Menü

A zene hatással van a növényekre

Bár a növények nem rendelkeznek kifejezetten a hangok érzékelésére alkalmas szervvel, a hanghullámokat tökéletesen érzékelik. A hanghullámok rezgései pedig a megfigyelések szerint felgyorsítják az úgynevezett protoplazmatikus mozgást, amely fokozza a növények sejtalkotását. Ez pedig hatással van a növények egész rendszerére, így az ásványi anyag tartalom is megnövekedhet a stimuláció hatására, így erősebb és nagyobb lesz a zenehallgató növény.

Az énidő nem önzőség

Az egyéni boldogság megjelenésével egyre lényegesebbé vált a személyes jólét. Olyannyira fontossá, hogy ma már az önmagunkkal való foglalkozás adja társadalmunk alapját. Az énidő napjainkban divatos kifejezés, sok helyen látjuk, de általában elsiklunk felette. Sokan azt gondolják, hogy elegendő időt töltenek el saját testi-lelki egészségük ápolásával, de ez egy jóval hosszabb folyamat tud lenni, mint a pillanatnyi pihenés.

Korai zenei nevelés fontossága

Születésünktől kezdve megvan az a képességünk, hogy észleljük a dolgok zeneiségét. Sőt, ez a képességünk segít minél hamarabb megérteni a világ történéseit. Talán nem is olyan véletlen, hogy összehangolódásnak nevezzük az újszülöttekkel való kezdeti összecsiszolódást. Számukra még ez az elsődleges információforrás, és ennek további támogatása a fejlődési területek mindegyikére pozitív hatással lesz.

Misophonia – amikor minden hang zavaró

Ismerjük az érzést, amikor nem bírjuk elviselni a minket körülvevő zajokat, de ez általában akkor fordul elő, ha fáradtak vagyunk, nehezen koncentrálunk, de van olyan, amikor a nap minden percében elviselhetetlenek a zajok.

A Király tragédiája

Karakterdráma, zenés életrajz, modern kori feminista történet, rendszerváltás-sztori. A Király, vagyis a “Zámbó Jimmy sorozat” egyszerre több tényről akar beszélni, és jól meg is fogja a dolgokat. A sorozat egy retró hangulattól fűtött, “tömjénnel teli”, de közben jól aktualizált dráma egy megrázó emberi történetről. Alapjaiban szórakoztató és közben a legkisebb humor is szomorú valóságot sugall. Ezt a sorozatot még évekig fogjuk emlegetni a legjobb magyar alkotások között.

Hogyan befolyásolja a zene az agy működését és javítja a memóriát?

A tudósok már régóta észrevették, hogy a zenehallgatás befolyásolhatja a mentális folyamatokat. A megfelelően kiválasztott dallamok pedig stimulálják az agy produktív munkáját. Tehát hogyan befolyásolja a zene az emberi agy működését, illetve lehetséges-e zenedarabok segítségével fejleszteni a mentális képességeket és az emlékezetet, és milyen zenét hallgassunk?

Csináljunk otthoni edzősarkot!

Nem mindenki olyan szerencsés, hogy saját, jól felszerelt konditeremmel rendelkezzen otthon, de egy mini torna-sarkot, edző-részt leválaszthatunk valamelyik helyiségből, gondolkozzunk csak el rajta!

Nagy a stressz? Hallgass jazzt!

Sokunkkal előfordult már, hogy egy-egy művészetterület, stílus vagy alkotás befogadásába beletört a bicskánk. A jazz-zene ebből a szempontból különösen „veszélyeztetett”, hiszen a közgondolkodás jó pár olyan címkét ragasztott rá, mint: érthetetlen, disszonáns, öncélú. E matricák mögé merészkedve azonban izgalmas dolgokra bukkantam: a jazz tulajdonképpen a karrier C-vitaminja, a lelki egészség füvesembere – ja, és főleg koncertteremben, ágyban és golfpályán hallgatandó.

A zene hatásai a babákra

A kellemes hangok, a zenehallgatás, a várandósság alatti éneklés, bizonyítottan hatással van a magzatra a pocakban. A zene abszolút pozitív hatásai régóta köztudottak, a kicsiknek való éneklés sok szempontból fejlesztő lehet.

Új hobbik 60 felett

Nemrég a 60 év felettieknek ajánlott sportokról, mozgásformákról írtam, ma inkább az életkor előrehaladtával választható új hobbikról esik néhány szó, hiszen a 60-as években is megannyi érdekes és új dolgot lehet kipróbálni.

Egész nap dúdolsz? – Dallamtapadásod van

Mindenkinél előfordul, hogy meghall egy dalt, ritmust, éneket, de akár egy jól elkészült reklámszöveget és beleköltözik az elméjébe, nem hagy nyugalmat, állandóan ott motoszkál, ezt hívjuk dallamtapadásnak. Nézzük, miről is van szó.

Táncolj a testi-lelki egészségedért

A mindennapi mozgást, edzést nem csak felülésekkel és fekvőtámaszokkal tudhatjuk le, hanem tánccal is és ne higgyük, hogy csak az táncolhat, aki profin mozgatja a testrészeit. A tánc átmozgat, erősít, leizzaszt, erőt ad, feltölt.

Napszúrás ellen ezek a módszerek hatékonyak

A hőség komoly veszélyekkel is együtt járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb a napszúrás. De mit tehetünk ellene?

A király halott, hát éljen a király!

Baz Luhrmann nem aprózta el. A nagy epikus filmek (pl. Ausztrália) után a giccs határán(?) lezongorázott A nagy Gatsby vagy éppen a szürreálisan csömör Moulin Rouge után bejelentkezett az idei Oscarra egy Elvis életrajzi filmmel. A gonosz kizsigerelő producer/menedzser/pótapa szerepében Tom Hanks rosszalkodhat végre egy kicsit. Popcorn be, lemezeket élesíts és hagyj szóljon!!!

Újra elkezdődhet a nyári fesztiválok tömkelege

A koronavírus-járvány a korábbi években hazavágta a nyári fesztiválok piacát. Az biztos, hogy az idei évben hatalmas tömegek akarnak majd fesztiválozni a korábbi évekhez hasonlóan, és könnyen lehet, hogy a bulizni vágyó tömeg a Covid előtti időszakot is felülmúlja. Ráadásul így június közepe felé, már a legtöbb fesztiválnak meg vannak a fellépői, árai, pontos helyszíne és programjai, egyszóval már most is lehet valamelyest előre tervezni. Nézzünk meg néhány hazai fesztivált a különböző alapvető információkkal, fellépőkkel, programokkal kapcsolatban!

Coda filmkritika

A CODA című film a tavalyi évben debütált a Sundance filmfesztiválon és már ott is nagy sikereket ért el, idén pedig megkapta az alkotás a legjobb filmnek járó Oscar-díjat. A film története egyfajta családtörténetként fogható fel, valamint mellette húzódik egy coming-of-age sztori is, azaz felnövéstörténet. A film mindkét műfajban megállja a helyét, megnevettetve és mégis egy nagyon komoly történetet elmesélve a nézőknek. Azonban jó helyre került-e az idei “arany szobor”?

Az éneklés különleges ereje

Az éneklés erősíti immunrendszerünket és stresszoldó hatású. "Rezgésbe hozza" agyunkat és megnöveli életörömünket. És az éneklés megnyithatja kapuit a spiritualitáshoz. Mindegy, hogy valaki profi vagy amatőr. Mindennek elérése érdekében nem kell szépen énekelnünk, csak teljes odaadással.

Újévi hagyományok, babonák, népszokások

Hamarosan búcsúztatjuk a 2021-es esztendőt és beköszönt az új év. Mielőtt koccintunk az óévre és köszöntjük az új esztendőt, nézzünk néhány ehhez ez ünnepkörhöz tartozó népszokást, babonát és hiedelmet.

Karácsony története és jelene

A karácsony a kereszténység talán legnagyobb ünnepe. Karácsony napján, december 25-én Jézus Krisztus megszületését ünnepeljük. A szeretet ünnepét keresztény volta ellenére ma már általában az emberek széles körben ünneplik. A modern és népszerű ünneppel a helyi kultúrától függően együtt jár az ajándékozás, a karácsonyi zene, a szentestei vacsora és ünnepi hangulatú tárgyakkal való díszítés, valamint a karácsonyfa díszítése, és Magyarországon a szaloncukor fogyasztás is az ünnep része.

A hastánc, mint életstílus

A hastánc a testnek-léleknek egy különleges kifejezőeszköze, melyben fontos szerepet játszik a kreativitás, az önkifejezés, a spiritualitás. A hastánc, több, mint tánc. Életstílus. Bartha Rékával, a Lunotis Tribal Academy fellépőcsoportjának tagjával beszélgettem.

Miért fontos az emberiség életében a tánc?

A zene és a tánc nagyjából egyidős lehet az emberiséggel. Tudjuk, hogy már az ősemberek is készítettek hangszereket bőrből, fából, kövekből. A táncot nonverbális kommunikációnak is tekinthetjük, de egy biztos: a tánc nyelvét a világon mindenhol ismerik. Április 29-e pedig a nemzetközi táncnap!

Ami miatt rosszul indul a napod

Az mindenkinek ismerős érzés, mikor a legjobb álmunkból kell felkelni az ágyból, kora reggel, még sötétben, a melegből, a jó puha takaró alól, a kényelmes testhelyzetünkből, s az ablakot kitárva, nem is a legbarátságosabb idő fogad. Talán épp esik is. Talán még hétfő is van. Bizony ebből szép kihozni a legjobbat. Néhány tipp, mellyel jobban indul a reggel.

Filmajánló: A vezércsel

A vezércsel. A film, amin senki sem fog unatkozni. A film, ami egy nagyon fordulatos, több epizódból álló bámulatosan lebilincselő film. A vezércsel, eredeti címén a „The Queen's Gambit” egy idei, 2020-as amerikai drámasorozat, érdemes megnézni!

Stresszoldás karantén idején

A karantén hetei alatt a mentális egészség megőrzése kulcskérdés.

Tippek túlköltekezés ellen I.

Ki ne járt volna már úgy, hogy elugrik két dologért a boltba, aztán alig bírja cipelni a sok akciós holmit, mert hát ugye ez most milyen jó árban volt…Hazaviszünk egy halom felesleges holmit, mikor a hűtőből az előző se fogyott el, aztán csodálkozunk, hogy kifolyik a kezünkből a pénz. Figyeljünk néhány bolti trükkre, amivel vásárlásra csábítanak bennünket.

Hogyan ne legyen unalmas a futópad

Egy futópadon lassan telik az idő. Hasznos találmány ugyan, de monoton. Mit tehetünk, amivel kevésbé unatkozunk a futópadon?

A séta, mint edzés

A szakértők azt mondják, már napi harminc perc intenzív sétával rengeteget javíthatunk az erőnlétünkön, ha pedig egy tempós sétát, vagy emelkedőre gyaloglást választunk, amivel bizony az anyagcserét is felpörgethetjük, akkor már egy kiadós zsírégető mozgásformáról beszélünk.

Melyek voltak a legjobb Morricone filmek?

Kiválasztottam néhány olyan filmet, amik egyrészt nagy hatással voltak rám, másrészt azonban kétséget kizáróan magukon viselték Morricone zenei kézjegyét is. Szándékosan veszek a listába olyan filmeket is, amik a legszélesebb közönség számára kevésbé ismertek. A Keresztapa tehát most kimarad, azt nem lehet eléggé méltatni, de ennek ellenére mégsem tudok kihagyni néhányat legismertebb művei közül, és nem is akarok.
Annyi bizonyos, hogyha a XX. századi művészvilág legnagyobb hatású embereit kell felsorolni, Ennio Morricone-nak köztük, nem is lesz, már van, a helye.

Zenét hallgatok a munkahelyemen. Vajon jól teszem?

Bizonyos előnyei vannak, de ugyanúgy megtaláljuk a hátrányait is. Nem mindegy, milyen az a zene, milyen hangerővel szól, és egyáltalán, kikkel vagyunk egy irodában. Íme egy kis elemzés, objektív és szubjektív szemüvegen keresztül egyaránt.

Szomorú zene, szomorú napok?

A zenei ízlésünk évezredek óta változásban van. A zene az egyik legösszetettebb kifejező eszköz. Minden eleme sugall valamit, és elér valamilyen hatást. Hogy milyet, az viszont személyektől is függ, teljesen egyéni is lehet. Mégis mi lehet annak a jelenségnek az oka, amire mostanában felfigyelhetünk, vagyis hogy a lágyabb, melankolikusabb dalok iránti kereslet tartósan nagyobbnak bizonyul?

Futófelszerelés

Bizony a legdrágább cipőm, a futócipőm, többet ér, mint az összes többi együttvéve. Nem kötelező divatbemutatót tartani a városnak futás közben, de van jónéhány olyan kiegészítő, ami komfortosabbá teszi a sport élményét.

Zene, mint hangulatjavító

Egy új kutatás szerint napi minimum 1 óra zenehallgatás jó hatással van az egészségünkre. A zene központi szerepet tölt be az életünkben, számos dologra gyógyír. Hangulatjavító, stresszcsökkentő

Mire jó a zeneterápia?

Mire jó a zeneterápia? S kik a zeneterapeuták? Orvosok, akik zenével gyógyítanak, vagy zenészek, aki mellesleg orvosként is praktizálnak?

Az éneklés egészséges energiákat ad

Mielőtt egy kisgyermek megtanul beszélni, már az úgynevezett nyelv előtti ábécé rendszerében képes kommunikálni az édesanyjával. Ez a fajta nonverbális kommunikáció, a játék a hangszínnel, hangmagasággal, hanglejtéssel, hangerővel és tempóval, megegyezik a zene kifejezőeszközeivel.

A zenetanulás pozitívan hat az agyműködésre

Függetlenül attól, hogy milyen dalokat szeretünk hallgatni, kik a kedvenceink, csak a javunkat szolgálja a zene szeretete, fizikai és mentális egészségünket jótékonyan befolyásolja.

Tud-e akárki jól énekelni?

Ha választani lehetne, mindannyian szép, csilingelő hangot választanánk magunknak. De nem mindenkinek adatik ez meg valóban. Viszont, a hiedelmekkel ellentétben, az énekhang viszonylag jól fejleszthető.

Táborozás felnőttként

Nem, a tábor nem csupán egy olyan hely, ahová óvodás vagy iskolás gyermekünket küldjük, míg mi a végeláthatatlan munkával küzdünk a nyári időszakban. Táborba az ifjúság is járhat, akik közösségben akarják tölteni az idejük egy részét, és ugyanúgy felnőttek is, akik új élményekkel akarnak gazdagodni.

Jade Spirit fesztivál

A béke és lelki harmónia szigete Budapesttől alig karnyújtásnyira, a dunavarsányi Jade Beach fövenyén! Ha szeretnél megpihenni, jobban megismernéd önmagad és értékes programokra vágysz, akkor július 11. és 15. között vár a Jade Spirit Fesztivál meghittsége, csodás helyszíne és megtartó közössége!

Mi vagy ki alakíthat ki jó csoportot?

Ha jól szétnézünk a világban, minden intézmény kisebb csoportokra osztja az emberek sokaságát. Csakhogy ezek nem önkéntes alapon alakulnak ki, és nem is feltétlenül szerencsés összetételűek. Mégis előfordul, hogy egy jó csoportdinamikával rendelkező, közösségnek tekinthető csoportosulás alakul ki. Ám ennek vannak bizonyos feltételei.

Futóverseny kontra hétköznapi futás

Mi a jó egy futóversenyben? Miért más, mint egy hagyományos edzés? Miért fizetünk érte - nem keveset -, s miért vállalunk egyre nagyobb kihívásokat? Egyáltalán, mi a jó ebben? Miért kell nekünk a versenyzés és mitől ad más élményt 10 km egy versenyen, mint ugyanez a 10km-es táv a hétköznapokban?

Táncra fel

A tánc dinamika, a tánc az élet. Az ismert szabadidős sportok, mozgásformák közül meglepő módon a legrégebbi tánc az egyik legegészségesebb. Aktiválja a testet és a lelket. Ne feledjünk remek szociális háló "fonásban" való fontos szerepét. A zene gyógyító hatásáról sokat beszélünk, essen most pár szó a tánc egészségmegőrző és fittebbé tevő szerepéről

8 ok, hogy miért menj táncházba egy sima buli helyett

Szórakozni mindenki szeret. Ennek vannak közismert, szűk körben ismert, és egészen sajátos módjai is. Kevesen tudnak ellenállni egy jó lagzinak, ahol élő zene és hangulatos díszítés biztosítja a táncos jókedvet. És ezt a hangulatot sok más buli is igyekszik megtartani. De ha valami újra vágysz, akkor mindenképpen próbáld ki a táncházat! Íme, nyolc érv, hogy miért.

Hogyan (ne) viselkedjünk konditeremben?

Néhány egyszerű illemszabály betartásával mindenki kellemesebben és családias légkörben érezheti magát az edzőteremben, mely dolgokra figyeljünk oda, ha a sportnak ezt a fajtáját választjuk?

Programok egyedül? Miért ne?

Ha eddig meg voltál győződve róla, hogy egyedül nem lehet jó programokat kitalálni, akkor ezeket a sorokat mindenképp el kell olvasnod. Ugyanis rengeteg érdekes dolgot lehet csinálni egyedül: még nyaralni, pihenni, kikapcsolódni is, nem is beszélve az egyéb, nagyon izgalmas programokról.

Egyedül élni szakítás után

Egy kapcsolat lezárása után meg kell tanulni ismét egyedül lenni. A lent olvasható tippeket a cikk írója kapta bátorításul, hogy átvészelje az átmeneti időszakot.

Bohócdoktorok

Egy betegség, kórházban tartózkodás vagy egy fájdalmas beavatkozás gyakran próbára teszi a gyerekek, és a felnőttek lelki erejét. A humor és a nevetés éppen ezekben a helyzetekben tud segíteni. De kik azok a bohócdoktorok?

Színek, illatok, élmények - mi segít a tanulásban?

A környezetünk nagyon sok mindent befolyásol az életünkben. A tanulás és elsajátítás is olyan dolgok, melyekre nemcsak a saját befogadóképességünk van hatással, hanem a magunk körül tapasztalt jelenségek is. Mi minden teheti könnyebbé a tanulást a környezetünkben?

10 dolog, ami jobbá teszi az életedet

Átvergődni az életen egy művészeti forma, és amit legtöbbször kreálni próbálunk, nem publikus. De számos módja van annak, hogy javítsunk a léten. Lentebb néhány segítő tippet olvashattok.

Beteg gyerekkel otthon

Nem alszik éjjel. Csillog a szeme. Forró a homloka, arca, háta. Izzad. Lázas. Nyűgös. Beteg. Hétfő reggel van.

Hány nap van karácsonyig?

Ahhoz, hogy a karácsony igazán úgy sikerüljön, ahogy elterveztük, a készülődést időben el kell kezdenünk, méghozzá egy jó tervezéssel. Hány nap is van még karácsonyig?

Mindörökké Queen

A X-Men filmek őrangyala, Bryan Singer és a Mr. Robot sorozat sztárja Rami Malek nem akármilyen ajándékot hozott nekünk a mozikba. Freddie Mercury élete eddig is filmért kiáltott, most itt az idő.

Migrén? Időjárás? Stressz? – Mit tegyek a fejfájás ellen?

A fejfájás nem ismeretlen probléma szinte senki előtt. Néha azt sem tudjuk, hogy mi okozza, csak jön, és sokszor az is rejtély, hogy mitől múlt el. Ezért aztán az univerzális fejfájás-elmulasztó módszer még várat magára, de biztos, hogy mindnyájunknak megvan a maga rítusa, amit fejfájás esetén bevet. Persze ez attól is függ, hogy mi alakítja ki azt.

Teendők ha esküvőre készülsz

Manapság a saját szervezésű esküvők egyre divatosabbak. Nemcsak azért, mert nem mindenki engedheti meg magának az esküvőszervezőt, hanem azért is, mert így egészen biztosan minden az ifjú pár ízlését fogja tükrözni ráadásul minden mozzanat ismerős és saját lesz.

A kubai salsa tanfolyamokról

Biztosan találkoztál már olyan plakáttal, amelyen a kubai salsa-tanfolyamot hirdették, még azt is hozzátették, hogy az első alkalom ingyenes. Elmentél rá? Ha nem, akkor most kaphatsz egy kis ízelítőt belőle

Mamma Mia! a folytatások hálójában

A film, amely friss vért hozott az ABBA számok eladási pangásába immáron tíz éves. A Mamma Mia! sikere miatt nem kerülhette el végzetét és a folytatása ezúttal az egykori főhősnő fiatal kalandjait mutatja be valamint lánya hotel nyitási ambícióit.

A zene hatása egészségünkre

Az, hogy a zene megmozgat, felüdít, szórakoztat, és jobb kedvre derít, nem mai találmány. Évezredek óta szeretnek az emberek zenére mulatni, de nemcsak ez az oka annak, hogy annyian szeretik. Az ember testi és lelki egészségéhez is rengeteg köze van.

A biztos alapok

Sokszor gondoljuk azt, hogy az egészséges életmódhoz illetve a fitt formánkhoz, csinos külsőnkhöz megannyi drága dolog szükséges, azonban a legfontosabb feltételei a testi és lelki egészségnek valójában nem kerülnek semmibe. Csupán nyolc dolog kell hozzá!

Egészségünk megőrzése, fesztivál közben is!

Az egészségünk az év minden napján fontos, bár erről hajlamosak vagyunk megfeledkezni néhány nap erejéig. Ilyen alkalmak a nyári fesztiválok is, ahová fiatalok tízezrei mennek, hogy egy hétig kiszabaduljanak az otthon nyugalmából és felpörgessék az életüket. Pedig, néhány dolgot ott is tehetünk egészségünk megőrzése érdekében.

Mit sportoljak? – III. A futás

Mostanában a futás reneszánszát éli, de még mindig vannak, akik nehezen szánják rá magukat. Pedig, az egyik legrugalmasabban űzhető testmozgás.

Hosszabbítsd meg az életed! Íme, öt dolog!

A Harvardi Egyetem kutatói közöltek egy mindenre kiterjedő tanulmányt, melyből kiderült a hosszabb élet öt kulcsa. A szakemberek szerint ezzel az öt szabállyal, évekkel is tovább élhetünk. Íme...

Feszültségoldás a hétköznapokban

Pszichológusok ezrei dolgoznak egy univerzális módszeren, ami megkönnyítené az emberek életét, természetesen az övékkel együtt. Bár évről évre egyre több pszichológust képeznek, mégis egyre nagyobb szükség van rájuk. Ám vannak olyan problémák, amelyek még nem feltétlen igénylik szakember segítségét.

Újra hódít a bakelit!

Ha nyitott szemmel sétálunk a városok utcáin, olykor-olykor szembe találhatjuk magunkat egy lemezbolttal. Ilyenkor, eszünkbe jutnak a régi szép emlékek, esetleg a gyerekünknek megmutatjuk, hogy mi is az a bakelit lemez. De nem is gondolnánk mekkora érték a mai napig és, hogy mennyi gyűjtőt találhatunk napjainkban.

Sport? Kultúra? Életmód? – Amit a néptánc adhat nekünk

Mindenki szeret egy hosszú hét után, péntek este kikapcsolódni. Pihenni, nézni egy filmet, jó meleg fürdőt venni, és egyszerűen nem gondolni semmire. Mozgás? Az ilyenkor szóba sem jöhet. Mégis sokan ilyenkor táncpróbákra járnak. No, de miért is teszik ezt?

Zene az ember életében

Egy napunk sem telhet úgy el, hogy ne hallottunk volna valamilyen muzsikát. Gondoljunk csak bele, hogy utazás közben, munkahelyen, iskolában, vagy csak sétálva az utcán is érintkezhetünk a zenével. De milyen hatással van ránk?

Egyetlen kattintással segíthet egy nyíregyházi kórháznak!

Rendhagyó jótékonysági akciót indított a The Immigrants, amely színt akar vinni egy kórház életébe. Aki megosztja a zenekar legújabb, Let’s Get Lost című videóklipjét és szavaz a klipben található linken, segíthet egy nyíregyházi intézmény megszépítésében.

Hogyan szűnik meg az időérzékünk vásárláskor?

Itt a karácsonyi láz és ezzel együtt rohamosan nő a bevásárlóközpontok tömeges forgalma. Milyen marketing trükköket, taktikákat vetnek be az üzletek, hogy minél több időt töltsünk bent vásárlással?

A zene hatása a kreativitásra

Vitathatatlan, hogy a zene egyik legfeltűnőbb sajátossága az érzelmeinkre való ráhatás. Vajon lehet ezt a hatást a kreativitás növelésére is használni?

Ilyen koncerten még nem voltál

Az érzékek maximumát és különleges élményt nyújtott számomra Kövi Szabolcs koncertje a Szegedi Füvészkertben. Madárdal, zöldellő fák és a kék égen úszó felhők között szólaltatta meg csodálatos hangszereit, s mindezt egy nyugányon fekve hallgathattuk végig. Érdemes kipróbálni!

A zenehallgatáson túl

Gyakori, hogy a zenehallgatásnak sok előnyt tulajdonítanak, ugyanakkor a zenetanulás bizonyítottan lepipálja a kétségkívül szórakoztató időtöltést.

Idén is volt Everness – ez a fesztivál más, mint a többi

A nyár a fesztiválok időszaka, de van egy közöttük, ami más, mint a többi. A balatoni színhelyű Everness a lélekkel foglalkozik, és önmagadhoz visz közelebb.

Programajánló: Everness Weekend – a Tudatosság Hétvégéje

A tudatossággal foglalkozó sorozatunkban ezúttal egy programajánlót teszünk közzé, hogy még Ön is megvásárolhassa a jegyét a Budapesten megrendezésre kerülő Everness Weekendre – a Tudatosság Hétvégéjére. Lelki és testi feltöltődés a javából!

Idén is vár az Everness Fesztivál

A Tudatosság ünnepének nevezett öt napos rendezvény mindenképpen különbözik a többi fesztiváltól. Itt ugyanis a bulizás helyett a lélek a lényeg.

Zene megelőzésre

A zene jótékony hatása nagyon sokrétű, a zenei oktatás nemcsak a lélekre, hanem a testre is kifejezetten jó hatással van.

Ünnepi toplista

Ha valami újdonságra és frissességre vágyunk, nem könnyű minőségi zenei tartalommal megtölteni a karácsonyt. Nem könnyű, de nem is lehetetlen. Ajánlataink a cikk végén!

A zene különleges ereje

A zene és az ének nemcsak kellemes élményt hordoz magában, hanem számos jótékony hatással lehet akár már egészen kisgyerekek esetében.

Vasárnap a Magyar Dal Napja

Az idén, szeptember 8-án, vasárnap tartják meg a Magyar Dal Napját, ahol tíz vidéki, tizennégy fővárosi és egy határon túli városban szerveznek programokat.

Ezt próbáld ki: zumba

Az „Ezt próbál ki” című sorozatunkban újabb és régebbi mozgásformákat mutatunk be hétről-hétre. Ezúttal egy napjainkban divatos, táncra épülő sportolási lehetőséget, a zumbát mutatjuk be.