Menü

Testi-lelki felépülés szülés után

Bár a várandóság illetve a szülés korántsem tekinthető betegségnek, mégis komoly fizikai és lelki megterhelést jelent, ezért fontos, hogy beszéljünk a szülés utáni felépülésről.

A várandóság és a szülés rengeteg energiát von el a kismama szervezetétől, mind fizikális, mind mentális értelemben. Ahhoz, hogy energikusak legyünk, nem elég pusztán az a pozitív érzelmi többlet, amit a baba érkezése jelent, ez a fajta „lelkesedés” ugyanis idővel nem elégséges, és akár túlzott kimerülésbe is átcsaphat. Sok kismama ugyanis ilyenkor, a hormonok által kiváltott és egyéb érzelmi hullámoknak köszönhetően mindenféle saját szükségletet háttérbe szorítva, rendkívüli energiákat mozgósít, melynek egyetlen célpontja a baba igényeinek kielégítése.

De az elhanyagolt szükségletek idővel kérik a magukét, az alváshiány, a fáradtság, a rendszertelen és nem elégséges étkezések komoly következményekkel járhatnak. Ezért fontos tudatosan (mert ilyenkor az ösztönök csak a babára „figyelnek”) megfogadni a következő tanácsokat.

Az első időszakban a kismamák úgy érezhetik, összecsapnak a hullámok a fejük fellett: nem érik utol magukat, és minden pillanatot ki kell használni aktív tevékenységre. Mégis fontos, hogy a saját pihenésünkre is szánjunk időt, amikor a baba alszik, mi magunk is próbáljunk meg aludni, vagy pihenni. A kikapcsolódás beiktatása is „életmentő” lehet, nyilván nem egy nyaralásra kell itt gondolni, hanem arra, hogy időnként a kismamának is szüksége van a babával kapcsolatos teendőktől teljesen eltérő tevékenységre.

A fizikai felépüléssel kapcsolatban is vannak olyan szakmai tanácsok, melyeket megfogadva elősegíthetjük szervezetünk helyreállását. Hüvelyi szülés esetén, a hüvely illetve a gát érzékenységét kezdetben hideg majd később meleg borogatással érdemes kezelni. A naponta többször is történő mosakodással, zuhanyzással nemcsak a kellemetlen panaszokat enyhíthetjük, hanem a gyógyulást is elősegíthetjük. Nem ritka, hogy szülést követően vizelettartási problémák is kialakulnak. Ennek fő oka, hogy a várandóság illetve szülés következtében a medencefenék izmai meggyengülnek, a kismedence szervei megereszkednek és betüremkednek a hüvelybe. Ez okozhat vizelettartási problémákat, de az úgynevezett Kegel-gyakorlatok (medencefenék izmainak erősítése) segítségével ezek a panaszok megszüntethetőek.

A szülést követően ne erőltessük meg magunkat, de nyugodtan tornázhatunk, mellyel nemcsak fizikai állapotunk helyreállását segíthetjük, hanem lelki energiákat is mozgósíthatunk. Hagyjunk időt magunknak a szülés utáni felépülésre, de ez ne jelentse azt, hogy elhagyjuk magunkat.

Fotó: 
Pixabay.com

Mi történik velünk, ha abbahagyjuk a sportolást?

A rendszeres mozgás könnyen háttérbe szorulhat, ha sűrűbbé válnak a mindennapjaink vagy egyszerűen elveszítjük a motivációnkat. Néhány kihagyott edzés még nem feltétlenül jár látványos változással, a hosszabb szünet azonban a testünkön és a közérzetünkön is nyomot hagy.

4 légzőgyakorlat, ami segíthet csökkenteni a szorongást és megnyugtatni az idegrendszert

Amikor feszültek vagyunk, aggódunk vagy egyszerűen csak túl sok minden történik körülöttünk, azt nemcsak a gondolataink, hanem a testünk is jelzi. Gyorsulhat a szívverésünk, megfeszülhetnek az izmaink, kapkodóbbá válhat a légzésünk. Ilyenkor sokszor nehéz egyszerűen azt mondani magunknak: „Nyugodj meg!” Van azonban egy eszközünk, amely mindig kéznél van: a légzésünk.

A gyors elhízás lehetséges okai

A testsúly változása természetes része az életnek, azonban amikor valaki rövid idő alatt jelentős súlygyarapodást tapasztal, annak hátterében többféle ok is állhat. A gyors elhízást gyakran egyszerűen a túlzott étkezéssel azonosítjuk, pedig a valóság ennél jóval összetettebb. Az életmód, a hormonális változások, a lelki tényezők, egyes betegségek és bizonyos gyógyszerek egyaránt befolyásolhatják a testsúlyt.

A nehézlégzés lehetséges lelki okai

A nehézlégzés vagy légszomj sok ember számára kifejezetten ijesztő élmény. Ilyenkor az ember úgy érezheti, hogy nem jut elegendő levegőhöz, nem tud igazán mélyet lélegezni, szorít a mellkasa, vagy állandóan nagy levegőt kell vennie. Bár a nehézlégzésnek számos testi oka lehet, bizonyos esetekben lelki tényezők, például szorongás, stressz, pánik vagy tartós érzelmi megterhelés is szerepet játszhatnak a kialakulásában.

Miért tesz jót a délutáni pihenés?

A délutáni alvás javíthatja a közérzetünket, a figyelmünket és a teljesítményünket, miközben a nap hátralévő részére is új lendületet adhat. Egy jól időzített szieszta különösen akkor hasznos, ha az éjszaka rövidebbre sikerült a kelleténél.