Az álmodozás az élet megrontója?
- Dátum: 2016.11.24., 18:34
- aggodalom, álmodozás, álmok, álom, eredmény, eredményesség, félelem, kritika, motiváció, siker, vizualizáció
Az egyik szemlélet szerint álmodozni felesleges, mert csak nehezítjük az életünkkel azzal, hogy nem a valóságban és a realitás talaján mozgunk. Sőt, egyes nézetek szerint mindez gátolhat bennünket a komoly eredmények elérésében. Mások viszont úgy vélik, enélkül élni sem érdemes, hiszen az álmaink képezik minden motivációnk alapját. Vajon kinek van igaza?
Már a legelején eláruljuk: nem is kell igazságot tenni, hiszen többféle típusú álmodozó ember létezik. Az egyik csoport esetében tényleg valós az állítás, őket ugyanis mondhatni gátolják az álmaik. Ülnek a fotelben, és semmit sem tesznek azok megvalósulásáért. Úgy tűnik, beérik azzal, hogy ezek a moziképek csak a fejükben játszódnak le. Mindez akár káros mértékig is fokozódhat, mégha nem is gyakori, amikor már teljesen elszakadnak a külvilágtól, és csak a fantáziáiknak élnek. Talán mondani sem kell, hogy ezesetben rengeteg gátló tényező áll a háttérben, és félelmek, szorongásos lelkiállapot, vagy korábbi negatív tapasztalatok, kudarcok jelentik az akadályt. Az álmodozás képessége pedig egy kiugró pont lehet, amennyiben az illető szakszerű segítséget kap gátolt állapotának felszámolásához.
No de miért is jelent lehetőséget, nem pedig akadályt a fotelből álmodozó állapota? Azért, mert itt legalább van egy olyan kapaszkodópont, ami például egy depresszív létállapotban lévő embernél már elveszett. Az ő esetükben ugyanis nincsenek célok, vágyak az adott helyzetükben, ami fogódzóként szolgálhatna. Persze ha ezek az álmok túlságosan illuzórikusak, és jelentősen messze állnak a valóságtól, akkor terápiás feladat normális keretbe rámázni azokat, és visszatérni az igazi lehetőségek szintjére.
A másik tipusú álmodozókat viszont a kivetített álomképeik valós tettekre sarkallják, így ezek a képzetek mintegy vizuális motivációként szolgálnak. A legnagyobb elmék, a legsikeresebb feltalálók, valamint üzletemberek mind-mind rendelkeznek ezzel a képességgel. Persze nem elég, hogy fantáziálnak, hanem tesznek is azért, hogy ennek nyomán eredményt érjenek el. Érdekesség, hogy a kivülálló emberek számára sok esetben az ő elképzeléseik éppoly őrültségnek hatnak, mint a "kanapé-álmodozók" esetében. Megdöbbentő módon viszont ezek az álmok meg is valósulnak. Ilyenkor azt mondják az emberek, hogy az illető "nagyon szerencsés volt". De vajon szerencsének lehet ezt nevezni, amikor valakit az álomképei sarkallnak arra, hogy újra és újra próbálja meg a lehetetlent? Aligha.
Érdemes megvizsgálni, hogy mi melyik csoportba tartozunk: álmodozóak vagyunk? S ha igen, akkor mit teszünk azok megvalósulásáért? Ha pedig kritizáljuk az álmodozó karakterű embereket, akkor nem korábbi csalódásaink, félelmeink, vagy a szociálisan tanult aggodalmak jelentik az elutasítás valódi tárgyát?
Óvodakezdés: sír, kapaszkodik, nem akar bemenni?
Az óvodakezdés nemcsak a gyermek, hanem az egész család számára nagy változás. Az addig megszokott, biztonságos otthoni környezet helyett új helyszín, ismeretlen felnőttek, új gyerekek és másfajta napirend várja a kicsit. Nem csoda, ha az első reggeleken könnyek között kapaszkodik a szülőbe, tiltakozik az öltözés ellen, vagy határozottan kijelenti: ő bizony nem akar óvodába menni.
A túlkompenzálás jelei
A túlkompenzálás olyan pszichológiai működésmód, amely során az ember egy számára kellemetlen bizonytalanságot, hiányérzetet vagy gyengeséget úgy próbál elfedni, hogy az ellenkező irányba túlzott viselkedést mutat. Sok esetben ez nem tudatos. Az érintett személy valóban úgy érezheti, hogy határozott, erős vagy magabiztos, miközben viselkedésének hátterében valójában félelem, kisebbrendűségi érzés vagy az elutasítástól való szorongás áll.
Mitől leszel azonnal szimpatikusabb másoknak?
Vajon mi alapján döntjük el néhány perc, sőt olykor néhány másodperc alatt, hogy valaki szimpatikus-e számunkra? Természetesen a külső megjelenés is szerepet játszhat az első benyomásban, de hosszú távon sokkal inkább azok az apró gesztusok, viselkedési formák és kommunikációs szokások számítanak.
Impulzusvásárlás: miért veszünk meg olyasmit is, amire valójában nincs szükségünk?
Bemész a boltba egyetlen dologért, aztán néhány perccel később már egy új bögrével, egy akciós édességgel és egy olyan ruhadarabbal állsz a pénztárnál, amelyről indulás előtt még azt sem tudtad, hogy létezik? Ha ismerős a helyzet, valószínűleg te is megtapasztaltad már az impulzusvásárlás erejét.
Mindig ugyanabból a bögréből iszod a kávédat?
Van egy kedvenc bögréd, amelyhez szinte minden reggel automatikusan nyúlsz? Lehet, hogy már kopott egy kicsit a mintája, talán nem is ez a legszebb darab a konyhaszekrényben, mégis valahogy „ebből esik a legjobban” a kávé. Másoknak több tucat bögréjük van, mégis újra és újra ugyanaz kerül elő. Vajon egyszerű megszokásról van szó, vagy a választásunk valóban árulhat el valamit a személyiségünkről?