Nyugodtan beszélhetünk magunkban!
- Dátum: 2017.07.03., 15:57
- beszéd, egészség, gondolat, kommunikáció, magában beszél, motiváció, segítség, tévhit, tudomány
Szokták mondani, hogy aki magában vagy magához beszél, nem normális. A minap olvastam is egy vicces kis idézetet erre vonatkozóan:
„És akkor mi van, ha beszélgetek önmagammal? Elvégre együtt nőttünk fel.”
Milyen igaz! Csak olyan, mintha néha elfelejtenénk. Hiszen ki az egyetlen, aki mindig velünk van, akire bármikor számíthatunk? Persze, hogy saját magunk! Ezért adott helyzetekben magunkkal kell megbeszélnünk és lerendeznünk mindent.
Egyes tudományágak szerint ha valaki magában beszél, az a pszichológiai egészség jele. A 2 és 7 év közötti gyermekeknél gyakori jelenség, felnőtteknél sokszor csak „belső monológ” formájában jelenik meg ez, amit a gyermekek még hangosan kimondanak.
Hiába a civilizált, modern világban folytatott zajos élet, az emberek többsége gyakran érzi magát magányosnak. Ezekben az esetekben egy élő emberre vágyunk, akivel megoszthatjuk, ami a lelkünket nyomja, aki fogadja a bókjainkat, vagy aki megdicsér. Ki van ott mindig? Természetesen mi magunk! Ha magunkban beszélünk, az segít letisztázni a gondolatainkat, megkönnyíti a döntéseinket, megerősíti az elhatározásainkat. Kutatási eredmények szerint azok az emberek, akik teszt közben megvitatják magukkal a válaszokat, jobban teljesítenek.
Beszédmód, beszédstílus
Azt fontos hangsúlyozni, hogy nem mindegy, hogyan szólunk magunkhoz. Érdemes tisztességesen beszélni önmagunkkal is. Egyes források szerint ennek különféle módjai is lehetnek:
- Bókoló: Itt elmondhatjuk, hogy: Büszke vagyok magamra!
- Motivációs: Itt az ideje, hogy felhívjam XY-t!
- Külső párbeszéd: Döntéshelyzetben hasznos lehet, például ha valamivel kapcsolatban ambivalens érzelmeink vannak. Ha kimondjuk hangosan, az segíthet a döntés meghozatalában.
- Célt meghatározó: Célkitűzés és tervezés szükséges a megvalósításhoz. Ezzel a saját figyelmünket hívjuk fel a céljainkra.
Mégis mi az oka annak, hogy valakit őrültnek/nem normálisnak titulálunk, ha magában beszél?
A tévhit azért alakult ki, mert a magunkban beszélést mint tünetet nagyon sok kórkép tüneteivel kapcsolhatjuk össze. A Korsakoff-szindróma például a demencia egy formája, ami a betegnél magában beszélést, izzadást, ok nélküli sírást vagy nevetést eredményez. Magát a betegséget az alkohol okozza.
Ezért inkább először figyeljünk társainkra, és csak utána ítélkezzünk! Saját magunk esetében inkább az a fontos, mit és hogyan mondunk magunknak.
„Valami rosszat mondtam?” – a szégyenérzet fogságában
A szégyenérzet szinte észrevétlenül épül be a mindennapokba, mégis képes alapjaiban meghatározni, hogyan látjuk önmagunkat és a világot. Legtöbbször csendes érzésként van jelen – egyfajta belső hangként, amely idővel mindent felülír. Ha pedig figyelmen kívül hagyjuk, akkor korlátok közé szorítja az életünket.
A motiváció nem előfeltétel, hanem következmény
Gyakran beszélünk úgy a motivációról, mintha egyfajta belső üzemanyag lenne, amelynek jelenléte elindít bennünket, hiánya pedig megbénít. „Majd ha lesz kedvem”, „ma nincs motivációm” – ezek a mondatok is azt sugallják, hogy a cselekvés feltétele egy előzetesen megérkező lelkiállapot.
A korkülönbség szerepe a párkapcsolatokban
A párkapcsolatok világában a korkülönbség gyakran túlhangsúlyozott tényező, miközben a kapcsolat valódi minőségét sokkal inkább az érzelmi érettség, az értékrend, a kommunikáció és az élethelyzet határozza meg. A társadalom hajlamos kimondott vagy kimondatlan szabályokat felállítani arra vonatkozóan, hogy „mekkora korkülönbség még elfogadható”, azonban ezek a normák nem veszik figyelembe az egyéni különbségeket. Valójában két ember kapcsolata nem pusztán életkorok találkozása, hanem személyiségek, tapasztalatok és jövőképek összhangja.
A szellemi alkony első sugarai: a korai demencia felismerése és jelentősége
A demencia nem egyetlen konkrét betegség, hanem egy tünetegyüttes, amely az agyi funkciók fokozatos és visszafordíthatatlan hanyatlását jelzi. Bár gyakran az időskor természetes velejárójának tekintik, a korai szakaszban jelentkező jelek felismerése sorsdöntő lehet a beteg életminőségének megőrzése szempontjából.
Amikor túl sok a feszültség – a kamaszkori indulatkezelésről
Van egy pillanat, amit sokan ismerünk a kamaszkorból: amikor minden egyszerre sok. Egy apró megjegyzés, egy félreértett tekintet vagy egy rosszul sikerült nap elég ahhoz, hogy hirtelen túlcsorduljanak az érzelmek. Ilyenkor nem csak idegesek vagyunk – mintha egy belső vihar törne ránk, amit nehéz irányítani.