatás szerint tízféle éhség létezik, ám ezek közül csak egy valódi.

A biztos alapok

Sokszor gondoljuk azt, hogy az egészséges életmódhoz illetve a fitt formánkhoz, csinos külsőnkhöz megannyi drága dolog szükséges, azonban a legfontosabb feltételei a testi és lelki egészségnek valójában nem kerülnek semmibe. Csupán nyolc dolog kell hozzá!

Életmódváltás buktatókkal - semmi baj, megyünk tovább

Akinek nem ismeretlen fogalom a diéta, életmódváltás, akinek voltak már kitűzött célok az életében, aki elindult már valaha is az önmegvalósítás útján, az pontosan tudja, hogy ez a göröngyös út tele van buktatókkal, és bizony meg is botlunk időnként. Azt gondolod, ezért lelkiismeret furdalást kell érezned? Elmondom neked, hogy egyáltalán nem!

Te sem tudsz aludni?

Hullafáradtan ágynak esel. Csend, nyugalom, kényelem, gyerekeket is ágyba varázsoltad, végre pihenés! - gondolod. Már elszámoltál százig, ám valamiért mégis a plafont bámulod, nem tudsz aludni, ha mégis óránként felriadsz, folyton az időt nézed,másnap pedig alig bírsz kikelni az ágyból. Ismerős?

Mit együnk, mit igyunk sportolás után?

Sokan úgy gondolják, ha edzés után esznek, akkor hiába dolgoztak. Ez súlyos tévedés! Az edzés, a testmozgás hasznos, ám egyben megerőltető is a szervezetnek. Mozgás közben izzadással vizet veszítünk, a kalóriaégetéssel pedig tápanyagokat használ fel a szervezetünk. Sportolás után ezért mielőbb érdemes visszaállítani az egyensúlyt!

„Csak még egy kanállal…”

Sajnos nagyon sok kisgyermekes családban felmerül az evés problémája. Nem eszik jól a gyerek, vagy nem akkor és nem azt, amit, és amikor kéne, vagy a korábbi kedvelt ételeit egyik napról a másikra már csak turkálja a tányérban. A kényszerítéssel azonban a gyermeknek védekező mechanizmusa alakul ki, az étkezés ellen. De, akkor mi a teendő?

Hosszabb utazás kisgyerekkel, avagy "Ott vagyunk már?"

Igazi kihívás két gyerekkel zökkenőmentesen elindulni s bárhová időben odaérni, a hosszabb utazásokat, azonban alaposan meg kell tervezni! Néhány ötletet adunk most arra, hogyan lehet enyhíteni a hosszú utak unalmát.

Együnk színeket! - Szivárvány, a tányérunkon!

Gyönyörű évszaknál járunk, elkezdődött a tavasz, igaz szeszélyes mivolta megmutatkozik, de mégis az egyik év legizgalmasabb hónapjait jelenti. Gondolj csak a kedvenc színeidre, s most nemcsak a ruháidról beszélek, hanem szivárványszínű virágokról, színes ételekről. Együnk tavasszal színeket!

Evészavar II.- Orthorexia

Vékony mesgye választja el a következetesen egészségesen étkezőt, a kényszeresen (betegesen ) csak egészséges(nek vélt) ételeket fogyasztótól. Mi az a pont, ahol már nem becsülnünk kell valakit a kitartása, következetessége miatt, hanem aggódnunk, hogy egészséges-étel függőségben (orthorexiában) szenved?

Torkoskodás okosan

A „Torkos Csütörtök” hagyományosan hamvazó szerdát követő napon megtört böjt napja, idén február 15-re esik. Mivel a Magyar Turizmus Zrt. által újraélesztett ünnepnek már nincs központi szervezése, ezért a Valentin-nap miatt néhány étterem egy héttel előbb tartja a hagyományos féláras torkos csütörtöki akcióját.

Karácsony pluszkilók nélkül

Megelőzhetjük-e valahogy a karácsonyi súlytöbbletet, amikor ott vannak a nagymama isteni süteményei, na és persze a jobbnál jobb receptek? Elképzelhető a január diéta nélkül? Néhány ötlettel segítünk, szuper receptek is a cikkben!

Tudatos súlytartás az ünnepek alatt

Karácsonyi időszak, mértéktelen evés és ivás, nem tetsző szám a mérlegen, szűk nadrágok, fogadalom, fogyókúra és tele edzőtermek... Röviden így lehetne jellemezni az év végi életmód-menetrendet. Muszáj ennek így lennie? Mi lenne, ha időben gondolkodnánk már az ünnepek előtt, és tudatosan készülve elkerülnénk ezt az őrületet?

Itt a melegszendvics-szezon!

Mikor máskor együnk melegszendvicset, mint az őszi és téli hónapokban, amikor szervezetünk még inkább vágyik a meleg ételekre? Készítsük el változatos formában, sőt lehetőség szerint egészségesen! Íme a szerkesztőség kedvencei.

Miért eszünk többet, mint amire szükségünk van?

A túlsúly oka nem csak az, hogy hizlaló ételeket fogyasztunk, hanem az is, hogy jóval többet eszünk, mint amire szükségünk lenne. Ezen a téren a változást nem a gyomrunknál, hanem fejben kell elkezdeni.

A tudatos evés alapjai

Sokan ismerjük a tudatosság kifejezést, de vajon tisztában vagyunk-e annak, hogy ez alkalmazható az étkezéseink során is?

Ipari termék, nem pedig élelmiszer?

Nagyon messze távolodtunk attól a világtól, hogy ismeretségi forráson keresztül szerezzük be az ennivalónkat, vagy mi magunk állítjuk elő az élelmiszert. A vidéki életforma követői csökkentek, ezzel együtt pedig terjed a nagy hasznot hozó élelmiszeripar. Kérdés az, hogy mit eszünk valójában?

Többet eszünk az okostelefonok miatt?

Az internet, az okostelefonok növelhetik az agy impulzusigényét, és használatuk révén gyakran kap üzenetet a jutalomközpont. Szinte ugyanez történik evéskor, a finomságok fogyasztásakor is – a két terület összefüggése pedig elgondolkodtató.

Így ehetsz kevesebbet

Mindannyian tudjuk, hogy a diéta, valamint alakunk megőrzésének titka, hogy nem esszük túl magunkat, és normális mennyiségű ételt fogyasztunk. Igen ám, de a társadalom többsége "túlfogyasztó", azaz többet eszik, mint amennyire valójában szüksége lenne. Hogyan érhetjük el, hogy kevesebbet tudjunk enni?

Kardiót vagy súlyzókat válasszunk, ha fogyni szeretnénk?

Évtizedek óta ismert az a hagyományos felfogás, miszerint a kardió edzés a legjobb, ha fogyni szeretnénk. Közben megismerkedhettünk a súlyzós edzésformával is. De vajon melyik a hatékonyabb?

Így esznek az ínyencek

A civilizált, időhiányban szenvedő társadalom "elfelejtett okosan enni". A nagy rohanás közepette túl sokat és túl gyorsan eszünk, s közben nem is érezzük az ételek ízét. Ideje változtatni a szokásainkon, hogy valóban élvezetté váljon az étkezés!

Mit tegyünk télen a tányérunkra?

A hideg évszakban nagyobb fejtörést okoz, hogy miként táplálkozzunk egészségesen, hiszen szűkösebb a szezonális zöldségek és gyümölcsök kínálata, a megbetegedések viszont gyakoribbak. Milyen ételek fogyasztása javasolt ebben az időszakban?

Menüváltozatok diétás életmódhoz

A magyar étkezési szokások szerint egy átlagos ebéd sorrendje: leves, főétel, desszert. Igen ám, de egy ilyen menüsor kalóriatartalma igencsak elgondolkodtató! Ha fogyni szeretnénk, vagy csak megtartani az egészséges testsúlyunkat, akkor érdemes átalakítani a hagyományos menüt.

Együnk zöldségeket egyszerűen, könnyedén!

Sokunk számára még felnőttként is gondot okoz a zöldségek rendszeres és tudatos fogyasztása, hiszen mennyivel csábítóbb egy illatos péksütemény vagy egy szelet csokoládé. Cikkünkben bemutatunk néhány egyszerű tippet, amivel könnyebbé tehetjük a tudatos zöldségfogyasztást!

A pont, amivel örökre véget vethetsz az elhízásnak

Egyetlenegy dolog megtanulásával örök időkre szembeszállhatunk a túlsúllyal, vajon mi lehet ez? Cikkünkből kiderül!

A frontok az étvágyunkra is hatással vannak

Nem érted, hogy miként változik az étvágyad, miért vágysz egyik nap több ételre, máskor pedig kevesebbre? Nos, mindehhez még a fronthatásoknak is köze lehet! Természetesen sok más tényező is közrejátszik, amivel érdemes foglalkozni.

Vacsora könnyedén

Az összes étkezés közül a vacsoránál kell a legtudatosabbnak lenni, ha szeretnénk elkerülni a plusz kilókat. Nem egyszerű egészségesen összeállítani az esti menüt, de mi segítünk!

Túl sokat eszünk!

Sajnos ez nem is kérdés. Vajon ennek mi az oka? Több helyen is kereshetjük a problémát. Lássuk!

Nem biztos, hogy le tudod mozogni, amit megeszel…

Jellemző sokakra, akik sportolnak, hogy azt hiszik: bármennyit ehetnek, hiszen majd lemozogják azt. Csakhogy mindez nem is olyan egyszerű, mint gondolnánk! Egy zacskó chipset például csak 10 km futással tudunk kompenzálni.

Ésszel enni kétféleképp is lehet

Min múlik, hogy mennyit eszünk? Az egyik tényező persze a fizikai állapotunk, de még fontosabb a gondolkodásmódunk.

Frissítő táplálkozás

Mit együnk, ha az ünnepek után szeretnénk könnyedebbek lenni? Íme néhány ötlet a cikkünkben. A jó hír az, hogy ezeket az ételeket nem csak megenni és megemészteni, hanem elkészíteni is nagyon egyszerű.

Edzem és többet eszem…?

Ehetek-e többet, ha sportolok? Ez itt a kérdés. Sokan abba a hibába esnek, ha elkezdenek edzeni, hogy azt gondolják: „úgyis lemozgom!” – de vajon ennek mennyi létjogosultsága van?

Utazás az egészség felé - Bodrogi Réka életmód oldala

Az egészséges életmód egy kaland, olyan, mint egy nagy utazás. Erről szól Bodrogi Réka blogja és facebook oldala, a Le Grand Voyage, ahol kreatív tippeket kaphatunk az életmódváltáshoz, a testi és lelki egészség megéléséhez.

Éjjel is ehet, csak nem mindegy mit

A legújabb kutatások szerint este, sőt éjszaka is ehetünk, ettől még nem leszünk hízékonyabbak és nem élünk egészségtelenül. Persze egyáltalán nem mindegy, mit és mennyit.

„Eszem, amíg elvesztem az eszem” – avagy nem mindegy a mennyiség

Táplálkozhat valaki bármily egészségesen, ha nem megfelelő mennyiségeket eszik. Ez elsősorban akkor okoz problémát, ha túl nagyok az adagok, de természetesen a kevés étel is gondokat okozhat.

Nem minden kutya ehet csontot

Ismerjük a klasszikus nézőpontot: nincs is jobb egy „nyeles húsnál”, a felhasználás pedig 100%-os, mert a csontot majd megeszi a kutya.