A felnőtté válás rögös útja
- Dátum: 2016.11.02., 17:34
- boldogság, egzisztencia, felelősség, felnőtté válás, szülőktől való leválás
A boldogság, az önálló, teljes élet elengedhetetlen feltétele a szülőkről való leválás. Hiába költöztünk el a szülői házból, ha úgy érezzük, hogy még mindig döntően befolyásol minket a szülőktől jövő kritika, vagy pont ellenkezőleg, állandó szembenállást tanúsítunk, konfrontálódunk, hisz ez azt jelenti, hogy még nem estünk át a felnőtté válás pszichés folyamatán.
Az talán könnyebben szemet szúr, ha valaki még 30 éves kora után is úgy él, hogy megfeleljen szüleinek, de nemcsak ezekben az esetekben beszélhetünk a leválás elakadásáról. Ha valaki például azért költözik el a világ másik végébe, hogy minél messzebb legyen a szüleitől, vagy mondjuk, folyamatosan ellentmond nekik, tehát lázad, ugyanúgy arról árulkodik, hogy a felnőtté válás folyamata valahol megrekedt.
Mert mi kell, hogy felnőtté váljunk? Az önálló egzisztencia megteremtése is mérföldkő ebben a folyamatban, de ez még nem jelenti egyértelműen a szülőkről való pszichés leválás megtörténését. A felnőtté válás egyik legnagyobb kihívása és egyben feltétele is az ambivalencia elfogadása. Annak a kettősségnek az elfogadása, hogy a szüleink egyszerre jó és rossz tulajdonságokkal is bírnak, ahogyan a világ sem fehér és fekete.
A másik döntő lépés ebben a folyamatban a felelősségvállalás, ami konkrétabban azt jelenti, hogy elfogadjuk kimondott szavaink következményeit, képesek vagyunk dönteni és kudarcainkat el tudjuk engedni.
Persze a szülő részéről az elengedés nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a gyerek valóban fel tudjon nőni, ne csak biológiailag váljon éretté, hanem egy szuverén, dönteni képes és felelősségteljes ember legyen belőle, aki összhangban van magával, és elfogadja szüleit is olyannak, amilyenek.
Disszociáció és deperszonalizáció, amikor az ember idegenné válik önmaga számára
Az emberi psziché egyik különös jelensége, amikor valaki úgy érzi, mintha eltávolodna saját testétől, gondolataitól vagy a körülötte zajló valóságtól. Ezt az élményt a pszichológia disszociációnak nevezi, amelynek egyik sajátos formája a deperszonalizáció.
Anterográd amnézia, amikor a jelen nem válik emlékké
Az emberi emlékezet az identitásunk, személyiségünk és mindennapi működésünk egyik alapvető pillére. Emlékeink segítségével kapcsoljuk össze a múltat a jelennel, értelmezzük tapasztalatainkat, és alakítjuk jövőnket. De mi történik akkor, amikor az agy elveszíti azt a képességét, hogy az új élményeket tartós emlékekké alakítsa? Ezt a neurológiai jelenséget nevezzük anterográd amnéziának.
A lelki bántalmazás láthatatlan pszichológiája
A bántalmazás nem mindig jár kiabálással, fenyegetéssel vagy fizikai erőszakkal. Néha éppen a csend válik a legfájdalmasabb fegyverré. A kimondatlan szavak, a szándékos elutasítás, az érzelmi megvonás és a következetes semmibevétel olyan mély lelki sebeket okozhatnak, amelyek kívülről láthatatlanok. A pszichológia ezt a jelenséget többek között érzelmi bántalmazásként, illetve büntető hallgatásként (silent treatment) írja le.
6 jel, hogy valaki csak akkor keres, amikor szüksége van rád – így ismerheted fel az érdekkapcsolatokat
Vannak emberek, akiknek mindig van egy kedves szavuk hozzánk, de valahogy csak akkor jutunk eszükbe, amikor szükségük van valamire. Egy szívességre, egy jó tanácsra, egy kis segítségre vagy egyszerűen valakire, aki meghallgatja őket. Amíg adni tudunk, fontosak vagyunk számukra, ám amikor nekünk lenne szükségünk támogatásra, hirtelen elfogynak a hívások és az üzenetek. Az egyoldalú kapcsolatok felismerése nem mindig könnyű, de néhány árulkodó jel segíthet tisztábban látni.
Pszichológushoz vagy fejlesztésre vinni a gyereket nem kudarc, hanem felelős döntés
Sok szülőben szorongást kelt a gondolat, hogy gyermekének pszichológusra vagy valamilyen fejlesztésre lehet szüksége. Vajon mit rontottunk el? Nem fogják azt gondolni, hogy nem tudunk megbirkózni a neveléssel? Mi lesz, ha a gyermekünk megbélyegzetté válik? Ezek a kérdések sok családban megfogalmazódnak, pedig a segítségkérés nem a szülői kudarc jele, hanem annak a felismerése, hogy minden gyermeknek másra van szüksége a fejlődéshez.