Meddig tartson a gyerek szabadsága?
- Dátum: 2016.03.20., 14:01
- család, gyermek, gyermekpszichológia, következetesség, nevelés, szabadság, szigor, szülő
Szigorúan, vagy szabadosan neveljünk? Napjainkban letűnőben vannak a régi korok nevelési elvei, ahol a gyerekeknek úton-útfélen rendesen kellett viselkednie, és ezer szabályhoz kellett alkalmazkodnia. A tekintéllyel rendelkező felnőtt szavához idomulnia kellett a gyereknek, és sokkal kisebb volt a szabadságuk, úgymond önrendelkezési joguk. Mára a nevelési módszerek jóval liberálisabbak lettek (legalábbis ha az otthoni, és nem az iskolai környezetet tekintjük). De meddig érdemes elmenni a szabados nevelés útján?
A gyerekpszichológus szakemberek egyértelműen állítják, hogy sokkal egészségesebb lelkületű lehet az a gyermek, akit nem korlátoznak túlzottan, hanem saját döntési joga van, és mentes a felesleges kényszerítő körülményektől. Igen ám, csakhogy nehéz megtalálni az arany középutat, hiszen azt is mondják, hogy a gyereknek szüksége van a biztos irányításra, a megfelelő helyen felállított korlátokra.
Ki ne látott volna olyan elkényeztetett gyereket, akinek igyekeztek szinte mindent megadni – nem csak anyagilag, mégis egy egészségtelen szituáció kerekedett ki ebből a helyzetből, és a gyermeknek nemhogy előnyére, hanem hátrányára vált az óriási szabadság, és az igények végeláthatatlanságát teljesíteni kívánó nevelési módszer….?
Azt mondják, a gyermeknek is fontos, hogy legyenek bizonyos szabályok, amiket következetesen elvárunk tőlük, hiszen ez ad biztonságot a számukra, ez az, ami terelgeti őket egy biztos úton. Nincs persze könnyű dolga a szülőnek, hiszen a gyerekek ösztönösen feszegetik ezeket a határokat, és látszólag egyáltalán nem örülnek nekik. Tartsa bennünk az a lelket ilyenkor, hogy a felmérések szerint, a felnőttek körében végzett interjúkban egybehangzóan azt állítják az emberek, hogy noha annak idején nem rajongtak bizonyos szabályokért, elvárásokért, az jó irányba vitte őket, és segített számukra abban, hogy jó ember váljon belőlük. Főleg akkor volt ez igaz, ha mindeközben szeretetteljes környezetben és családban nőhettek fel.
A passzív-agresszív viselkedés 7 tipikus jele
A passzív-agresszív viselkedés sokkal gyakoribb, mint gondolnánk, mégis nehéz felismerni. Az ilyen emberek általában nem nyíltan fejezik ki a haragjukat vagy sértettségüket, hanem burkolt módon kommunikálnak. Emiatt a másik fél sokszor csak azt érzi, hogy valami nincs rendben, mégsem tudja pontosan megfogalmazni, mi bántja. A passzív-agresszió párkapcsolatokban, családon belül és munkahelyen is komoly feszültséget okozhat.
Gyerekzsúrra partifalatok: vidám és finom ételek kicsiknek
A gyerekzsúr egyik legfontosabb része a játék mellett természetesen az étel. A kicsik számára olyan falatokra van szükség, amelyek könnyen kézbe vehetők, nem túl maszatolósak, látványosak, és persze finomak is. A jól megválasztott partifalatok nemcsak a gyerekek kedvencei lesznek, hanem a szülők dolgát is megkönnyítik.
„Valami rosszat mondtam?” – a szégyenérzet fogságában
A szégyenérzet szinte észrevétlenül épül be a mindennapokba, mégis képes alapjaiban meghatározni, hogyan látjuk önmagunkat és a világot. Legtöbbször csendes érzésként van jelen – egyfajta belső hangként, amely idővel mindent felülír. Ha pedig figyelmen kívül hagyjuk, akkor korlátok közé szorítja az életünket.
A motiváció nem előfeltétel, hanem következmény
Gyakran beszélünk úgy a motivációról, mintha egyfajta belső üzemanyag lenne, amelynek jelenléte elindít bennünket, hiánya pedig megbénít. „Majd ha lesz kedvem”, „ma nincs motivációm” – ezek a mondatok is azt sugallják, hogy a cselekvés feltétele egy előzetesen megérkező lelkiállapot.
A korkülönbség szerepe a párkapcsolatokban
A párkapcsolatok világában a korkülönbség gyakran túlhangsúlyozott tényező, miközben a kapcsolat valódi minőségét sokkal inkább az érzelmi érettség, az értékrend, a kommunikáció és az élethelyzet határozza meg. A társadalom hajlamos kimondott vagy kimondatlan szabályokat felállítani arra vonatkozóan, hogy „mekkora korkülönbség még elfogadható”, azonban ezek a normák nem veszik figyelembe az egyéni különbségeket. Valójában két ember kapcsolata nem pusztán életkorok találkozása, hanem személyiségek, tapasztalatok és jövőképek összhangja.