Az álmodozás az élet megrontója?
- Dátum: 2016.11.24., 18:34
- aggodalom, álmodozás, álmok, álom, eredmény, eredményesség, félelem, kritika, motiváció, siker, vizualizáció
Az egyik szemlélet szerint álmodozni felesleges, mert csak nehezítjük az életünkkel azzal, hogy nem a valóságban és a realitás talaján mozgunk. Sőt, egyes nézetek szerint mindez gátolhat bennünket a komoly eredmények elérésében. Mások viszont úgy vélik, enélkül élni sem érdemes, hiszen az álmaink képezik minden motivációnk alapját. Vajon kinek van igaza?
Már a legelején eláruljuk: nem is kell igazságot tenni, hiszen többféle típusú álmodozó ember létezik. Az egyik csoport esetében tényleg valós az állítás, őket ugyanis mondhatni gátolják az álmaik. Ülnek a fotelben, és semmit sem tesznek azok megvalósulásáért. Úgy tűnik, beérik azzal, hogy ezek a moziképek csak a fejükben játszódnak le. Mindez akár káros mértékig is fokozódhat, mégha nem is gyakori, amikor már teljesen elszakadnak a külvilágtól, és csak a fantáziáiknak élnek. Talán mondani sem kell, hogy ezesetben rengeteg gátló tényező áll a háttérben, és félelmek, szorongásos lelkiállapot, vagy korábbi negatív tapasztalatok, kudarcok jelentik az akadályt. Az álmodozás képessége pedig egy kiugró pont lehet, amennyiben az illető szakszerű segítséget kap gátolt állapotának felszámolásához.
No de miért is jelent lehetőséget, nem pedig akadályt a fotelből álmodozó állapota? Azért, mert itt legalább van egy olyan kapaszkodópont, ami például egy depresszív létállapotban lévő embernél már elveszett. Az ő esetükben ugyanis nincsenek célok, vágyak az adott helyzetükben, ami fogódzóként szolgálhatna. Persze ha ezek az álmok túlságosan illuzórikusak, és jelentősen messze állnak a valóságtól, akkor terápiás feladat normális keretbe rámázni azokat, és visszatérni az igazi lehetőségek szintjére.
A másik tipusú álmodozókat viszont a kivetített álomképeik valós tettekre sarkallják, így ezek a képzetek mintegy vizuális motivációként szolgálnak. A legnagyobb elmék, a legsikeresebb feltalálók, valamint üzletemberek mind-mind rendelkeznek ezzel a képességgel. Persze nem elég, hogy fantáziálnak, hanem tesznek is azért, hogy ennek nyomán eredményt érjenek el. Érdekesség, hogy a kivülálló emberek számára sok esetben az ő elképzeléseik éppoly őrültségnek hatnak, mint a "kanapé-álmodozók" esetében. Megdöbbentő módon viszont ezek az álmok meg is valósulnak. Ilyenkor azt mondják az emberek, hogy az illető "nagyon szerencsés volt". De vajon szerencsének lehet ezt nevezni, amikor valakit az álomképei sarkallnak arra, hogy újra és újra próbálja meg a lehetetlent? Aligha.
Érdemes megvizsgálni, hogy mi melyik csoportba tartozunk: álmodozóak vagyunk? S ha igen, akkor mit teszünk azok megvalósulásáért? Ha pedig kritizáljuk az álmodozó karakterű embereket, akkor nem korábbi csalódásaink, félelmeink, vagy a szociálisan tanult aggodalmak jelentik az elutasítás valódi tárgyát?
Mintha a falnak beszélnél? Öt játékos ötlet, hogy a gyerekek valóban meghallják, amit kérsz
Ismerős helyzet, amikor már harmadszor kéred a gyereket, hogy pakolja el a játékait, öltözzön fel, vagy induljon el vacsorázni, de úgy tűnik, mintha meg sem hallaná? Ilyenkor könnyen elfogy a türelem, emelkedik a hangerő, és egy egyszerű kérésből pillanatok alatt vita lehet.
Szabad-e a gyerekeknek a halálról beszélni?
A halálról beszélni soha nem könnyű, különösen akkor, ha gyerekeknek kell elmagyaráznunk, mit jelent elveszíteni valakit, akit szeretünk. Sok szülő ösztönösen óvni szeretné a gyermekét a fájdalmas témáktól, ezért inkább kerüli a beszélgetést, vagy megpróbálja szebb szavakkal körülírni a történteket. Pedig a gyerekeknek is szükségük van arra, hogy megértsék az élet természetes részét, a veszteséget és a gyászt.
Miért eszünk akkor is, amikor már jóllaktunk?
A túlsúly kialakulásában nemcsak az játszhat szerepet, hogy mit eszünk, hanem az is, hogy milyen gyakran és mekkora adagokat fogyasztunk. Sokszor akkor is tovább eszünk, amikor a szervezetünk már jelzi, hogy elegendő táplálékhoz jutott.
Disszociáció és deperszonalizáció, amikor az ember idegenné válik önmaga számára
Az emberi psziché egyik különös jelensége, amikor valaki úgy érzi, mintha eltávolodna saját testétől, gondolataitól vagy a körülötte zajló valóságtól. Ezt az élményt a pszichológia disszociációnak nevezi, amelynek egyik sajátos formája a deperszonalizáció.
Anterográd amnézia, amikor a jelen nem válik emlékké
Az emberi emlékezet az identitásunk, személyiségünk és mindennapi működésünk egyik alapvető pillére. Emlékeink segítségével kapcsoljuk össze a múltat a jelennel, értelmezzük tapasztalatainkat, és alakítjuk jövőnket. De mi történik akkor, amikor az agy elveszíti azt a képességét, hogy az új élményeket tartós emlékekké alakítsa? Ezt a neurológiai jelenséget nevezzük anterográd amnéziának.